Napi hírarchívum

Hírek – 2026. július 16., csütörtök

A hirtex.hu által figyelt magyar hírforrások ezen a napon megjelent hírcímei, órák szerint csoportosítva. Minden link az eredeti kiadó cikkére mutat.

625 archivált hírcím
12 hírforrás
12 kiemelt téma

A nap témái

A nap hírei órák szerint

23:00 – 23:59 2 hír

  1. Vádat emeltek egy ukrán fiatal ellen, aki egy drónt reptetett volna a lengyel elnök autója fölé

    TelexA 18 éves Ilja K. bűnlajstroma ennél jóval hosszabb, ráadásul az oroszoknak dolgozott.

  2. „Erről biztosan beszélni fogunk a játékosokkal” – akadt, ami a továbbjutás ellenére is kihúzta a gyufát Borbély Balázsnál

    BlikkA tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros egy héttel az idegenbeli sikere után csütörtökön a Groupama Arénában 3-0-ra nyert a szerb Vojvodina e…

22:00 – 22:59 22 hír

  1. Hiába a sima győzelem, a Fradi edzője keményen üzent a játékosainak

    OrigoA Ferencváros kettős győzelemmel búcsúztatta a szerb Vojvodinát az El-selejtező első körében.

  2. Hozta a számokat a Netflix, mégis beszakadt az árfolyam

    Portfolio.huA Netflix nagyjából hozta a kötelezőt csütörtök este, a részvény mégis közel 8 százalékot esett a zárás utáni kereskedésben. A befektetők f…

  3. Gólzáporos meccsen, könnyedén jutott tovább a Ferencváros az Európa-liga selejtezőben – galéria

    BlikkA szerbiai 2-1-es győzelem után a Groupama Arénában is jobbnak bizonyult a Ferencváros a Vojvodinánál. A Fradi könnyedén 3-0-ra nyert ember…

  4. Az Operettszínház főigazgatója megírta a társulatnak, miért nem érinti őket Orbán János Dénes botránya

    TelexA társulat a kevesebb bemutató és a csökkent előadásszám hátterére volt kíváncsi.

  5. Európa Liga: Szűcs Kornél a 9. percben elintézte a Fradi biztos továbbjutását

    24.huA Vojvodina magyar védőjének korai piros lapja megpecsételte csapata sorsát. The post Európa Liga: Szűcs Kornél a 9. percben elintézte a Fr…

  6. Tragédia: három ember életét vesztette, miután lezuhantak egy népszerű kilátótoronyból

    BlikkSzörnyű tragédia rázta meg a Németország egyik legnépszerűbb üdülőhelyét csütörtök délután. Három ember vesztette életét, miután a Harz-heg…

  7. Lefordulás az amerikai piacokon is, nagyot estek a chipgyártók

    Portfolio.huElromlott a hangulat csütörtökön a tőzsdéken, az Ázsiában indult komoly esés a chiprészvények körében tovább harapódzott az amerikai keresk…

  8. Kettős győzelemmel ütötte ki a Fradi a Vojvodinát az Európa-liga selejtezőjéből

    hvg.huA zöld-fehérekre holland ellenfél vár a második körben.

  9. A magyar védő durvasága gyorsan eldöntötte a továbbjutás kérdését a Groupama Arénában

    Index.huHolland csapat ellen folytathatja a Ferencváros a nemzetközi kupaszereplését.

  10. Városháza: visszakerült a felújított óratorony Budapesten - videó

    OrigoA decemberben leemelt toronyba új időkapszula került, amely a jelenkor emlékeit őrzi majd a jövő számára.

  11. Kettős győzelemmel jutott tovább a Fradi az Európa-ligában

    444.huAz újvidéki 2-1 után hazai pályán 3-0-ra nyert a már a 9. percben emberelőnybe került FTC. Folytatás a Twente ellen.

  12. Young G Béci kiakadt, megvédte a távozó Szijjártó Pétert: „Kicsit szégyelljétek már össze magatokat, magyarok!” – közös fotó

    BlikkRácz Béla – ismertebb nevén Young G Béci –, az egykori valóságshow-szereplő és rapper, csütörtökön egy fotót osztott meg a Facebook-oldalán…

  13. Kettős győzelemmel jutott a Fradi az Európa-liga második fordulójába

    TelexA nyolcadik perctől emberelőnyben játszó kupagyőztes hazai pályán 3-0-ra verte a szerb Vojvodinát.

  14. Mit kap meg egy horvát focistagyerek, és mit nem a magyar?

    TelexBalogh Tamás a Premier League-ben szereplő Brentford egyik vezető játékosmegfigyelője, sok régió felelőse. Arról beszélgettünk vele, mi az,…

  15. A Ferencváros esélyt sem adott a Vojvodinának, kettős győzelemmel jutott tovább

    OrigoA szerb csapatnak a kilencedik percben minden esélye elszállt.

  16. Baj van a részeg, vérengző tengerésszel

    TelexPontosabban nincs, mert az Assassin's Creed Black Flag Resynced legalább olyan jó, mint az eredeti játék, megtartva annak minden erősségét.…

  17. Magyar játékosa okozta a Vojvodina vesztét – könnyedén jutott tovább a Fradi, következik a holland Twente

    BlikkGyakorlatilag már a 9. percben eldőlt a párharc, amikor a gólhelyzetben szabálytalankodó Szűcs Kornélt kiállította a Vojvodinából a játékve…

  18. Hazai tájakra viszi a gyermekeit Csuti: „Szeretném, ha a gyerekeim először a Balatont szeretnék meg, nem a tengert”

    BlikkSzabó András Csuti kétgyermekes apaként nagyon élvezi a nyarat, tele van tervekkel, hogy hogyan töltődjenek fel a pihenőidő alatt. A család…

  19. Estére erősödött, de majdnem kéthónapos mélyponton is járt a magyar deviza

    Portfolio.huReggel még minimális gyengüléssel kezdett a forint, majd a nap második felében komolyabb esésnek indult a magyar deviza. Az euró jegyzése í…

  20. Megszületett a döntés, amitől sokan rettegtek: Netanjahuék teljesen átírhatják a sajtó szabályait

    Portfolio.huAz izraeli parlament utolsó olvasatban is elfogadta csütörtök este az ország médiarendszerét alapjaiban átalakító törvényt - jelentette a h…

  21. "Rosszkor volt rossz helyen" - gyilkosság áldozata lett a sztárséf férje

    OrigoFél évvel férje tragikus halála után törte meg a csendet Parveen Ashraf brit sztárséf.

21:00 – 21:59 36 hír

  1. Pap Dorci levetkőzött, mindenki dob egy hátast az alakjától: lélegzetelállítóan dögös bikiniben – szexi fotó

    BlikkPap Dorci Olaszországban lazul, és a nyári álomalak miatt sem kell már izgulnia. A Dancing with the Stars és a Sztárbox egykori szereplője…

  2. Napokra leállítják a forgalmas budapesti metróvonal egyik szakaszát

    Portfolio.huJúlius 17-én 22 órától július 19-ig az M4-es metró rövidített útvonalon, kizárólag a Keleti pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér között k…

  3. Komoly büntetést kap Lando Norris a Belga Nagydíjra: legjobb esetben is a középmezőnyből indulhat

    BlikkLando Norris szerint a büntetés ellenére is jó eredményt érhet el a hétvégi Belga Nagydíjon. A McLaren címvédő brit pilótája autójában idén…

  4. Fogadási csalással gyanúsítják Donald Trump súgógépének kezelőjét

    hvg.huA gyanú szerint Gabriel Perez rendszeresen tett meg téteket az elnök beszédei során felmerülő kulcsszavakra egy internetes fogadóoldalon.

  5. Trump eddig lehet félt, hogy kifütyülik, de a vb-döntőt nem hagyja ki

    24.huA spanyol-argentin meccset a helyszínen tekinti meg, jelentette be a Fehér Ház sajtótitkára. The post Trump eddig lehet félt, hogy kifütyül…

  6. Veszélyben a gigantikus adatközpont: elzárták a gázcsapot a beruházás elől az Egyesült Államokban

    Portfolio.huÚj-Mexikó hatóságai másodszor is elutasították annak a földgázvezetéknek az engedélykérelmét, amely a tervezett Oracle-adatközpont áramellá…

  7. Hatos lottó: itt vannak a július 16-ai nyerőszámok

    24.huEzekkel a számokkal lehetett milliókat nyerni. The post Hatos lottó: itt vannak a július 16-ai nyerőszámok first appeared on 24.hu.

  8. Emberi maradványokat gyűjt a lakásában a magyar származású, világhírű énekesnő: „Ez kiborítja a heteró férfiakat”

    BlikkSenki sem gondolná, milyen bizarr hobbija van a magyar származású amerikai énekesnőnek, Keshának... Most ő maga rántotta le minderről a lep…

  9. Ez átírhatja a történelmet: rejtélyes víz alatti várost találtak Indiában

    OrigoA Khambhat-öbölben talált maradványok akár 9500 évesek is lehetnek, de a kutatók között továbbra sincs egyetértés arról, hogy valóban egy e…

  10. Folyékony víz lehet annak a 49 fényévre lévő exobolygónak a felszínén, amit már a 2017-es felfedezésekor minden eddiginél ígéretesebbnek neveztek

    444.huAz LHS 1140b mindennel rendelkezik, ami lakható környezethez szükséges: légkör, folyékony víz. De bizonyos paramétereiben nagyon más lehet,…

  11. Az emberek több mint kétharmadát elküldték a digitális polgári körök mögött álló cégből, ami azt állítja: önkéntesekkel folytatja tovább

    TelexAz RTL Híradója szerint a kéttojásos kampányt fizető másik cégnél a hatvan emberből csak kettő maradt.

  12. Megszólalt Orbán Balázs a Fidesz választási vereségéről

    MandinerArról is beszélt, hogyan lett ő a Fidesz kampányfőnöke.

  13. Tragédia Budapesten: meghalt egy 14 éves fiú

    OrigoMeghalt egy 14 éves fiú, amikor két autó ütközött Budapesten. A fiú a kocsi ablakában ült, amikor a tragédia történt.

  14. Súlyos betegsége ellenére is kitartott kedvencei mellett: elhunyt Szalai Dezső, az ALS-szindrómás szurkoló

    BlikkCsütörtök reggel elhunyt Szalai Dezső. Az 51 éves népszerű vendéglős és a Kispest-tábor egykori vezéralakja hosszan tartó ALS-betegséggel k…

  15. Orbán Anita szerint példa nélküli, hogy Szijjártó Péter a BYD-nél folytatja tovább

    hvg.huA külügyminiszter megosztotta azt is, hogy elődje alatt szinte semmit nem digitalizáltak a tárcánál.

  16. Vitézyék arról is megkérdezik az embereket, hogy legyen-e életkorhoz kötve az e-rollerek használata

    TelexA kormány közlekedésbiztonsági kérdőíve arra is kiterjed, hogy kapjanak-e szigorúbb büntetést a visszaeső gyorshajtók.

  17. A brit kormány minden jót kíván a döntősöknek, „de különösen Spanyolországnak”

    TelexNem hagyták szó nélkül az argentinok molinós ünneplését.

  18. Liptai Claudia lánya nyíltan vallott az érzéseiről: „Imádlak”

    OrigoLiptai Claudia lánya óriási mérföldkőhöz érkezett.

  19. Életveszélyes az Erzsébet-kilátó, segítséget kér a hegyvidéki önkormányzat

    24.huMilliárdos költség lenne a felújítás. The post Életveszélyes az Erzsébet-kilátó, segítséget kér a hegyvidéki önkormányzat first appeared on…

  20. Problémás a Bem rakpartról a BYD-nál landolni

    MandinerA forgóajtónak ugyanis az a tulajdonsága, hogy forog: oda-vissza, keletről nyugatra, nyugatról keletre.

  21. Zelenszkij az SZBU-főnököt nevezte ki megbízott védelmi miniszternek

    444.huJevhen Hmara a roppant népszerű, fiatal Mihajlo Fedorov helyére kerülhet a kormányba, akinek leváltása miatt tüntetések kezdődtek a nagyvár…

  22. Varga Miklós Joe sírva fakadt a 21 évvel fiatalabb felesége szavaitól az Exek csatájában: „Ha a gyerekkel elköltöznél, én azt nem élném túl”

    BlikkVarga Miklós Joe és a 21 évvel fiatalabb felesége, Hrovatin Csenge azért csatlakoztak az RTL+ Premiumon futó Exek csatája című reality máso…

  23. A NAV után valaki más is végrehajtót küldött Balásy Gyula rendezvényszervező cégére

    hvg.huEgy másik gazdasági szereplő próbálhat pénzt behajtani a Lounge Event Kft.-n.

  24. Tíz évvel ezelőtt könyörgött Messinek, hogy maradjon – most a példaképe gólpasszából lett vb-hős

    OrigoA világ egyik legdrágább játékosa tinédzserként szívhez szóló levelet írt Messinek.

  25. A nap legfontosabb hírei – 2026. 07. 16.

    24.huA kormány vizsgálja Szijjártó és Oroszország kapcsolatát. The post A nap legfontosabb hírei – 2026. 07. 16. first appeared on 24.hu.

  26. Három családtag vesztette életét egy repülőgép-szerencsétlenségben

    OrigoA pilóta, a lánya és a kétéves unokája az áldozat.

  27. Kiara Lord megrázó vallomása: „Már az utcára kimenni is necces... gyakorlatilag remeteként élek!”

    BlikkKiara Lord alig egy évvel a nagypályás, televíziós sikerei után kénytelen volt teljesen átértékelni a csillogó celebéletet. Az egykori feln…

  28. E-autók: újabb magyar város vet véget az ingyen parkolásnak

    Portfolio.huJelentősen átalakul a szolnoki parkolási rendszer idén augusztus 1-jétől a helyi közgyűlés döntése alapján. A növekvő parkolási terhelés mi…

  29. Orbán Balázs: Ha bárki jelentkezett volna, nagyon szívesen átadtam volna a kampányfőnöki szerepet

    24.huSzerinte az egész kampánystratégiát jóval korábban, teljesen máshogy kellett volna kiépíteni. The post Orbán Balázs: Ha bárki jelentkezett…

  30. Még nincs vége a drágulásnak: péntektől ismét emelkedik a benzin ára

    OrigoPéntektől tovább drágulnak a hazai üzemanyagárak.

  31. „Teljesen más stratégiával kellett volna ennek nekimenni” – mondta a kampányukról Orbán Balázs, majd ott folytatta, ahol április 12-én abbahagyták

    444.huBrüsszel, szuverenitás, tiszás önkény és hazugsággyár, Magyar Péter, a Fidel Castro-ivadék. A kampányfőnöki munkát bárkinek átadta volna, d…

  32. Matt Damon elárulta, mi az, amit ma már nem tenne meg egy filmért

    BlikkMatt Damon visszanyerte a középiskolai súlyát, hogy Christopher Nolan új szuperprodukciójában eljátszhassa Odüsszeuszt, ám az ellenkezőjére…

20:00 – 20:59 50 hír

  1. Karácsony ismét a liberális drogpolitikát venné elő, pedig az eddig sem működött

    Magyar NemzetHa megvalósulnak a főpolgármester legújabb tervei, akár a hírhedt tűcsereprogram is visszatérhet.

  2. Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait: 325 millió forint volt a tét

    BlikkKihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Máris mutatjuk, melyik hat számmal lehetett rengeteg pénzt nyerni 2026. július 16-án, a 29. játéhét els…

  3. Életveszélyes az Erzsébet-kilátó a XII. kerületi önkormányzat szerint

    hvg.huA felújításhoz Kovács Gergely polgármester Vitézy Dávidtól és Magyar Pétertől kért állami segítséget.

  4. Negatív rekordot döntött a Duna vízállása Bajánál, és ez tovább súlyosbodhat

    Index.huA hajós közlekedésben is történnek változások.

  5. Választások után összezsugorodtak a Fidesz kampányát segítő szervezetek

    Index.huA Digitális Polgári Körök és a Nemzeti Ellenállás Mozgalom dolgozóinak nagy része eltűnt.

  6. Sydney van den Boschék végre elkezdtek beköltözni az új otthonukba, miután rengeteget csúszott a felújítás

    BlikkSydney van den Bosch és férje, Kaszás Benjámin házfelújítási kálváriája a vártnál jóval hosszabbra nyúlt. A TV2 sztárja és párja eredetileg…

  7. Olcsóbb lett a bevásárlás a boltokban, de egy egész hazai ágazat roppanhat bele az aszályba

    Portfolio.huJelentős veszteséggel kénytelenek szembenézni a hazai tejtermelők a nyomott felvásárlási árak és a megugró takarmányköltségek miatt. Már az…

  8. Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

    MandinerAz LMP korábbi vezetője az alkotmányos átalakítás veszélyeire hívta fel a figyelmet Rónai Egon műsorában.

  9. Vizsgálják, följelentették, kezdeményezik, Fidesz, Fidesz, Fidesz

    MandinerMigrációs büntetés: változatlanul fizetni kell, ami elfogadhatatlan, de dolgoznak az ügyön.

  10. Kitiltják a nagytőkét a családi házak piacáról Amerikában, mi baj történhet?

    Portfolio.huEgy új amerikai törvény célja, hogy a Wall Street-i befektetőket kiszorítsa a meglévő lakóingatlanok piacáról, miközben új lakások építésér…

  11. Se köpni, se nyelni nem tudtunk, mondta az Erste vezére Orbán Viktor bankellenes kijelentéseiről

    TelexAmikor Orbán a háború kutyáinak nevezte az Erstét és a Shellt, azzal nyugtatták az európai partnereiket, hogy ez csak hungarikum, „ilyen vá…

  12. Konferencia-liga: megvan a Debrecen ellenfele is, a Pakson szinte csak a csoda segíthet a selejtezőben

    BlikkA Pjunik Jereván lesz a Debrecen ellenfele a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójában, mivel kettős győzelemmel jutott tov…

  13. Harminckét embert ítéltek el a több mint negyven halálos áldozattal járó genovai hídomlás miatt

    hvg.huAz ügyészség összesen négyszáz évi börtönbüntetést kért a vádlottakra.

  14. „Egy ember, aki maga volt a stílus” – így búcsúzott Kokó Szántó Öcsi bácsitól

    OrigoKovács „Kokó” István megígérte, mindent megtesz azért, hogy Szántó Öcsi bácsi hagyatéka örökre fennmaradjon.

  15. Visszahelyezték a budapesti városháza felújított óratornyát

    Index.huEgy időkapszulát is elhelyeztek benne.

  16. „Biztos, hogy én soha életemben nem akarok több pornót nézni” – hogyan értékeli a Birodalom főrendezője Kovi filmjeit?

    24.huKovács Dániel Richárd, a Birodalom főrendezője azt szerette volna átadni a közönségnek, amit Kovi werkfilmjeit nézve érzett: hogy a pornóso…

  17. Végrehajtót küldtek Balásy Gyula cégére

    24.huGyorsan dőlt be a közpénzből felhizlalt vállalkozás. The post Végrehajtót küldtek Balásy Gyula cégére first appeared on 24.hu.

  18. Nem akar tovább dolgozni Mocsai Lajossal a TF rektora

    BlikkBúcsút inthet Mocsai Lajos a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen betöltött kuratóriumi elnöki posztjának. Jelentős változások m…

  19. Kerkez Milos leleplezte az új edzőt, ez vár mindenkire Liverpoolban

    OrigoAz előző idénnyel kapcsolatban keményen fogalmazott a magyar válogatott játékos.

  20. 2004 óta nem látott bravúrt mutattak be fiatal kéziseink az Európa-bajnokságon

    Index.huNémetország legyőzésével már a legjobb négy között Sótonyi László csapata.

  21. Bibliát olvastak a turisták a Hagia Szófiánál, letartóztatták őket

    MandinerA turisták ellen gyűlöletkeltés miatt indult eljárás.

  22. Nem ritkák, de mindig nagy feltűnést keltenek a Szijjártóéhoz hasonló katapultálások

    TelexOsztrák, német, brit, brazil, ausztrál és amerikai exminiszterek és volt kormányfők is döntöttek már úgy, hogy politikai kapcsolataikat és…

  23. Áll a bál Európa legnagyobb atomerőműve körül - Átléptek egy határt az ukránok?

    Portfolio.huA Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója elfogadhatatlannak nevezte csütörtökön, hogy légitámadásban megölték a zaporizzsjai a…

  24. „Egy a millióhoz az esélye annak, hogy ez megtörténik” – 19 éve hihetetlen fotó készült Messiről és Yamalról

    24.huAz akkor húszéves argentin Messi egy műanyagkádban fürdette a mindössze öthónapos spanyolt. The post „Egy a millióhoz az esélye annak, hogy…

  25. Vitézy Dávid: A közlekedésbiztonság szigorításával életek megmentése a cél

    Magyar NemzetA kormány honlapján konzultáció indult, melynek az is része, hogy a legsúlyosabb közlekedési jogsértések esetén elkobozható legyen a jármű.

  26. Először fotózták le a BMW új elektromos kombiját

    hvg.huElőször fotózták le a BMW új elektromos kombiját

  27. Megvan, ki lesz a Debrecen ellenfele a Konferencia-liga selejtezőjében

    hvg.huA selejtező második fordulójában a párharcok első mérkőzéseit jövő csütörtökön rendezik.

  28. Évszázados titokra derülhetett fény: új bizonyítékok cáfolják a Medici herceg meggyilkolását

    OrigoA kutatók szerint Francesco I. de’ Medici és felesége, Bianca Cappello halálát nem mérgezés, hanem a malária okozta, bár a történészek szer…

  29. Így talált rá a festészetre Sáfrány Emese – Már galériában is kiállítják műveit – Nézze meg, egész jó képek

    BlikkAz utóbbi években légtornászként ismertük Sáfrány Emesét, ám az édesanya mostanában már sokkal szívesebben áll a festővászon elé, mint emel…

  30. Bóka János az uniós jogállamisági jelentés előtt: kiderül, egyenlő mércével mér-e Brüsszel

    OrigoA miniszter szerint az uniós jelentésből kiderülhet, hogy Brüsszel valóban ugyanazokat a szempontokat alkalmazza-e minden tagállamnál

  31. „Az elmúlt pár hét legcsodásabb dolga” – Dobos Evelin imádnivaló fotókat osztott meg a legifjabb családtagról

    BlikkHatalmas az öröm Dobos Evelin családjában, miután néhány héttel ezelőtt megszületett a színésznő testvérének első gyermeke. A büszke nagyné…

  32. Húsz éve Messi babakádban fürdette Lamine Yamalt, most a vb-döntőben találkoznak újra

    444.huA 39 éves argentin és a 19 éves spanyol már 2007-ben találkozott egy barcelonai jótékonysági fotózáson, amikor még senki sem sejthette, hog…

  33. Átfogó rendészeti intézkedéseket ígér a BRFK, miközben több mint kétezer fős rendőrhiány van Budapesten

    TelexA rendőrség szerint a következő egy hónapban komplex közterületi ellenőrzések lesznek a főváros több pontján.

  34. Kamatozik az emberelőny a Fradinak, érik a kiütés a Vojvodina elleni visszavágón

    Magyar NemzetA Vojvodinából éppen a magyar válogatott Szűcs Kornélt állították ki.

  35. Dohánygyár#12 – Mit hagyott maga után a NER a magyar gazdaságban?

    444.huAmire költöttek, és amire nem. Amiben a többi populista államnál is gyengébbek voltunk. Amivel mindenképpen kezdenie kell valamit az új kor…

  36. Magyar kutatók találtak egy kapcsolót, ami gátolhatja a tumorok növekedését

    TelexAz ELTE Biológiai Intézet és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont együttműködésében végezték a kutatást.

  37. A modernitás meg akar szabadulni Istentől, de ezzel nem felemeli, hanem degradálja az embert

    MandinerAz ember megszentségtelenítése – Hogyan vezet Isten elutasítása emberi méltóságunk leépüléséhez? Szilvay Gergely könyvajánlója.

  38. Hivatalos: súlyos büntetést kapott a Forma-1 világbajnoka a Belga Nagydíj előtt

    OrigoRendesen rájár a rúd a Forma-1 regnáló világbajnokára.

  39. Szakértő: Zelenszkij kritikus pillanatban tönkrevágja országa sorsát

    MandinerBendarzsevszkij Anton biztonságpolitikai szakértő oldalán arról írt, hogy teljesen érthetetlen az ukrán elnök döntése.

  40. Alkotmányos puccs zajlik Bóka János szerint

    MandinerA fideszes képviselő az Európai Bizottsághoz fordult.

  41. Félmillió forintos bírságot kapott Orbán Viktor testvérének és édesanyjának bányacége

    Index.huSzabálytalan bányászati tevékenységet folytatott.

  42. Magyar kutatók találtak egy kapcsolót, amely gátolja a tumorok növekedését

    hvg.huEgy hazai szakemberek által jegyzett kutatás rávilágított, hogy egy bizonyos enzim gátlása olyan változásokat idéz elő a rákos sejtek anyag…

  43. Egyre nagyobb a feszültség a magyar utcákon: ez áll a tarthatatlan állapotok hátterében

    Portfolio.huBár egyre több budapesti érzi úgy, hogy romlott a közbiztonság a főváros utcáin, a problémát nem lehet kizárólag a hajléktalanság számlájár…

  44. ByeAlex véleménye Gulyás Gergely lemondásáról: „Mi lesz még? Pócs János-os telefontokokkal árasztják el a piacot?”

    BlikkSzijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter visszaadja a parlamenti mandátumát, és a kínai BYD autógyártónál folytatja a karrierjé…

  45. Forró vizet öntött a négyéves gyermek fejére, csak mert csúnyának tartotta

    OrigoA nő azt állította, hogy csak egy baleset történt, de az orvosok szerint a gyermek sérülései hosszú ideje tartó erőszakra utalnak.

  46. Kiara Lord nem ezt akarta: „Szorongok és remeteként élek...”

    BorsKiara Lord már az utcára is félve lép ki.

  47. Járványként terjedt el Újbudán egy ocsmány szokás: némelyek nyilvános illemhelynek tekintik az utcákat, elszabadult a pokol

    BlikkA köztéri vizelés Bermuda-háromszögévé lett Újbuda. Gyógyszertár és dohányboltok előtt, parkokban, a Tétényi úti üzletközpont közelében, la…

19:00 – 19:59 43 hír

  1. „Nem leépítés volt, önkéntesekkel folytatjuk a munkát” – Írta a DPK-rendezvényeket szervező cég, ahonnan majdnem mindekit kirúgtak

    24.huTavaly még 5,6 milliárdból gazdálkodott a cég. The post „Nem leépítés volt, önkéntesekkel folytatjuk a munkát” – Írta a DPK-rendezvényeket…

  2. Szervezetten keltik a lincshangulatot Szakács István ellen: már a kilakoltatását és megverését emlegetik

    Magyar NemzetGyőr „független” polgármestere is jócskán kiveszi a részét az uszításból.

  3. Gólpasszkirályt igazol a BL-döntős Arsenal a távozó sztár helyére

    OrigoAz előző szezonban 29 gólpasszt adott a belga csapatban.

  4. Bostont már meghódította, most Hollywoodot célozza meg a zuglói tini

    Index.huNagyot mert álmodni a Szent István konzi büszkesége.

  5. Szinte mindenkit kirúgtak a Fidesz kampányát segítő szervezetektől

    hvg.huA Nemzeti Ellenállás Mozgalomnak két dolgozója maradt a választás előtti hatvanból.

  6. Erős indulatokat váltott ki Szijjártó Péter átigazolása: van, aki már Lex Szijjártóért kiált

    Index.huNyomás alá került Magyar Péter is, szabályozást várnak tőle.

  7. RTL: Alig maradtak emberek a Fidesz kampányát segítő szervezeteknél

    444.huLenullázódott az Orbán Viktor nemzeti algoritmusának és morális forráskódjának szánt dpk-k mögött álló cég és a Nemzeti Ellenállási Mozgalo…

  8. Egy magyar kosarastól retteg most Hollywood: ő lesz a következő Lugosi Béla?

    OrigoSorra zsákolja be a nagyobbnál nagyobb szerepeket.

  9. Kezdhetnek aggódni a spanyolok? Lamine Yamal nem vett részt a válogatott edzésén

    BlikkFájdalomra panaszkodott, ezért nem vett részt a spanyol válogatott csütörtöki edzésén Lamine Yamal. A 19 éves sztárja a bal combját fájlalt…

  10. Készül a lex Szijjártó? – Magyar Péter ismét megfenyegette a volt külügyminisztert

    Magyar NemzetA miniszterelnök képtelen megemészteni, hogy a fideszes politikus a BYD-nál folytatja a karrierjét.

  11. Orbán Anita: példanélküli, hogy Szijjártó Péter ilyen gyorsan átigazolt a BYD-hoz

    24.huA külügyben minden szerződést átvilágítanak. The post Orbán Anita: példanélküli, hogy Szijjártó Péter ilyen gyorsan átigazolt a BYD-hoz fir…

  12. Ezért sántult le egész életére Kovi

    BlikkEgy fatális orvosi mulasztás miatt már fiatalon, a harmincas évei közepén 180 fokos fordulatot vett Kovács István élete. Kovi rutinműtétre…

  13. „Meg akarta ölni az egész zenekart, meg a férjemet...” – Péterfy Bori drámai vallomása

    BlikkPéterfy Bori bevallotta: egy őrült rajongó meg akarta ölni az egész zenekart, ám „a rendőrség azt mondta, nem tudnak csinálni semmit". Péte…

  14. Magyar Péter megfenyegette Szijjártó Pétert a BYD-s kinevezése miatt

    OrigoA miniszterelnök olyan jogszabály-módosítást helyezett kilátásba, amely közvetlenül érintheti a volt külgazdasági és külügyminiszter új áll…

  15. „Ő volt a mindenem, az életem értelme” – Ő volt a 2-es főúton történt borzalmas balesetben elhunyt 15 éves fiú – Így emlékszik rá az édesanyja

    BlikkEgy-egy szál gyertyával búcsúznak a barátai és a családtagjai a 15 éves Bandúr Bendegúztól: a fiú utasként ült abban az autóban, ami a 2-es…

  16. Rendőrök lepik el Budapest több pontját, fokozott ellenőrzések indulnak

    Index.hu2020 fős hiánnyal kell biztosítaniuk a főváros közbiztonságát.

  17. Földhöz vágott egy kilencéves kisfiút az iskolaőr, most vádat emeltek ellene – videó

    BlikkKilencéves kisfiút bántalmazott egy iskolaőr a poroszlói iskolában, az ügyben most vádat emelt az ügyészség. A brutális eset még 2025 május…

  18. Az Operettszínház igazgatója szerint sikeres pályázatok tették lehetővé az Orbán János Dénes-féle előadásokat

    444.hu„Ez a magyarázat egy dilettáns csúsztatás” – reagált Kiss-B. Atilla közleményére az Operett előző főigazgatója, Lőrinczy György.

  19. A hegyvidéki önkormányzat szerint életveszélyes az Erzsébet-kilátó

    TelexAzt írták, nincs pénzük a felújításra, a kormányhoz fordultak segítségért.

  20. „Nincs megoldhatatlan helyzet. Segítünk” – elindult a Kopp–Skrabski-díj közönségszavazása

    MandinerA Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány immár tizedik éve keresi és mutatja be azokat a jó embereket, akik sokszor csendben, mégis ór…

  21. Fellépnek a gyilkos szuperbaktériumok ellen: magyar kutatók segítenek elérni a nagy áttörést

    Portfolio.huSzegedi kutatók is kulcsszerepet játszanak abban a 45 millió eurós költségvetésű európai kutatási programban, amely az antibiotikum-reziszt…

  22. Megerősítette a NAV: Leváltottak két vezetőt, az ukrán aranykonvoj ügyében a teljeskörű vizsgálat folyamatban van

    24.huA vezetők érintettek lehetnek az ukrán pénzszállítók ügyében. The post Megerősítette a NAV: Leváltottak két vezetőt, az ukrán aranykonvoj ü…

  23. Hatalmas rendőrségi razzia indul Budapesten: a közbiztonság erősítése a cél

    OrigoA BRFK a következő hetekben több kerületben is összehangolt közterületi akciókat hajt végre a jogsértések visszaszorítása és a lakosság biz…

  24. Település- és vasútfejlesztési programokat indít a kormány

    MandinerElkezdődik a Szent István Program és a Baross Gábor Vasútfejlesztési Program. Magyar Péter az üzemanyagárak alakulásáról is megszólalt a ko…

  25. Bóka János szerint alkotmányos puccs zajlik, az Európai Bizottsághoz fordult

    Index.huFelsorolta a 17. Alkotmány-módosítás számára „legbotrányosabb” részeit.

  26. Indult vizsgálat Szijjártó Péter ellen – videón a kormányinfó legerősebb pillanatai

    hvg.huSzétesni látszó Fideszről, BYD-hoz igazóló Szijjártó Péterről és augusztus 20-ról is beszélt Magyar Péter miniszterelnök a mai kormányinfón.

  27. Vége a zombik, garázdák, bűnözők rémuralmának: elárasztják a rendőrök Budapestet – Ez jön a következő egy hónapban

    BlikkÁtfogó rendészeti fellépés indul Budapesten, hogy a rendőrség megtisztítsa a főváros leginkább problémás és frekventált csomópontjait. Anna…

  28. Két napra leállnak az állami informatikai rendszerek, akadozhat a DÁP is

    hvg.huA kormányablakokban is csak az elkészült okmányok átvételére lesz lehetőség.

  29. Az orvosok kimondták: tényleg a foci ölhette meg a világbajnok labdarúgót

    OrigoA boncolási vizsgálatok szerint az angol világbajnok futballista Alzheimer-kórban és krónikus traumás enkefalopátiában (CTE) is szenvedett,…

  30. Félelem és rettegés Budapest szívében, már nappal is alig mernek az utcára menni a lakók

    Index.huKét év alatt gettósodott el a környék, éjszaka nem mernek ablakot nyitni a helyiek.

  31. Nyugtalanok a befektetők: nagyot estek a techpapírok, miközben mindenki a streaming-óriás bejelentésére vár

    Portfolio.huIsmét a piaci figyelem középpontjába került a chipgyártók részvényeinek árfolyamingadozása. Miközben az amerikai mesterségesintelligencia-s…

  32. Képernyőfotóval buktatta le gazdag udvarlóját Nagy Ő Nati: Kíméletlenül megalázta a neten próbálkozó férfit!

    BlikkKíméletlen módon tette helyre az egyik hódolóját Kozelkin Natália, aki a tévénézőknek leginkább a TV2 sikeres párkereső realityjéből, A Nag…

  33. Lamine Yamal sérülése miatt rettegnek a spanyolok a vb-döntő előtt

    OrigoA spanyolok már New Jersey-ben készülnek a világbajnoki döntőre.

  34. Rodri eltiltása után milyen szankció várhat az argentinokra?

    Magyar NemzetGibraltár helyett most a Falkland-szigetek került szóba Anglia legyőzése után.

  35. Egyre inkább szétesőben: újabb elnökségi tag távozott a Lázár-féle teniszszövetségből

    24.huCsütörtökön Szombati-Serfőző Eszter jelezte, hogy lemond az eddig betöltött tisztségéről. The post Egyre inkább szétesőben: újabb elnökségi…

  36. Az egerek 84, a patkányok 35%-a hordozza a mutációt, ami komoly probléma elé állíthatja az emberiséget

    hvg.huPatkányok és egerek százait vizsgálták meg kutatók az Egyesült Államokban, és kiderült, hogy nagy számban hordoznak egy olyan mutációt, ame…

  37. „Közel egy órán át halott voltam – egy mélyreható leckével tértem vissza a túloldalról”

    BorsA férfit már hullazsákba tették, amikor egy kezdő mentős újraélesztette.

  38. „A félelem lett úrrá rajtunk” – Peller Károly a Blikknek az operettszínházi botrányról

    BlikkEgyre nagyobb hullámokat vet a Budapesti Operettszínház körül kirobbant újabb botrány. Orbán János Dénes író-műfordító közpénzből finanszír…

18:00 – 18:59 54 hír

  1. Az első találkozásnál Tarantino rosszul ejtette a nevét, de azért behívta a házába

    TelexA katonaság rakta rendbe, dolgozott cipőboltosként is, de végül színész lett belőle. Már lassan hetven éve. Interjú Harvey Keitellel.

  2. Ezentúl a települések mondhatják meg, hová szeretnének közvetlen tömegközlekedési összeköttetést

    444.huMost csak a járásközpontba való közvetlen eljutás lehetőségét kell megteremteni, de vannak helyek, ahol nem erre van igény.

  3. Beigazolódott a gyanú, új majomfajra bukkantak Kongó erdeiben

    TelexA helyiek már húsz éve ismerik Likweliként, most kapott egy sokkal unalmasabb latin nevet.

  4. Donald Trump egy tízmilliárd dolláros hadiipari injekciótól várja a segítséget + videó

    Magyar NemzetAz Egyesült Államok kénytelen berendezkedni egy kimerítő anyagháborúra, amelynek hátországát a rozsdaövezet gyárainak kell biztosítaniuk.

  5. A NAV vizsgálja az ukrán pénzállító elleni akciót, és annyit megerősített, hogy két vezetőt leváltottak

    TelexEgyes intézkedéseknél szabálytalanságot állapítottak meg, ezért a hivatal újabb átvilágítást rendelt el.

  6. Egyezség a kormány és a főváros között: zöld utat kapott az új Duna-parti villamosvonal

    Portfolio.huHarminckétmilliárd forintnyi európai uniós támogatással valósul meg a Budai Fonódó villamoshálózat második üteme, amelynek keretében egy új…

  7. Váratlan bejelentést tett a TV2 sztárja: "Külön utakon folytatjuk"

    OrigoKabai András, a Házasság első látásra sztárja egy Instagram-videóban tett bejelentést.

  8. Orbán János Dénes nyílt levelet írt Tarr Zoltánnak: „Bejelentem műveim visszavásárlási szándékát a KMTG-től”

    hvg.huOrbán János Dénes kilenc drámájának felhasználási jogait több mint 412 millió forint közpénzből vásárolta meg az általa alapított és vezete…

  9. „Súlyos hiba” – jelentős ellenállást váltott ki Zelenszkij döntése

    MandinerRitka megnyilvánulása ez az elnökkel szembeni elégedetlenségnek.

  10. Két hullámban éri el a változás Magyarországot: komoly lehűlést hoz a vasárnapi hidegfront

    Portfolio.huA hétvégén változékonyra fordul az időjárás, ugyanis szombaton egy gyengébb, vasárnap este pedig egy markánsabb, jelentős felfrissülést hoz…

  11. Drámai pillanatok Szilágyi Tibor temetésén – videó

    BlikkBúcsút vettek a szerettei, kollégái és a rajongói a színészlegendától. Csütörtökön 14 órakor helyezték örök nyugalomra a két hete elhunyt S…

  12. Mi lesz Szoboszlai Dominikkal? A Liverpool új edzője nagy dilemma előtt áll

    OrigoA magyar válogatott csapatkapitánya az előző idényben már bizonyította sokoldalúságát.

  13. Így fog kinézni a 30 napos rendőri akció Budapesten

    hvg.huA Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint nem az a cél, hogy egyszeri akciókat hajtsanak végre.

  14. A hétvégén karbantartás lesz, leáll a digitális ügyintézés a közigazgatásban

    Magyar NemzetA Központi Kormányablak ugyan nyitva lesz, de csak okmányt adnak ki.

  15. Mi történik a használt ruhánkkal, miután a Mohu utcai konténereibe dobjuk?

    TelexGéprongy lehet egykori kedvenc felsőnkből, de akár egy erőműben vagy nyugat-afrikai piacon is kiköthet. Ehhez azonban előbb több ember kezé…

  16. Megrázó tény: 2020 fő hiánnyal vette át a BRFK vezetését az új főkapitány

    24.huRomlik a közbiztonság a fővárosi közterületeken. The post Megrázó tény: 2020 fő hiánnyal vette át a BRFK vezetését az új főkapitány first a…

  17. Elvesztette hüvelykujja egy részét, véget ért a Tour de France az ausztrál bringásnak

    OrigoChris Harper a sérülése után még befejezte a szakaszt.

  18. Durva vádak érték az ukrán titkosszolgálatot: közük lehetett a milliárdos elleni merénylethez ?

    Portfolio.huAz ukrán katonai hírszerzést (GUR) vádolja az ellene elkövetett merényletkísérlettel Vadim Jermolajev ukrán származású milliomos ingatlanfe…

  19. A 94 éves Szinetár Miklós drámai vallomása: „Nagyon rossz apa voltam”

    BlikkSzinetár Miklós, a magyar színházi élet ikonikus alakja, 94 évesen is aktív életet él, napi szinten sportol, dolgozik és alkot. Krizsó Szil…

  20. Shakira ihlette a sztársportoló új dalát, de a magyarok kedvenc étele kifogott rajta

    Index.huA 26 éves rúdugró szeptemberben soha nem látott sportesemény keretein belül tér vissza Budapestre.

  21. Az önkormányzatok beleszólhatnak majd, melyik közeli településsel legyen közvetlen összeköttetésük

    hvg.huA mostani törvény szerint csak a járásközponthoz eljutásra tarthatnak igényt a lakosok.

  22. Nemzetközi sztárfellépővel erősít a Veszprémi Utcazene Fesztivál

    Index.huKülönleges helyszínek és hajnalig tartó programok várják a látogatókat.

  23. Kiakadtak a francia válogatott tagjai az aranylabdás Dembélé kirohanására

    Index.huMegpróbálta feltüzelni csapatát, ami sikerült is, csak nem úgy, ahogyan szerette volna...

  24. Alapjáték vagy alkalmazkodás: a spanyolok kibillentették a franciákat, az angolok saját sírjukat ásták meg a kapu előtti bunkerben

    24.huIlyennek láttuk a világbajnoki elődöntőket. Taktikai elemzés. The post Alapjáték vagy alkalmazkodás: a spanyolok kibillentették a franciáka…

  25. Jogállamisági jelentés: Magyarországnak gyorsítania kell a reformokat

    24.huAz Európai Bizottság az integritási rendszer megerősítését sürgeti. The post Jogállamisági jelentés: Magyarországnak gyorsítania kell a ref…

  26. Orbán Viktor testvérének és édesanyjának bányacégét a kiszabható legnagyobb összegre büntették meg

    hvg.huNem tartották be a kitermelési mennyiségre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

  27. Lüktető hipnózis, ég és föld között

    TelexA Karakter programajánlója csütörtöktől csütörtökig.

  28. Európa legszebb folyóparti városai, amelyeket legalább egyszer az életben látnod kell

    OrigoNem csalódsz, ha ellátogatsz ezekre a helyszínekre.

  29. A Trója szépséges Helénája így marad bomba formában: Diane Kruger 50 éves lett

    BorsDiane Kruger végre elárulta, mi a kortalan szépség titka.

  30. Péterfy Bori kitálalt a színészi fizetésekről: „Nagy részük influenszerkedik, hogy megéljen”

    BlikkPéterfy Bori, a népszerű színésznő és énekesnő, a Legyen az! című vacsora-talkshow szezonzáró adásában őszintén beszélt a színészi pálya ár…

  31. Így szólhat bele bárki az új KRESZ kialakításába – Vitézy Dávid az Árpád hídi halálos gázolás helyszínén ismertette a részleteket

    BlikkVitézy Dávid csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján Barna Zsolt államtitkár is részt vett, amikor is az Árpád hídnál történt tragikus bales…

  32. Zelenszkij a védelmi minisztérium és a hadsereg vezetése közötti párbeszéd hiányával indokolta Fedorov leváltását

    TelexAz ukrán elnök szerint a felek nélküle nem ültek le egymással tárgyalni.

  33. Leverkusent is megjárt japán középpályást igazolt a Győr

    Index.huAz osztrák élvonalból érkezik a kisalföldiekhez.

  34. Figyelmeztetést adott ki a WHO: négyszer akkora lehet a baj a megállíthatatlanul terjedő ebolajárvány miatt

    Portfolio.huA Kongói Demokratikus Köztársaságban két hónappal ezelőtt kitört ebolajárvány minden korábbinál gyorsabban terjed - figyelmeztetett csütört…

  35. Kétezer fős rendőrhiány van Budapesten, de átfogó rendészeti intézkedéseket ígérnek a következő egy hónapra

    444.huBár tudják, hogy egyes „közterületi problémák mögött össztársadalmi és szociális nehézségek állnak”.

  36. Csoda, hogy túlélte a motoros ezt az ütközést

    OrigoMindkét bokája eltört a motorosnak, de rosszabb vége is lehetett volna a balesetnek.

  37. „Robin Hood” 55 milliárd forintnyit lophatott Floyd Mayweather sztárbokszolótól

    Index.huA sportoló pénzügyi tanácsadóját vádolja.

  38. Egyéves lett Ráthonyi-Palácsik Tímea kislánya: „Annyi vetélés és fájdalom után nem voltam biztos benne, hogy valaha is megadatik” – megható videón Hailey

    BlikkRáthonyi-Palácsik Tímea kislánya, Hailey a minap ünnepelte az első születésnapját. A kislány 2025 júliusában jött világra, megadva azt az é…

  39. Több mint 100 milliárd forintnyi összeget fizetett ki az izraeli állam Sara Netanjahu repülő palotájáért

    Index.huA kormánygép kicsinosítása 7 évvel tovább tartott, és közel hatszor többet költöttek rá az adófizetők, hogy az asszony minden szeszélyét ki…

  40. Komoly változások előtt a magyar közlekedés: társadalmi egyeztetést hirdetett Vitézy Dávid

    Portfolio.huRészletes társadalmi egyeztetés indult a kormány honlapján a közlekedésbiztonság növelését célzó jogszabályi tervezetekről, amelyek a kirív…

  41. Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Vitézy Dávid: nagy változások jönnek a közlekedésben

    Portfolio.huRészletes társadalmi egyeztetés indult a kormány honlapján a közlekedésbiztonság növelését célzó jogszabályi tervezetekről, amelyek a kirív…

  42. Miközben Magyar Péter a Fideszt kritizálja, nem néz körül a saját háza táján – tele van a Tisza SZDSZ-es emberekkel

    Magyar NemzetA kormányban és szakértői holdudvarában is több olyan szereplő található, akinek a pályafutása összefonódott a szabad demokratákkal.

  43. A szakminisztériumnak elege lett: mostantól mindenki elmondhatja, mit csinálna az utakon száguldozó autósokkal

    hvg.huEgy kérdőívet készített a Közlekedési és Beruházási Minisztérium, amelyben a kirívó, visszaeső gyorshajtók büntetéséről, az elektromos roll…

  44. Sorozatos lopások történtek a Swiss légitársaság repülőjáratainak fedélzetén

    24.huA cég közlése szerint a tolvajok éjszaka zsákmányoltak. The post Sorozatos lopások történtek a Swiss légitársaság repülőjáratainak fedélzet…

  45. Súlyos kritikát fogalmazott meg Navracsics Tibor Orbán Viktorról és a Fideszről

    Index.huMég vitatkozna is a volt miniszterelnökkel a párt jövőjéről.

  46. Megbukott a rettegett diktátor, most történelmi megállapodásra készül a két szomszédos ország

    Portfolio.huLibanon és Szíria a következő hónapokban megkezdi az évtizedes kereskedelmi megállapodásaik felülvizsgálatát, hogy újraélesszék gazdasági k…

  47. Érkeznek a génkezelt növények Európába – kell-e aggódnunk emiatt?

    24.huÚj szabályozást vezetett be a génkezelt növényekre az Európai Unió. A lépés nyomán számos félreértés és tévhit terjed – szakértőt kérdeztün…

  48. Szintet lépett az orosz terror: mobiltöltőnek és zsebkendős doboznak álcázott bombákkal támadják az ukrán civileket

    hvg.huKiismerték Herszonban az oroszok korábbi taktikáját, immár ártalmatlannak tűnő tárgyakba helyeznek robbanóanyagokat.

  49. A világ egyik legfontosabb iparága függ ettől a szűk piactól – Alig néhány cég kezében a kulcs, nagy rali jöhet

    Portfolio.huAz AI-forradalom nemcsak a chipekről és az adatközpontokról szól: van egy kevésbé ismert, mégis nélkülözhetetlen piac, amely nélkül sem a t…

17:00 – 17:59 63 hír

  1. Schiffer András: Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében helyreállítani

    Index.huHiába van új politikai felhatalmazás, a demokratikus jogállam szabályait nem lehet kampányígéretekre hivatkozva felülírni – erről beszélt S…

  2. Tizenkét év börtönre ítélték az olasz autópálya-üzemeltető volt vezetőjét a 43 halálos áldozatot követelő genovai hídomlás miatt

    444.huAz ügyben 57 vádlott állt bíróság elé, rájuk összesen 400 év börtönt kértek az ügyészek. Az első rendű vádlott, Giovanni Castellucci már mo…

  3. Csak a magyarokat lehet gyalázni? Az angol szurkolók kettős mércéje

    Magyar NemzetAz argentin drukkerek lépését felháborítónak tartották.

  4. Ez még hiányzott: megszólaltak a Közel-Keletet rettegésben tartó lázadók

    Portfolio.huAbdel-Malik al-Húszi, a jemeni húszi mozgalom vezetője csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy amennyiben Rijád beavatkozik a Jemen elleni,…

  5. Az Integritás Hatóság feljelentést tett a Gondosóra program beszerzései miatt

    hvg.huAz Orbán-kormány által létrehozott projektet az Integritás Hatóság és NAV azután kezdte el vizsgálni, hogy Hadházy Ákos még országgyűlési k…

  6. Magyar Péter a Szijjártó-vizsgálatról: „Itt vannak titkos dokumentumok, vannak külügyminisztériumi dokumentumok és másfajta dokumentumok”

    444.huA 444 kérdésére beszélt a miniszterelnök a kormányszóvivőin a volt külügyminiszter elleni vizsgálatról. A kampányban még hazaárulást emlege…

  7. Itt az Operettszínház válasza az Orbán János Dénes-ügyre: a produkciókra pályázati pénzeket költöttek

    BlikkAz Orbán János Dénes író-műfordító a Budapest Operettszínházban közpénzből finanszírozott szerződései nemcsak a nyilvánosságot rázták meg,…

  8. Politico: Reformokat sürget Magyarországon az Európai Bizottság jogállamisági jelentése

    hvg.huA brüsszeli testület szerint továbbra is jelentősek a hiányosságok az igazságszolgáltatás és a korrupció elleni küzdelem területén.

  9. Bye-bye, rózsaszín futárok - Gigantikus felvásárlás alakíthatja át a magyar ételrendelést

    BlikkEmlékszik még a NetPincérre? És a Foodpandára? Nos, úgy tűnik, lassan elkezdhetünk búcsút inteni a Foodora jól ismert rózsaszín futártáskái…

  10. „Itt vannak titkos dokumentumok” – egyelőre ennyit tudni arról, hogy vizsgálják Szijjártó orosz kapcsolatait

    TelexMagyar Péter most először erősítette meg, hogy vizsgálják Szijjártó orosz kapcsolatait. Szijjártó korábban azt mondta: még a feltételzés is…

  11. Vitzéy Dávid rendkívüli sajtótájékoztatót tartott – jelentős változások jönnek a közlekedésben

    OrigoA közlekedési és beruházási miniszter részleteket közölt egy most induló online konzultációról.

  12. Minden arra vall, hogy pártszakadás lesz a Fideszben

    MandinerHogyan bánhattak el azokkal, akik mindig velünk voltak?

  13. Vitézy Dávid az Árpád-hídi halálos gázolás helyszínén: konzultációt indítunk, lehessen-e szabadságvesztéssel szankcionálni az illegális versenyzést

    24.huAz elektromos rollerekről is kikérik az állampolgárok véleményét. The post Vitézy Dávid az Árpád-hídi halálos gázolás helyszínén: konzultác…

  14. Szégyen vagy sem, de a többségnek fogalma sincs, mit jelent ez a hét szó

    OrigoVajon kinek sikerül 100 százalékra kitölteni ezt a kvízt?

  15. Megvan, mikor és hol vesznek végső búcsút Szántó Öcsi bácsitól

    BlikkJúlius 20-án, hétfőn temetik a magyar ökölvívás legendás alakját, Szántó Imrét. A szertartás 12 órakor kezdődik a Kispesti Temető zsidó tem…

  16. Komoly összetűzések, sérülések és több mint 40 letartózatás az argentin ünneplés során

    Index.huTöbb városban is összecsaptak a rendőrök és a drukkerek.

  17. Új korszakot sürgetnek a magyar lakásoknál: átfogó, hosszú távú állami koncepció kell

    Portfolio.huA lakhatási válság és a rendkívül alacsony lakásépítési számok miatt egy átfogó, hosszú távú állami lakáskoncepció kidolgozását, valamint e…

  18. Mocsai Lajos vezető szerepe nélkül képzeli el a jövőt a TF

    Index.huÚjabb modellváltás, végre nagyobb autonómia

  19. Hrutka János: Tuchel félelme és Digne hibája mindent eldöntött

    Index.huÉletjel nélkül játszott Anglia.

  20. Vasútfejlesztés, közbiztonság és feljelentések: ezekről döntött a kormány

    Portfolio.huTöbb ezer milliárd forintos vasútfejlesztési programot készít elő a kormány, Magyarország csatlakozik két uniós technológiai programhoz, a…

  21. Operettszínház a 24.hu-nak: Semmi közünk Orbán János Dénes egyébként sikeres lobbitevékenységéhez

    24.huIsmét megkerestük a Budapesti Operettszínházat, miután a társulat tagjai szerdán nyílt levélben követeltek magyarázatot az Orbán János Déne…

  22. Eldőlt: már nem Krausz Gábor irányítja a fekete csapatot a Séfek séfében

    BlikkÖrdög Nóra nemrég jelentette be, hogy véget ért a Séfek séfe új évadának forgatása, ám számára nincs idő a pihenésre, hiszen azonnal kezdet…

  23. Szabó Andrea: Ha az új alkotmány sem lesz a miénk, akkor mi marad nekünk?

    hvg.huA harmadik rendszerváltásnak nem újabb győztes alkotmányára van szüksége. Hanem a mi alkotmányunkra. Olyanra, amelyet ismerünk, értünk, meg…

  24. Elektromos autóként is megcsinálja slágermodelljét a Volkswagen

    OrigoAz ID.Polo is megkapja a maga szabadidő-autó testvérét.

  25. Ennyit kereshet Szijjártó Péter a BYD-nél: itt vannak a számok

    Blikkagyarországgal, sőt Európával sem foglalkozik majd Szijjártó Péter a BYD-nél betöltött beosztásában, ám valószínűleg nem költözik majd el B…

  26. Molnár Anikó sosem értette, miért tartják szépnek: az ismertségtől alakult ki nála pánikbetegség – fotók (18+)

    BlikkMolnár Anikót a Való Világ által ismerte meg az ország: a magas, csinos, szőke nő hamar a férfiak rajongásának tárgyává vált, ami számára f…

  27. „Fogalma sincs arról, hogy mi történik az országunkban” – keményen nekiment az IHF-elnöknek az Ukrán Kézilabda Szövetség

    24.huA nemzetközi szövetség úgy döntött, az orosz és fehérorosz kézilabdázók is visszatérhetnek a nemzetközi porondra. The post „Fogalma sincs a…

  28. Feljelentést tett az Integritás Hatóság a Gondosóra program beszerzései miatt

    Index.huTovábbi hatáskörrel rendelkező szervek eljárását is kezdeményezi.

  29. Letartóztatták a pécsi önkormányzati képviselőt, akinek 350 gramm kristályt találtak az autójában

    Index.huSajtóhírek szerint korábban a Kutyapárt jelöltjeként indult.

  30. Azbesztveszély Magyarországon: ezerötszáz embert érint a most bejelentett állami beavatkozás

    Portfolio.huElrendelte a kormány az azbeszttel szennyezett zúzott kő eltávolítását a leginkább szennyezett területen, a szombathelyi Oladi plató városr…

  31. Aki valaha is járt a János-hegyi Erzsébet kilátón, jó, ha tudja: az építmény már száz éve életveszélyes

    444.huAz 1910-ben átadott épületről lespórolták a tetőt, ezzel kezdődött minden baj, aztán jött egy vörös csillag, és csak súlyosbodott a helyzet…

  32. Meghalt Szemethy Imre

    BlikkHosszan viselt súlyos betegség után meghalt Szemethy Imre képzőművész. A 81 éves grafikus, érdemes és kiváló művész számos illusztrációt ké…

  33. Ez teljesen lehoz az életről: 15 éves vagyok, és még soha nem láttam Olaszországot játszani a vb-n

    TelexOlaszország utoljára 2014-ben jutott ki a foci-vb-re, azóta három alkalommal is elbuktak a selejtezőkön. Ki a felelős ezért? Milyen út veze…

  34. Így búcsúztak Sam Neilltől a Jurassic Park sztárjai

    OrigoA Jurassic Park szereplői és alkotói megható üzenetekben emlékeztek vissza a színészre.

  35. A Tisza-szimpatizánsok bojkottot hirdettek, nem vesznek BYD-autót

    Magyar NemzetSzijjártó Péter kinevezése miatt tiltakoznak.

  36. Feljelentést tettek a Gondosóra program miatt

    TelexAz Integritás Hatóság köztes jelentést készített a program egyes beszerzéseiről, a feltárt körülmények alapján több bűncselekmény gyanúja m…

  37. Tényként közlik: eldőlt, Szoboszlai új szerződést kap Liverpoolban – eddig ír alá

    MandinerA felek már a részletekben is megegyeztek, és lényegében csak az aláírás van hátra.

  38. Meghalt Ludassy Mária Széchenyi-díjas filozófus

    hvg.huA 82 éves professzor szinte az utolsó pillanatig tanított az egyetemen, és nagyon örült az országban bekövetkezett fordulatnak, „csak azt s…

  39. Akár 3-4 órás várakozás is várhat ránk az európai reptereken: ez minden utast érint!

    BlikkAkár három-négy órás várakozásra is fel kell készülni az európai reptereken az új beléptetési rendszer miatt – derült ki egy kutatásból. Az…

  40. Hiába ütik a forintot, nagyot ment a magyar tőzsde

    Portfolio.huA nemzetközi átlaghoz képest jelentősen felültelejsített ma a magyar tőzsde. A nagypapírok közül az OTP teljesített a legjobban, a Mol pedi…

  41. A Gogol Bordello azért nem jött a Szigetre, mert a frontember attól tartott, elviheti Magyarországról az orosz titkosszolgálat

    TelexGerendai Károly szerint más előadót is meg kellett korábban nyugtatniuk, hogy jöhetnek a fesztiválra. A tulajdonos szerint egyelőre épp a l…

  42. Meghalt a Munkácsy Mihály-díjas képzőművész

    OrigoSzámos rangos elismeréssel díjazták több évtizedes munkásságát.

  43. Magyarország vette a legtöbb orosz gázt az EU-ban az év első öt hónapjában

    hvg.huTöbb mint egymilliárd eurót költött az ország orosz gázra májusig.

  44. Péterfy Gergely a NER-ről: A maffia abból húzott hasznot, hogy embert emberrel ugrasztott össze

    hvg.huAz író szerint a Tisza bölcsen teszi, hogy épít az emberek bosszúvágyára.

  45. Váratlan fordulat a botrány után: Orbán János Dénes visszavásárolná a műveit a KMTG-től

    BlikkNégy nappal a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) körüli botrány kirobbanása után fordulat állt be Orbán János Dénes ügyé…

  46. Gondosóra-program: több bűncselekmény gyanújával tett feljelentést az Integritás Hatóság

    444.huUniós pénzekből 107 milliárdot költöttek a később fideszes propagandacélokra is használt eszközökre.

  47. A Bizottság szerint Olaszország még mindig akadályozza a menedékkérők visszaküldését

    hvg.huAz Európai Bizottság szerint Görögország jelentős előrelépést tett az új uniós migrációs és menekültügyi paktum végrehajtásában, míg Olaszo…

  48. A Tisza negyed annyiért szervezi meg az augusztus 20-i tűzijátékot, mint Orbánék

    24.huA miniszterelnök elmondta: a kormány felmondta a Balásy Gyula cégével kötött szerződéseket az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán. The post A…

  49. Szólni fog a szülőknek a Meta, ha úgy látja, nagy a baj

    hvg.huÚj biztonsági funkciót élesít a Meta, akkor jelez, ha úgy látja, veszélyben van egy fiatal felhasználó.

  50. Már tavaly értesítették a pécsi önkormányzatot a droggyanú miatt elfogott képviselőnő gyanús ügyeiről – mégsem történt semmi

    BlikkNem akar lemondani a mandátumáról és a képviselői fizetéséről, az a pécsi önkormányzati képviselőnő, aki több mint negyed kiló kristállyal…

  51. Magyar Péter hazaárulást emlegetett, most úgy tudja, vizsgálat indult Szijjártó Péter ügyében

    Index.huA miniszterelnöknek megvan a személyes véleménye a korábbi külügyminiszter lépéséről, de beszélt Sulyok Tamás utódjáról és az üzemanyagárró…

  52. Szijjártó Péter BYD-s leigazolása az ipari kémkedés legális formája

    hvg.huA volt külgazdasági és külügyminiszter kapcsolati tőkéje, rálátása a hazai és európai akku- és autóiparra, vezetői tapasztalata értékessé t…

  53. A Waze új, mesterséges intelligencián alapuló funkciókat vezet be, motoros mód is jön

    OrigoMár akkor is elnavigál, ha nem tudjuk, hova akarunk menni.

  54. "200 centi vagyok és 100 kiló - a férfiak azért fizetnek, hogy lássák, ahogy megmérem magam, és nagyobbnak akarnak"

    BorsA 26 éves felnőttfilmes sztár, Amira Evans elárulta, hogy elárasztják őt a mérlegelős videókra vonatkozó kérések a feliratkozóitól, akik ar…

  55. Ez az igazi vén Európa: elkezdődött a legsúlyosabb demográfiai válság

    Portfolio.huMár hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása, amelynek első részében arról beszélgetünk, mit jelent, hogy Európa népessége elérte…

16:00 – 16:59 76 hír

  1. Horrorsérülése ellenére, félig hiányzó ujjal is célba ért egy kerékpáros a Tour de France-on – videó 🔞

    BlikkElvesztette bal hüvelykujja egy darabját Chris Harper, aki kedden lejtmenetben elesett a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen –…

  2. Elbúcsúztatták Szilágyi Tibort

    Magyar NemzetA Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész július 2-án, 83 évesen hunyt el.

  3. Orbán János Dénes 400 milliós hátraarca: miután feljelentést tettek a kifizetései ügyében, visszacsinálna mindent

    444.hu„A közérdek mellett nekem a legnagyobb érdekem, hogy tisztázzam ezt az ügyet és a becsületemet.”

  4. Új, átfogóbb szabályozás jöhet a vendégmunkásstoppal kapcsolatban

    24.huA 24.hu a vendégmunkásstoppal kapcsolatban kérdezett: azt szerettük volna megtudni, milyen szervezetekkel egyeztetett eddig a kormány, és t…

  5. Árokba csapódott egy autó Őriszentpéternél, két gyerek is megsérült

    OrigoEgy személyautó hajtott le az útról a 7451-es számú úton, a sérültek között két felnőtt és két gyermek is van.

  6. Kormányváltás Kijevben: megvan Ukrajna új miniszterelnöke, de a fogadtatása nem felhőtlen + videó

    Magyar NemzetAz új kormányfő kinevezése Volodimir Zelenszkij elnök nagyszabású kormányátalakítási tervének része, amelynek elsődleges célja az ország fe…

  7. Valaki végrehajtót küldött Balásy Gyula cégére

    TelexPedig információink szerint a cég számláinak zárolásán enyhítettek, a zárolás elrendelése óta befolyt pénzekhez állítólag már hozzáfér a cs…

  8. Orbán János Dénes nyílt levélben jelentette be művei visszavásárlási szándékát a KMTG-től

    TelexA KMTG a 2026-os választások előtti egy évben több százmillió forintnyi jogdíjat fizetett ki Orbán János Dénesnek.

  9. Ókovács Szilveszter reagált az operettszínházi botrányra: „Librettókért százmilliókat elkérni képtelenség”

    BlikkÓkovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója közösségi oldalán fejtette ki véleményét az Orbán János Dénes nevéhez köthető, k…

  10. Több rendőrt és szociális munkást irányít a kormány Budapest belső kerületeibe a közbiztonság javítására

    TelexA polgármesterek szerint az utcákon egyre súlyosabb szociális, mentális egészséggel kapcsolatos problémák láthatók. Bevezetik a szerződéses…

  11. Feljelentést tesz az Orbán-kormány Gondosóra programja miatt az Integritás Hatóság

    Portfolio.huIsmeretlen tettes ellen feljelentést tesz az Integritás Hatóság az Orbán-kormány által elindított Gondosóra program miatt.

  12. Vége a találgatásoknak: egyértelmű kijelentést tett Max Verstappen jövőjével kapcsolatban a menedzsere

    BlikkA jelek szerint még egy darabig biztos a Red Bull volánja mögött láthatjuk Max Verstappent. A hétvégi Belga Nagydíj előtt Raymond Vermeulen…

  13. Kármán András: Az előző kormány alatt kétmilliárd eurónyi uniós forrást végleg elvesztett az ország

    hvg.huA pénzügyminiszter idén 1,6-1,7 százalékos, jövőre pedig 2 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol.

  14. 40 ötméteres után dőlt el a magyar–ausztrál női vízilabda-mérkőzés

    24.huEmlékezetes csatát nyert meg Cseh Sándor csapata, így mégiscsak jobb érzés volt hazamenni a hotelbe. The post 40 ötméteres után dőlt el a m…

  15. Megszólalt a benzinárról Magyar Péter!

    Portfolio.huMagyar Péter miniszterelnök szerint szükség esetén az állam beavatkozhat az üzemanyagárak alakulásába. A védett árat június végén vezette k…

  16. Magyar Péter: Méltatlan, ahogyan egyes fideszes képviselők viselkednek

    24.huA kedden félbeszakadt az Országgyűlés ülése, mert Pócs János fideszes képviselő videózással vagy annak színlelésével zavarta a felszólaláso…

  17. Kígyót visz, pizzát kap: így küzdenek a pitonok terjedése ellen Floridában

    OrigoEgy floridai pizzéria tulajdonosa különleges csereakciót indított: az elejtett burmai pitonokért cserébe ingyen pizzát ad a vadászoknak.

  18. Baleset: árokba csapódott egy autó az Őrségben, mentőhelikoptert hívtak

    24.huNégyen sérültek meg. The post Baleset: árokba csapódott egy autó az Őrségben, mentőhelikoptert hívtak first appeared on 24.hu.

  19. A szemünk láttára apad el a Duna, szárad ki teljes Magyarország

    444.huA folyó magyarországi szakaszain sorra dőlnek a negatív vízállásrekordok, Bajánál már csak 24 centis a vízszint.

  20. Döntött a kormány: megszabadítják az azbesztes kőzúzaléktól a leginkább érintett szombathelyi városrészt

    hvg.huCsak itt érint olyan nagy kiterjedésű, összefüggő területet a szennyezés, ami indokolja az azonnali beavatkozást.

  21. Nincs azbeszttartalmú útépítő kő Keszthelyen

    Portfolio.huNincs azbeszttartalmú, veszélyes útépítő kő Keszthelyen – ezt állapította meg az akkreditált labormérés, amelyet az önkormányzat lakossági…

  22. Meddig kell kibírnunk? Megint elsőfokú riasztás van érvényben: ilyen időre számíthatunk a következő napokban!

    BlikkÚjra kiadta az elsőfokú riasztást heves zivatarok veszélye miatt a HungaroMet – számolt be róla a katasztrófavédelem. Az érintett területek…

  23. Uniós százmilliárdokból drótozná újra az országot a Tisza, aminek a napelemesek is örülhetnek

    hvg.huMiközben ötszázmilliárd forint uniós pénz érkezik a villamosenergia-hálózat fejlesztésére, amire kétségkívül nagy szükség lenne. Az eddigi…

  24. Így néz ki Szilágyi Tibor sírja – Megrendítő fotók érkeztek a temetésről

    OrigoItt helyezték végső nyugalomra Szilágyi Tibort.

  25. Több ezer eurónyi játékát és 25 évnyi adatát törölte a Microsoft egy Xbox-játékosnak

    OrigoA gamer állítása szerint a vállalat a digitális vásárlások árát sem téríti meg.

  26. Letartóztatásba került a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított pécsi önkormányzati képviselő

    TelexA politikust 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel bűntetendő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

  27. A Tisza-kormány jogalkotási ámokfutásától hangos Európa

    Magyar NemzetA patrióták szerint ez nem demokratikus megújulás, hanem Lex Fidesz.

  28. Soproni: Ha nem jön gyors változás, leszerelhet a rendőri állomány jelentős része

    hvg.huTerézváros polgármestere a budapesti közbiztonsági helyzetről beszélt, szerinte a nagyobb rendőri jelenlét a megoldás egyik kulcsa.

  29. Orbán János Dénes nyílt levelet írt Tarr Zoltánnak: visszavásárolná műveit a KMTG-től

    24.huTisztázni kívánja az ügyet és a becsületét. The post Orbán János Dénes nyílt levelet írt Tarr Zoltánnak: visszavásárolná műveit a KMTG-től…

  30. Figyelmeztet a kormány: korlátozottan működik a hétvégén az elektronikus ügyintézés

    Portfolio.huAz informatikai háttérrendszerekben tervezett karbantartás miatt időszakosan nem lesznek elérhetőek egyes e-közigazgatási szolgáltatások a…

  31. Vályi István így reagált arra, hogy Szijjártó Péter új munkahelye a BYD: "Nagyon várom már, hogy találkozzunk" – videó

    BlikkKomoly visszhangot váltott ki, hogy Szijjártó Péter feladva politikai karrierjét a BYD vállalatnál vállal vezetői szerepet. A korábbi külga…

  32. Magyarország vásárolta a legtöbb orosz gázt az EU-ban az év első öt hónapjában

    TelexCsak májusban 204 millió eurót költött Magyarország orosz gáz beszerzésére.

  33. Hatalmas győzelmet ünnepel Izrael: kihúzták a Hamász méregfogát, soha többé nem ismétlődhet meg az októberi katasztrófa

    Portfolio.huAz izraeli hadsereg jelenleg a Gázai övezet több mint 60 százalékát tartja ellenőrzése alatt, így a Hamász többé soha nem lesz képes átfogó…

  34. Havasi Bertalan: Ferencz Orsolya és Navracsics Tibor osztozik a Fidesszel a politikai felelősségben is

    hvg.huA Fidesz kommunikációs igazgatója a mandineres Kacsoh Dániel kritikájára is reagált.

  35. Teljesen átalakul az M1 műsora: szombattól már az új struktúra szerint indul az adás

    OrigoA csatorna tematikus hétvégékkel, magyar filmklasszikusokkal és népszerű televíziós sorozatokkal bővíti kínálatát.

  36. Janza Kata is megszólalt az Operettszínházban kitört botrányról: „Miért nem én voltam ilyen bátor?!”

    BlikkFischl Mónika, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán élesen bírálta az intézményb…

  37. „Tíz grammal könnyebb vagyok” – elvesztette hüvelykujjának egy darabját a Touron nagyot bukott bringás

    24.huChris Harpernek nem ez volt az első nagyobb esése. The post „Tíz grammal könnyebb vagyok” – elvesztette hüvelykujjának egy darabját a Touro…

  38. Tolvajok a levegőben – fosztogatók ellen küzdenek a Swiss járatain

    MandinerA svájci légitársaság óvintézkedéseket vezetett be a Zürich–Hongkong útvonalon, miután az elmúlt hónapokban többször több alkalommal tűntek…

  39. Szijjártó a BYD-nál: Magyar Péter szerint felveti a korrupció gyanúját

    24.huA Kréta és Neptun ügyben a Telex kérdésére reagálva Tanács Zoltán elmondta: azt még nem vizsgálták, hogy a magyar adófizetőket érte-e kár a…

  40. Vitézy Dávid szerint a fővárosnak kell lépnie Rákosrendezőn

    Portfolio.huTóth József, a XIII. kerület polgármestere nyílt levélben szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, Vitézy Dávid közlekedési és ber…

  41. Dühöngenek az angol szurkolók: ezért volt szabálytalan az argentinok győztes gólja – szerintük

    BlikkUgyan az angol labdarúgó-válogatott szerezte az első gólt a világbajnokság elődöntőjében, végül egy újabb emlékezetes fordítást követően az…

  42. Genovai hídkatasztrófa: döntött a bíróság, súlyos ítéletet vártak

    OrigoA 2018-as Morandi hídomlásban 43 ember vesztette életét.

  43. Megszólalt a NER egykori főkommunikátora: Az egész rendszert a félelem tartotta össze

    Index.huKuna Tibor visszatért és teljesen új médiavállalkozásba kezd.

  44. Luxusszállodává alakították a Ferenciek terén álló Klotild-palotát

    Index.huA tervezők megőrizték az eredeti épületszerkezetet.

  45. Pánikkeltés a Velencei-tó körül: valóban nincs rendben minden, de egyes állítások egyszerűen nem igazak

    MandinerA Velencei-tó valóban nincs a legjobb állapotban, azonban a helyieknek kezd elegük lenni a negatív kampányból: elriasztja a vendégeket, sok…

  46. Heves esőzések okoztak árvizet Texasban, több millió embert érint a riasztás

    OrigoA folyók gyors emelkedése miatt több térségben evakuációra és óvatosságra szólították fel a lakosságot, miközben a mentők tucatnyi embert h…

  47. Mégsem lesz az autókban olyan érzékelő, ami méri az ittasságot? Pedig 2027-re tervezték

    BlikkAz elmúlt hetekben újra ellepték a közösségi médiát azok a bejegyzések, amelyek szerint a kormányok hamarosan úgynevezett „kill switch”-et,…

  48. Kéklámpás járművek találkozója lesz az Aeropark Repülőmúzeumban

    Magyar NemzetMintegy 70 kékvillogóval felszerelt jármű lesz kiállítva szombaton a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeumban.

  49. Vége a pókerarcnak? AI leplezi le a blöffölést a pókerközvetítésekben

    hvg.huA póker a blöffölések játéka is, nem véletlen, hogy a nagy játékosok kapucnis pulóverben, napszemüvegben, sildes sapkában játsszák ki a lap…

  50. Közérdekű: ebben az idősávban nem lehet DÁP- és KAÜ-azonosítással ügyintézést indítani

    24.huKarbantartás lesz napokon át. The post Közérdekű: ebben az idősávban nem lehet DÁP- és KAÜ-azonosítással ügyintézést indítani first appeare…

  51. Megütötték a forintot, majdnem kéthónapos mélyponton a magyar deviza

    Portfolio.huReggel még minimális gyengüléssel kezdett a forint, majd a nap második felében komolyabb esésnek indult a magyar deviza. Az euró jegyzése í…

  52. Fél évvel a válása után ismét rátalált a szerelem a Vad angyal szívtiprójára, Facundo Aranára

    BlikkFél év telt el azóta, hogy a Vad angyal című sorozat legendás Ivója és felesége, María Susini 19 év házasság után elváltak, ám a jelek szer…

  53. Ki az az Orbán János Dénes? A költő, aki körül több százmilliós botrány robbant ki

    BlikkOrbán János Dénes neve az elmúlt napokban a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) körül kirobbant botrány miatt került a fi…

  54. Száz éve készült el a világ első színes víz alatti fotója – mutatjuk a történelmi felvételt!

    OrigoNemcsak technikai bravúr volt, hanem életveszélyes vállalkozás is.

  55. Nagy Feró unokáival tölti a nyarat: „Elrontom őket, hisz ez a dolgom...”

    BorsNagy Feró egész nyáron fut, szalad, de nagyon élvezi.

15:00 – 15:59 99 hír

  1. A szennyező fizet: Magyar Péter ismét egyeztetést kezdeményez az osztrák kancellárral az azbesztügyben

    24.huMagyar Péter az azbesztszennyezésben az állami beavatkozással kapcsolatban elmondta: a kormány biztosítja a szükséges forrásokat a mentesít…

  2. Ezúttal is értékén felül fizettett a közmédia az NB I-es közvetítésekért?

    BlikkMásfél héttel az NB I-es szezon rajtja előtt végre eldőlt, melyik csatorna közvetíti az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit. Kedden…

  3. Számos új bejelentéssel érkezik Magyar Péter, feljelentést tesz Tanács Zoltán minisztériuma

    Portfolio.huSzerdai ülésén számos különböző területen hozott döntéseket a kormány, így rendelkezést írnak elő azbesztügyben, átalakul a szakképzési ren…

  4. Így újul meg a korábbi propagandaadó: Linda, Angyalbőrben és Família Kft. jön az M1-re

    hvg.huGenerációk kedvenc magyar televíziós sorozatai térnek vissza.

  5. Kigyulladhat a klíma? Igen, mutatjuk, hogy miért és, hogy mit kell tenni ellene - a szakemberek legjobb tippjei es tanácsai

    BlikkDinamikusan nő a lakosságnak eladott és felszerelt klímaberendezések száma Magyarországon. A nyári hőségben ezerrel dübörögnek a gépek, tűz…

  6. Alapjaiban változtathatja meg a betegellátást a mesterséges intelligencia

    OrigoSzakértő beszélt a lehetséges változásokról.

  7. Romano: Szoboszlai Dominik szerződést hosszabbít a Liverpoollal

    hvg.huA középpályás újabb öt évre ír alá az angol csapatnál.

  8. Iráni háború > Magyar Péter

    444.huAz euró ára 363 forint fölött, a választás óta csak egyszer látott, 317 forint fölötti szinten a dollár árfolyama.

  9. A rendőrség nevében halásszák adatainkat a csalók – Ne dőljünk be ennek az SMS-nek!

    Portfolio.huA Rendőrség a Police.hu portálon arra figyelmeztet, hogy csalók a nevükben adathalász SMS-eket küldenek, amelyekben állítólagos közlekedési…

  10. Meghalt az M3-ason leégett kamion sofőrje – A gyászoló özvegy szívfacsaró üzenetben keresi a hősöket, akik kimentették a 13 éves fiát a lángok közül

    BlikkSzívszorító, mélyen megható üzenetben köszönte meg egy gyászoló özvegy, hogy kisfiát és férjét kimentették egy égő kamionból az M3-ason. Az…

  11. Határérték feletti növényvédőszer-maradékot találtak egy BBQ-fűszerben, azonnal visszahívták

    Index.huA Kínából származó termékből a magyar boltok polcaira is került.

  12. Baross Gábor vasútfejlesztési program

    24.hu180 éves a magyar vasút, ennek okán a kormány elindítja a Baross Gábor vasútfejlesztési programot, amivel új vasúti kocsik beszerzését és v…

  13. 35 éves jubileumát ünnepli a Parno Graszt egy különleges Aréna-koncerttel

    Index.hu2027. január 22-én veszik be az arénát.

  14. Jászberényi Sándor: Az izraeli műveleti terület, amit Magyarországnak hívtak

    24.huAz Orbán-Netanjahu kapcsolatból Magyarország nem profitált – a számlát viszont Magyarország nevében állították ki. The post Jászberényi Sán…

  15. „Takács Péter hazudik” –Tordai Bence nem hagyta szó nélkül, hogy a fideszes politikus vele példálózott

    hvg.huOrszággyűlési képviselőként Tordai Bence is használta okostelefonját, de úgy érezte, helyre kell tennie néhány dolgot Takács Péter állítása…

  16. Péterfy Gergely: Pökhendin parádéztak az ellopott pénzzel, és heccelték azokat, akiktől ezt a pénzt ellopták

    TelexAz író szerint mindenki, aki ennek az elszenvedő alanya volt, abban jogosan él a bosszúvágy.

  17. Adóelkerülési kiskapukat és kastélyfelújítási kedvezményt is megszüntet az EU-pénzekért a kormány

    TelexKármán András pénzügyminiszter az Országgyűlésben részletezte az uniós helyreállítási alap 10 milliárd eurójáért vállalt feltételeket.

  18. Betelefonálós műsorban kritizálta a 415 milliós közpénzes támogatást, beperelték

    hvg.huZavarta a felperest, hogy Vollein József szerint ő „teletömi a zsebét”, „meg lett jutalmazva, ki lett stafírozva”, ami korrupciót sejtet a…

  19. Magyar Péter: Jön a Szent István vidékfejlesztési program

    24.huMagyar Péter arról tájékoztatott, hogy elindítják a Szent István vidékfejlesztési programot. The post Magyar Péter: Jön a Szent István vidé…

  20. Termékvisszahívás: Mérgező kínai fűszer árasztotta el a magyar boltokat, azonnal nézze át a konyháját!

    BlikkAzonnali termékvisszahívást rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), miután egy népszerű grilltermékben súlyos…

  21. Fenyegetőzik Irán: ha Amerika támad, egy egész régió fog sötétségbe borulni

    Portfolio.huHa az Egyesült Államok tovább támadja Iránt, Teherán sötétségbe borítja a Perzsa-öböl összes országát – idézi Behnám Szaídi iráni nemzetbiz…

  22. Elsüllyedt egy szellemhajó Indonéziában, legalább egy ember meghalt, sokan eltűntek

    OrigoA KM Nurul Salsa fedélzetén 70 utas és legénységi tag tartózkodott, amikor a hajó bajba került.

  23. Tanács Zoltán: Túlárazott szerződéseket találtak, ami felveti a bűncselekmény gyanúját

    24.huTanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter elmondta: feljelentést tettek a oktatásban használt szoftverek (Kréta, Neptun rendszer)…

  24. Zelenszkij lecserélné a szupernépszerű védelmi minisztert, az ukránok kiakadtak, tüntetések kezdődtek a nagyvárosokban

    444.huKevesebb mint egy év után az ukránok számára is váratlanul Zelenszkij menesztette a kormányt. Az amerikai nagykövetet érintő korrupciós vád…

  25. 20 éves lett Gesztesi Károly és Liptai Claudia lánya, így köszöntötte Pankát a műsorvezető: "Életünk legnagyobb kalandja volt" – videó

    BlikkHihetetlen, de eltelt húsz év azóta, hogy megszületett Gesztesi Károly és Liptai Claudia gyermeke, Gesztesi Panka. A fiatal lány ma ünnepli…

  26. Három héten keresztül rövidített útvonalon jár a ráckevei HÉV

    Portfolio.huKarbantartás miatt július 18-tól augusztus 10-ig csak a budapesti Közvágóhíd és Szigetszentmiklós-Gyártelep között jár a H6-os (ráckevei) H…

  27. Baltával a kezében fenyegetőzött az utcán egy férfi Bécsben

    OrigoA férfi illegálisan tartózkodott az országban.

  28. A Tesco vezérigazgatója reagált az Indexnek a régiós kivonulásról szóló hírekre

    Index.huMindeközben átadták a felújított budaörsi áruházat.

  29. Tragédiák sorozata rázta meg a magyar vasutat: azonnali lépést jelentett be a vezérigazgató

    Portfolio.huAz utóbbi időben több – köztük halálos – tragédia is történt abból, hogy illetéktelenek, főleg fiatalok, behatoltak a vasútállomások utasok…

  30. Újratervezi a kormány a több sebből vérző Gondosóra programot

    hvg.huA 65 év felettieket segítő projektet az Orbán-kormány indította 2022-ben.

  31. Nem kommentálja az Audi Hungaria a győri gyár bezárásáról szóló német sajtóhírt

    MandinerAz Audi Hungaria hazánk egyik legnagyobb exportőre és árbevételű vállalata.

  32. Tanács Zoltán: A Demján Sándor program második fázisát nem indítják el

    24.huTanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter három kormányzati döntésről adott számot. The post Tanács Zoltán: A Demján Sándor progra…

  33. Drónos megfigyelést indít a MÁV, mert egyre többen másznak be vasúti területekre, ami életveszélyes

    TelexA MÁV vezetője szerint idén több tragédia is történt a felelőtlen behatolók miatt.

  34. Kipukkan a gazdasági buborék már attól is, ha csak nulla közeli növekedést hozunk össze?

    hvg.huAzért félheti a pénzét, aki AI-ba pakolta, mert a rendszer arra épül, hogy egy kis növekedés nem elég, folyamatos óriási fejlődés kell. De…

  35. Új szabályt vezettek be, Lionel Messi nem is játszhatott volna Anglia ellen?

    OrigoA labdarúgók válogatottságát érintő szabály lépett életbe.

  36. Amikor egy tengerszorost lezárnak, azt az egész világ megérzi

    Index.huKönnyebb megbénítani a világgazdaságot, mint gondolnánk.

  37. "Vége az álomnak" - Jordan Pickford felesége megsiratta az angol szurkolókat

    BorsAz angol válogatott 2–1-re kikapott Argentínától a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében. Anglia kapusának, Jordan Pickford felesége egy m…

  38. Így próbálják megakadályozni a tömeges lakásvesztést Amerikában

    Portfolio.huAhogy Európában, az Egyesült Államokban is lakhatási válság van, egyik oka pedig az, hogy a jövedelmek elmaradtak a lakhatási költségek növ…

  39. Dua Lipa a flamingós forradalom mellé állt

    hvg.huA koszovói származású popsztár is felszólalt a Donald Trump veje és lánya, valamint a kormány ellen tüntető albániai civilek mellett.

  40. Rudolf Péter: Szevasz, Oszi bácsi! Eltemették Szilágyi Tibort

    Index.huCsaládja, számos barátja és pályatársa kísérte utolsó útjára a színészóriást.

  41. Döntött a dán kormány: drasztikusan átírják a termelés szabályait

    Portfolio.huA júniusban hivatalba lépett új dán kormány minden eddiginél mélyebben alakítaná át az ország mezőgazdaságát. Az intenzív termelési szempon…

  42. 40 büntető után dőlt el, így győzött a magyar női pólóválogatott

    444.huVilágcsúcsgyanús büntetőpárbaj Ausztráliában.

  43. Soproni Tamás: Minden létező csatornán azt üzenik a lakosok, hogy romlik a helyzet

    24.huNagy a baj, ráadásul a rendőrök közül sokan arra készülnek, hogy a közeljövőben felmondanak. The post Soproni Tamás: Minden létező csatorná…

  44. Kivonul Európából és az Egyesült Államokból a OnePlus

    OrigoA magyar piacon is jelen voltak, nagy tervekkel.

  45. „A vonat tetejére mászás nem trend, hanem életveszély” – drónokkal figyeli meg a MÁV a vasúti területeket

    Index.huHegyi Zsolt ugyanakkor kiemelte, semmilyen technológia sem helyettesíti a felelős döntést.

  46. Itt a közmédia nagy bejelentése: így újul meg szombattól az M1 műsora

    BlikkMi is megírtuk már, hogy a korábbi hagyományos formájában nincs klasszikus Híradó az M1-en, de a hírszolgáltatás egy teljesen átalakított,…

  47. Havasi Bertalan szerint Ferencz Orsolya és Navracsics Tibor osztozik a Fidesszel a politikai felelősségben is

    TelexA volt űrbiztos és az egykori területfejlesztési miniszter nemrég bírálta a Fideszt.

  48. Magyar Péterék átvilágítják, és újragondolják a Gondosóra programot

    24.huOrbán Viktor és a Fidesz politikai üzenetekre is használta az eszközt. The post Magyar Péterék átvilágítják, és újragondolják a Gondosóra p…

  49. Miben reménykednek még a magyar vállalkozók? Mit hoz a jövő – itt vannak a válaszok, sok ezer ember megélhetése forog kockán

    BlikkA magyar vállalkozók nagyon reménykednek a változásban és az új kormány gazdaság-politikájában. Tízből heten bíznak vagy nagyon bíznak abba…

  50. Előkerült David Bowie 10 eddig sosem hallott dala, az egyiket már most meg lehet hallgatni

    24.huKarrierje korai szakaszában rögzítette ezeket a dalokat. The post Előkerült David Bowie 10 eddig sosem hallott dala, az egyiket már most me…

  51. Családja és pályatársai búcsúztatták Szilágyi Tibort a Farkasréti temetőben

    OrigoA Kossuth-díjas színművészt csütörtök délután helyezték végső nyugalomra.

  52. Kele János könyve mutat rá, hogyan lötyögött el a magyar futball a semmibe

    24.huA Futball / Hatalom című új könyv tíz emlékezetes mérkőzésen keresztül mutatja meg, miként fonódott össze a játék és a politika. Pető Péter…

  53. Elképesztő tempóban gyártja új fegyvereit a keleti szuperhatalom, veszélyben az Egyesült Államok légi fölénye

    Portfolio.huA The War Zone (TWZ) katonai szaklap elmélyedt abban a kérdésben, hogy jelenleg hol tart a kínai légierő fejlesztése, kifejezetten a kapaci…

  54. Ahogy meghülyült a rendszer, a zenészek politizálni kezdtek

    TelexPajor Tamás, Vince Liza, és Lázár Ágoston a Fishing On Orfűn arról beszélgettek, hogy manapság gondot jelenhet-e, ha egy zenész nem viselke…

  55. Az utcán késeltek halálra egy 22 éves német egyetemistát

    OrigoA támadás az egyetemtől néhány száz méterre történt.

  56. Pár perc és kész: a táplálkozási tanácsadó hat kedvenc cukormentes fagyija, amit otthon is el lehet készíteni

    BlikkEbben a nagy melegben az embernek nincs is sokszor kedve semmit enni, bár egy jó fagyi mindig jöhet. De ha épp diéta van, mit lehet tenni?…

  57. Elképesztő pénzszivattyúzás zajlik a mesterséges intelligencia körül a tőkepiacokon

    Portfolio.huA magyar ipar szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy Kecskeméten a Mercedes egyik legfontosabb európai gyártóbázisa épült ki, miközben a g…

  58. Új bejelentésekkel érkezik Magyar Péter

    Portfolio.huSzerdán ülésezett a kormány, a miniszterelnök szerint a Szent István Vidékfejlesztési Programról és "a magyar történelem egyik legnagyobb v…

  59. Sulyok Tamás távozásától Szijjártó Péter karrierjéig – politikai aktualitásokról is készül beszélni Magyar Péter a kormányszóvivői tájékoztatón

    444.huSzerdán ülésezett a kormány, a döntésekről és az egyebekről személyesen számol be a miniszterelnök. Percről percre tudósítunk az eseményről.

  60. Figyelmeztet a hatóság: visszahívnak egy BBQ fűszerport Magyarországon

    OrigoHatárérték feletti növényvédőszer-maradványokat találtak a Kínából származó termékben.

  61. Akadozhat a DÁP és az Ügyfélkapu a hétvégén, karbantartás lesz

    TelexSzombaton és vasárnap egyes szolgáltatások elérhetetlenek lehetnek.

  62. Azbesztügy: Felszedik a szennyezet útburkolatot Szombathelyen

    24.huA kormány elrendelte az azbesztszennyezésben leginkább érintett szombathelyi városrész érintett területén a szennyezet útburkolat eltávolít…

  63. Magyar Péter is részt vesz a kormányszóvivői tájékoztatón + videó

    Magyar NemzetBeszámolnak a kabinet legfontosabb döntéseiről.

  64. Már nem elég csarnokot építeni: ez dönti el, melyik ipari park marad talpon

    Index.huEgyre fontosabb lesz a zöld átállás és a digitalizáció.

  65. Elviszik az azbesztes követ Szombathelyről, megmentenék a filmipart – élő közvetítés a kormányszóvivői tájékoztatóról

    hvg.huA ciklus eddigi talán legmozgalmasabb üléseit láthattuk a hét elején a parlamentben: hétfőn a Fidesz nem ment be, kedden a Tisza vonult ki,…

  66. A szerdai kormányülésen az azbeszthelyzet kezeléséről is döntött a kormány

    24.huA Tisza-kormány élő környezetért felelős minisztere, Gajdos László csütörtökön az Őrségből jelentkezett be. The post A szerdai kormányülése…

  67. Kormányszóvivői tájékoztató: Elrendelték az azbesztettel szennyezett zúzot kő eltávolítását Szombathelyen

    TelexKevésbé hierarchikus döntéshozatal kell a szakképzésben, frissítik a vezetői rendszert. Döntöttek a segítőkutyák pórázhasználatáról. Július…

  68. Hatalmas a pusztítás: több mint 40 hektár vált a tűz martalékává Törökbálint mellett

    OrigoA polgármester adománygyűjtést hirdetett a károk enyhítésére.

  69. Délutántól estig verték részegen az ismerősüket – hajnalban holtan találtak rá az áldozatra

    BlikkA részeg gyilkosok több órán keresztül kézzel, lábbal és különböző eszközökkel ütötték, rúgták az áldozatukat, és hosszú, elhúzódó szenvedé…

  70. „Nem jöhet azután, ami legutóbb történt” – Megdöbbentő okból zárták ki Meghan Markle-t egy divatbemutatóról

    BlikkKellemetlen helyzetbe került Meghan Markle, miután állítólag kitiltották egy Párizsban megrendezett, exkluzív divatbemutatóról. A sussexi h…

  71. VHS-kiadást kapott a Stranger Things

    hvg.hu10 éves lett a Stranger Things, a Netflix a jubileum alkalmából egy különleges kiadást adott ki a sikersorozatból.

  72. A Financial Times szerint nagyobb rendszerváltás zajlik Magyarországon, mint amit eddig lehetségesnek tartottak

    Index.huA brit lap szerint a változás hatalmas megkönnyebbülés az EU számára.

  73. Kormányszóvivői tájékoztató: Az azbeszttel szennyezet szombathelyi útszakasz felszedését rendelte el a kormány

    24.huKövesse velünk élőben a kormányszóvivői tájékoztatót. The post Kormányszóvivői tájékoztató: Az azbeszttel szennyezet szombathelyi útszakasz…

  74. Megtámadták Kijevet, heves tiltakozást robbantott ki Zelenszkij húzása – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

    Portfolio.huVolodimir Zelenszkij ukrán elnök a Naftohaz állami energetikai vállalat vezérigazgatóját, Szerhij Koreckijt jelölte Ukrajna új minisztereln…

  75. Rég nem volt ekkora válság Ukrajnában: kibukott a könyörtelen hatalmi harc, az utcára vonultak az emberek

    Portfolio.huCsütörtökön Ukrajna-szerte tüntetések törtek ki, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök menesztette Mihajlo Fedorov védelmi minisztert. A…

  76. IKEA-sztrájk: beállt a pult mögé és kasszázni a menedzsment, hogy ki tudjanak nyitni az áruházak

    24.huCsütörtökön az IKEA minden részlegéből jelentős számban szüntették be a munkát. The post IKEA-sztrájk: beállt a pult mögé és kasszázni a me…

  77. Most kiderülnek a kormány legújabb döntései – Kövesse élőben a Blikken

    BlikkA szerdai kormányülés döntéseiről csütörtökön 15 órától tartanak tájékoztatót, amelyen a várhatóan Magyar Péter és a Tisza-kormány szóvivői…

  78. A Huawei nyitott kialakítású fülhallgatója új dizájnnal érkezik a magyar piacra

    OrigoA FreeClip 2 S továbbfejlesztett tokot és intelligens funkciókat kínál.

  79. AZ Arsenal olyan támadót vesz, aki az előző idényben 52 meccsen 51 gólból vette ki részét

    Index.huAz angol bajnok 40 millió euróért szerzi meg a 24 éves futballistát.

  80. „Azt hittük, a kisbabánk fején lévő dudor csak a játéktól van – a valóság teljesen összetört minket”

    BorsOttilie Rushby szülei értetlenül álltak a helyzet előtt, amikor egy kis dudort vettek észre a kislányuk fején.

14:00 – 14:59 77 hír

  1. Ütött az utolsó óra a 6 százalékos lakossági állampapíroknál!

    Portfolio.huCsütörtök délután 15:59-ig vásárolhatnak még a kincstári ügyfelek a 6 százalékos Fix Magyar Állampapírból és az 5,5-6,5% közti kamatozású M…

  2. Sürgős figyelmeztetés a magyar vásárlóknak: veszélyes vegyi anyag miatt hívtak vissza egy fűszerport

    Portfolio.huAz Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén érkezett bejelentés alapján határérték (MRL) feletti növényvé…

  3. Tüntetések kezdődtek Ukrajnában, miután Zelenszkij leváltotta a védelmi minisztert

    hvg.huBár Mihajlo Fedorov mindössze fél évig vezette a védelmi tárcát, nagy népszerűségnek örvend Ukrajnában.

  4. Két napra leáll a DÁP, a Kormányablakok ügyintézése is változik

    OrigoKarbantartás miatt akadozhat az ügyintézés.

  5. Egyre csúnyább, ahogy ütik a forintot

    Portfolio.huMinimális gyengüléssel kezdi a csütörtöki napot a forint az euróval szemben, így a 360-as lélektani határ közeléből fut neki a napnak. A be…

  6. Ellentmondásos hírek érkeztek Szoboszlai Dominik szerződéshosszabbításáról

    BlikkSajtóhírek szerint megszületett a szóbeli megállapodás, hamarosan hivatalosan is sor kerülhet Szoboszlai Dominik szerződéshosszabbítására a…

  7. Kapitány István energiahálózat-fejlesztési pályázatot jelentett be

    24.huA gazdasági és energetikai miniszter a megújuló energiaforrások befogadására alkalmas infrastruktúra bővítésével utasította vissza a kormán…

  8. Az Alza.hu a Klarnával együttműködve rugalmas fizetési lehetőséget kínál a magyar vásárlóknak

    24.huAz Alza.hu, Magyarország legnagyobb online kiskereskedője a mai napon bejelentette együttműködését a Klarnával, a globális digitális bankka…

  9. Magyar Péter ismerteti a Tisza-kormány döntéseit – kövesse nálunk élőben!

    OrigoVasútfejlesztési és vidékfejlesztési programról is tárgyalt a kabinet.

  10. Az IKEA a sztrájkról: Az elmúlt évek kihívásai komoly terhet jelentenek

    hvg.huElkötelezettek a munkatársak iránt, a jelenlegi bérezési rendszert az egyéni elismerés növelése miatt vezették be, de készek felülvizsgálni…

  11. Karácsony Gergely a főváros romló közbiztonságáról tárgyalt az új budapesti rendőrfőkapitánnyal, addiktológiai utcai szolgálatot indít a főváros

    444.huA főpolgármester szerint „a lakosságot joggal zavaró jelenségek egy jelentős része valójában nem rendészeti, hanem szociális kérdés”, de ké…

  12. Kiderítette a polgármester, hogy van-e azbeszt tartalmú kő a Balaton partján

    24.huKeszthelyen a lakosok megnyugtatása miatt rendelték el a vizsgálatot. The post Kiderítette a polgármester, hogy van-e azbeszt tartalmú kő a…

  13. 2700 éves bronzkard bukkant elő a földből, a régészeket is meglepte a felfedezés

    OrigoA kivételes állapotban fennmaradt bronzkori fegyvert egy fémdetektoros találta meg Lengyelországban. A szakembereket leginkább az lepte meg…

  14. Elhunyt Ludassy Mária, magyar filozófus

    OrigoA professzor nyolcvankét éves volt.

  15. A tehervagon tetejére felmászó tinédzser halála után a MÁV drónokkal figyelteti majd a nagyobb vasúti területeket

    hvg.huCsak idén a 17 éves fiú tragédiája már a harmadik ilyen haláleset volt.

  16. Hamarosan új bejelentésekkel érkezik a Tisza-kormány

    Portfolio.huSzerdán ülésezett a kormány, a miniszterelnök szerint a Szent István Vidékfejlesztési Programról és "a magyar történelem egyik legnagyobb v…

  17. Kiszivárgott Irán mesterterve: bénító csapás készül, ha ez megvalósul, sokkot kap a világgazdaság

    Portfolio.huIrán arra kérte a jemeni húszikat, hogy álljanak készen a vörös-tengeri olajszállítási útvonalak lezárására arra az esetre, ha az Egyesült…

  18. Egyre rosszabb a hangulat, lefordulás a piacokon

    Portfolio.huElromlott a hangulat csütörtökön a tőzsdéken, Ázsiában komoly esés bontakozott ki a chiprészvények vezetésével, a dél-koreai Kospi több min…

  19. Három éve nem látott profitnövekedés jöhet Európában

    Portfolio.huAz európai vállalatok több mint három éve nem látott profitnövekedést könyvelhetnek el a második negyedéves gyorsjelentési szezonban, a bef…

  20. Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa- Interaktív, díjmentes online előadás

    Portfolio.huAz elmúlt évek egyik leggyorsabban terjedő befektetési trendje az ETF-ek térhódítása. Egyre többen fordulnak ezekhez az eszközökhöz, mert e…

  21. Feladta a leckét a Revolut a magyar bankoknak: magas kamatot kínálnak lekötés nélkül is

    24.huÍgy toboroz új ügyfeleket a cég. The post Feladta a leckét a Revolut a magyar bankoknak: magas kamatot kínálnak lekötés nélkül is first app…

  22. Kiadták a figyelmeztetést: a hőség után jégeső és viharos szél jöhet

    OrigoPénteken a délutáni óráktól egyre több helyen csaphatnak le a zivatarok.

  23. Tovább csúszik a korábbi világelső Carlos Alcaraz visszatérése

    Index.huMontrealban sem indulhat, de már közeledik a teljes felépülése.

  24. Orbán Viktor idei letartóztatására is fogadnak már a Polymarketen

    hvg.huEddig 3,5 millió forintnyi tétet tettek meg pró és kontra.

  25. Új majomfajt fedeztek fel a kongói dzsungelben

    444.huMivel húsukért vadásszák őket, a kutatók remélik, hogy most, hogy a Colobus congoensis önálló fajként hivatalos besorolást kapott, természe…

  26. Városi elegancia modern köntösben. Ezek a szezon legfontosabb divattrendjei (x)

    TelexEgy jól szabott farmer, egy klasszikus ing és egy könnyű kötött pulóver olyan alapdarabok, amelyekből kevés elemmel is változatos, nőies ös…

  27. Megszólalt a MÁV a halálos budafoki áramütés kapcsán: fontos döntés született

    OrigoKét tinédzser is meghalt, miután felmásztak egy vagon tetejére.

  28. 360 körül rángatják a forintot

    Portfolio.huMinimális gyengüléssel kezdi a csütörtöki napot a forint az euróval szemben, így a 360-as lélektani határ közeléből fut neki a napnak. A be…

  29. Bivaly erős az amerikai fogyasztó

    Portfolio.huAz amerikai kiskereskedelmi forgalom júniusban a várakozásoknak megfelelően 0,2 százalékkal nőtt havi alapon, ami a csökkenő infláció fényé…

  30. Bivalyerős az amerikai fogyasztó

    Portfolio.huAz amerikai kiskereskedelmi forgalom júniusban a várakozásoknak megfelelően 0,2 százalékkal nőtt havi alapon, ami a csökkenő infláció fényé…

  31. Januárban kinevezték, most menesztették – ezért kellett távoznia az ukrán védelmi miniszternek

    MandinerMihajlo Fedorov felmentésének oka a védelmi tárca és a hadsereg vezetése közötti hatékony kommunikáció hiánya volt.

  32. Több, mint foci: illegális katonai behatolással vádolja Argentína Angliát

    MandinerA bejelentés néhány órával azután történt, hogy Argentína 2–1-re legyőzte Angliát a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében.

  33. A magas hőmérséklet mellett heves zivatarok miatt is figyelmeztetést adtak ki péntekre

    Magyar NemzetEső három vámegye kivételével mindenhol lehet.

  34. "Külön utakon folytatjuk" – Váratlan bejelentést tett a Házasság első látásra szereplője

    Blikk"Külön utakon folytatjuk" – Kabai András csak ennyit írt az új Instagram-videója mellé, amely a párjával való közös felvétellel indult. Ter…

  35. Schobert Norbi visszaszólt az országos tisztifőorvosnak a féreghajtós ügyben

    OrigoTíz pontban válaszolt, nem hagyta szó nélkül a kritikát.

  36. Történelmi mélypontot ért el a Duna vízállása Bajánál

    24.huAz aszály hatására legnagyobb folyónk is gyorsan apad. The post Történelmi mélypontot ért el a Duna vízállása Bajánál first appeared on 24.…

  37. Felülvizsgálja és újratervezi a Gondosóra programot a kormány

    TelexA másfél millió gondosórán már 2022-ben megjelent a Fidesz-kampány, a párt aktivistái hívták az eszközöket, és maga Orbán Viktor is megszól…

  38. Halottak, sebesültek, mindent ellepett a tűz. Fotókon, ahogy az oroszok Kijevet bombázták

    BlikkHalálos áldozatokat követelt csütörtök reggel az orosz csapatok bombázása Kijevben. Ukrajna fővárosa több ponton is lángba borult, két halo…

  39. Idén már mostanra majdnem annyit nyertek közbeszerzésen a NER kedvencei, mint tavaly az egész évben

    hvg.huExtrém mértékben felgyorsult a választás előtt a közpénzek kifizetése a fideszes elithez köthető cégek számára – mutatta be a Korrupciókuta…

  40. Mesterséges intelligencia a hazai agráriumban – így alakítja át a vidékfejlesztést az AI

    24.huA mesterséges intelligencia (AI) rendkívül gyors ütemben fejlődik, és ma már egyre több területen The post Mesterséges intelligencia a haza…

  41. 3 jel, hogy végre lezárul egy karmikus ciklus az életében

    BlikkAz életünk tele van fordulópontokkal, de hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek mindig drámai, filmszerű jelenetekben csúcsosodnak ki. Egy…

  42. Magyarország volt az orosz vezetékes gáz legnagyobb vásárlója az idei első öt hónapban

    444.huAz EU-tagállamok 2,4 milliárd eurót költöttek orosz vezetékes gázra, ebből 1,1 milliárd eurót Magyarország. De ha az LNG-vásárlást is figye…

  43. Diétás szuperdesszert, ami még a makacs hasi zsírral is felveszi a harcot

    OrigoEgy diétás desszert recept, amivel a fogyózás is élmény!

  44. Magyar Péter beállt a párába a Kossuth téren, mielőtt fogadta Baden-Württemberg házelnökét – videó

    BlikkMagyar Péter csütörtöki videójából megtudhattuk, hogy szívesen látna az irodájában is egy olyan „párakitörés”, amilyen a Kossuth téren van.…

  45. Mutatunk egy ábrát, amelyről ordít, hogy valóban sokkal forróbbak a nyarak, mint 2012 előtt

    hvg.huBár sokan azzal ütik el a kérdést, hogy régen is melegek voltak a nyarak, a számokból világosan látszik a trend: drasztikusan nagyobbak és…

  46. Felgyulladt a szent emlékhely, ahol eltemették Irán legfőbb vezérét

    Portfolio.huKigyulladt az Imám Reza szentély Mesedben, Irán szent városában. Alig pár napja temették itt el Ali Hámenei ajatollahot.

  47. Szoboszlai Dominik sorsa eldőlt, régóta zajlottak a tárgyalások a magyar futballistával

    Magyar NemzetA Liverpool színeiben az elmúlt idényben 13 gólt és 12 gólpasszt hozott össze.

  48. Hétfőn és kedden is felszólal Magyar Péter a parlament rendkívüli ülésén

    Index.huA vagyonvisszaszerzési hivatalról és a 2026-os költségvetés módosításáról is szó lesz.

  49. Nincs megállás: komoly lejtőn a hazai irodapiac

    Portfolio.huJelentősen visszaesett a bérlői kereslet az előző év azonos időszakához képest Budapest irodapiacán a második negyedévben, a szereplők pedi…

  50. Magyarék komolyan készülnek arra, hogy Sulyok mégis aláírja a saját elmozdítását célzó Alaptörvény-módosítást

    hvg.huHétfői ülésén az Országgyűlés már döntene a házelnök helyettesítéséről arra az esetre, ha Forsthoffer Ágnesnek be kellene ugrania államfőne…

  51. Új műsorstruktúrával jelentkezik szombattól az M1

    24.huTematikus hétvégék jönnek, hétköznaponként pedig generációk kedvenc tévésorozatait vetítik majd. The post Új műsorstruktúrával jelentkezik…

  52. Tesztoszteronszint-mérést vezet be az amerikai hadseregben Pete Hegseth

    hvg.huA tesztoszteronhiányos katonáknak hormonpótlást is felkínálnak. A hadügyminiszter szerint erre azért van szükség, hogy a katonák csúcstelje…

  53. Lealkudta a közmédia a magyar profi foci közvetítési díjait

    444.huÍgy is 6 milliárdot fizetnek 2026-2027-es idény jogaiért.

  54. Az egyik legdrágább magyar festő tervezte ennek a párizsi luxushotelnek a lakosztályát

    Index.huA Bozó Szabolcs festményeivel dekorált lakosztály egy éjszakára több mint 350 ezer forintba kerül, és több mint 400 ezres letét szükséges h…

  55. A Magyar-forradalom: Magyarország új korszaka – elemez a Financial Times

    hvg.huMagyar Péter miniszterelnök elkezdte lebontani a régi Orbán-gépezetet. De lehet, hogy csak arról van szó, hogy az egyik erősember váltja a…

  56. A politikus, aki ugyanúgy fog hiányozni Trumpnak, mint Zelenszkijnek

    TelexA külpolitikában is nagy befolyású Lindsey Graham szenátor azon kevesek között volt, akik érdemben tudtak hatni Trumpra. Hitt a transzatlan…

  57. Negatív rekordot döntött a Duna vízállása

    OrigoUtoljára 2018-ban volt minimum ennyire alacsony a vízállás, de még ez is megdőlt július 16-án hajnalban.

  58. Éveken át észrevétlenül pusztít a néma gyilkos – Mindent a magas vérnyomásról

    OrigoTe tudod hogyan tartható kordában a magas vérnyomás?

  59. Tüdőgyulladás okozta Sam Neill halálát

    TelexAz új-zélandi színész hétfőn, 78 éves korában halt meg.

  60. Orosz szabotázsakciókat hiúsítottak meg Lengyelországban

    MandinerA tervezett és részben végre is hajtott akciók célja a Lengyelország és Ukrajna közötti nemzeti feszültségek szítása volt.

  61. Sokaknak jól jöhet: megjósolja a jövőbeli árakat a Kalshi, hogy mennyibe is kerül majd a GPU-kapacitás

    hvg.huSok AI-jal foglalkozó vállalat számára lehet majd hasznos az az eszköz, amellyel a fogadási piacról jól ismert, de pénzügyi előrejelzésekke…

  62. Róna Péter megnevezte, mi Magyar Péter első tévedése

    Index.huA professzor szerint veszélyes csapdába lépett a Tisza-kormány.

  63. Feljelentést tett a Transparency International 281 milliárd forintnyi befektetés ügyében

    Index.huMagántőkealapok kerültek a szervezet célkeresztjébe.

  64. Hét év után ébredt fel a kómából egy férfi: arra eszmélt, hogy szerető felesége a lábujjait szopogatja és a lábfejét rágcsálja

    BorsEgy hős férj, aki egy kisgyermek megmentése közben esett kómába, arra ébredt, hogy a felesége a lábfejét rágcsálja egy kétségbeesett kísérl…

  65. Most dől el az irány a népszerű befektetésben, erre figyel most mindenki

    Portfolio.huVan egy népszerű befektetés, amellyel rendkívüli hozamokat érhettek már el az idei évben a befektetők, az utóbbi hónapokban azonban érdemi…

13:00 – 13:59 42 hír

  1. Karácsony Gergely intézkedéseket jelentett be a főváros közbiztonsága érdekében: erre számíthatnak a budapestiek

    BlikkMint azt lapunk megírta, Budapest közbiztonsági helyzete miatt négy belvárosi polgármester fordult a város vezetéséhez, hogy sürgősen javít…

  2. Meghalt Ludassy Mária

    BlikkNyolcvankét éves korában, 2026. július 15-én elhunyt Ludassy Mária Széchenyi-díjas filozófus, egyetemi tanár, a hazai és a nemzetközi szell…

  3. Karácsony Budapest közbiztonsági gondjairól: Ott van benne az elmúlt 16 év antiszociális kormányzásának összes tragikus következménye

    hvg.huKarácsony Gergely szerint elsősorban Budapest-pótlék és több rendőr kell a közterületekre.

  4. Ezekben a percekben vesznek végső búcsút Szilágyi Tibortól a Farkasréti temetőben - fotók

    BlikkCsaládja, barátai, pályatársai és tisztelői kísérik utolsó útjára Szilágyi Tibort a Farkasréti temetőben. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas s…

  5. Drónokkal fogja megfigyelni az elzárt vasúti területeket a MÁV

    24.huÚj megfigyelési technológiával vennék elejét az illetéktelen behatolásoknak. Egyetlen fénykép kedvéért sem éri meg kockáztatni. The post Dr…

  6. Reagált a MÁV-vezér az áramütéses tragédiákra: drónokkal figyelik innentől a vasúti területeket

    BlikkHegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerint nem lehet tovább tétlenül nézni, hogy egyre több tragédia történik, mert fiatalok illegá…

  7. „Nagyon várom már, hogy találkozzunk” – Vályi István reagált Szijjártó Péter új munkahelyére a BYD-nál

    24.huVályi szerint Szijjártó akkor jó választás, ha a BYD Oroszországban szeretne gyárat nyitni. The post „Nagyon várom már, hogy találkozzunk”…

  8. Öt évig tartott kicsikarni a kormányhivatalból, hogy hány transznemű ember kérte nemének jogi elismerését 2020 előtt

    TelexA Háttér Társaság elment a falig, hogy megkapják a jogosan kikért adatokat.

  9. A záróvonalon átvágva tolta betonfalnak a vétlen sofőrt egy autós az M3-ason

    Index.huAz ügyet rendőrségi feljelentés követte, mivel a vétkes elhajtott.

  10. Egy évvel kitolható lesz a garancia, ha megjavíttatjuk, ami elromlott

    24.huBizonyos termékeket a gyártóknak a garancia lejárta után is meg kellene javítaniuk, a kormány új javaslata szerint. The post Egy évvel kito…

  11. Meghalt Ludassy Mária filozófus

    TelexA Széchenyi-díjas egyetemi tanár 82 éves volt.

  12. Meghalt Pat Oliphant karikaturista, aki Reaganből és Trumpból is bohócot csinált

    Index.huA Pulitzer-díjas művész július 13-án, kilencvenéves korában hunyt el.

  13. Kétségbe vonta a Fidesz márkájának megmenthetőségét Navracsics

    24.hu„A magyar közvélemény nagyobbik része a Fideszhez úgy közelít, mint bűnözők társaságához” – mondta Navracsics Tibor az Inforádiónak. The po…

  14. Cesc Fàbregas: Ha 1-0-ra vezetsz, és becserélsz még egy védőt, annak szinte mindig rossz vége lesz

    TelexNagyot fut az interneten egy videó, ahol a Como vezetőedzője tökéletesen leírja, mi történt szerdán az angolokkal. Fàbregas valójában három…

  15. 2 pontos passz 18 perc alatt – Anglia megszerezte a vezetést, majd lemondott a futballról, így segítve vb-döntőbe jutni Argentínát

    444.huAnglia a 1-0 után az 55. perctől szinte teljesen lemondott a labdáról és a támadásról, Argentína köszönte szépen és kihasználta, hogy Thoma…

  16. Kiderült: hatmilliárdot fizet az MTVA a magyar focimeccsek közvetítési jogaiért

    24.huA megállapodás csak egy évre szól. The post Kiderült: hatmilliárdot fizet az MTVA a magyar focimeccsek közvetítési jogaiért first appeared…

  17. Üzemanyag ömlött a vízbe, lezárták a szlovén tengerpart egyik legnépszerűbb strandját

    TelexA szél az üzemanyagfoltot a part felé sodorja a portorozi központi strandon.

  18. Jósolt a szuperszámítógép: ez a csapat a vb-döntő esélyese

    BlikkSzerda este eldőlt, hogy a labdarúgó-világbajnokság döntőjében Spanyolország és Argentína csap majd össze az East Rutherford-i MetLife Stad…

  19. Teljesen megbolondul az időjárás: hőség, zivatarok és felhőszakadás miatt is figyelmeztetést adtak ki

    Portfolio.huPénteken 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az Alföldön, emiatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére – derü…

  20. Terjeszkedést tervez a Tesco, negyven új bolttal bővülhet a premieres hálózat

    hvg.huEgymilliárd forint értékű beruházással felújították a Tesco idén huszonhat éves budaörsi áruházát. Szellősebb lett, kapott okosmérleget és…

  21. Optimisták lettek a cégvezetők a kormányváltástól, de annyira azért még nem, hogy sok pénzt kockáztassanak

    hvg.huÉvek óta nem látott szintre nőtt a cégvezetők optimizmusa már akkor is, amikor még semmi idő nem volt, hogy az új kormány gazdaságpolitikáj…

  22. Az egykor közpénzcunamiban lubickoló Kuna Tibor ma már másfél órás interjúban ekézte a NER-t és a Fideszt

    444.huA kormányzati kommunikáció egyik korábbi nyertese szerint Orbánék rendszerét a félelem tartotta össze.

  23. Bevezetik a kilométeradót a villanyautókra az angolok

    hvg.huPótolni kell az állami bevételeket, ami a hagyományos üzemanyagokon kiesik.

  24. A hajhossz többet mesél, mint gondolná: mit árul el a frizurája a személyiségéről?

    BlikkA hajunk nem csupán a külsőnk része – sokkal több annál. Egyfajta névjegykártya, amely már azelőtt üzenetet közvetít rólunk, hogy egyetlen…

  25. Magyar Péter nem csak Szijjártó Péternek ment neki, itt sokkal többről van szó – ez sokba fog kerülni

    Magyar NemzetA miniszterelnök a belpolitika oltárán feláldozná Magyarország gazdasági kapcsolatait. Vége a gazdasági semlegességnek.

  26. Szuperbaktériumok elleni fegyver készül szegedi kutatók részvételével

    BlikkVilágszerte milliók életét keserítik meg azok a makacs, visszatérő bakteriális fertőzések, amelyekkel szemben a hagyományos gyógyszerek már…

  27. Tisza-kormány: jön az új választási törvény, Orbán Viktort a magyarok kétharmada nem akarja a politikában látni

    Portfolio.huMásfél-két éven belül új választási törvény jön, ami arányosabb lesz a mostaninál, így ellehetetlenítheti a későbbi kétharmadok kialakulásá…

  28. Tüntetni kezdtek Kijevben a védelmi miniszter leváltása ellen

    444.huZelenszkij a miniszterelnökét is lecserélte.

  29. Sajátosan kezdte a nyári szezont a fővárosi albérletpiac

    Magyar NemzetA kínálat jelenleg bővebb a szokásosnál, ami fékezi az árak emelkedését.

  30. Ez már az új kormánynak szól: rekord szintre nőtt a magyar vállalkozások üzleti hangulata

    Portfolio.huRekord szintre emelkedett a VOSZ-tagvállalkozások üzleti hangulata - derült ki a VOSZ Barométer második negyedévre vonatkozó adataiból. A m…

  31. Szijjártó kiszállása azt mutatja, szerinte a Fidesz már nem menthető, Orbán pedig már túl gyenge, hogy megakadályozza fontos embere lelépését

    hvg.huOrbán Viktor aligha örült Szijjártó Péter átigazolásának a kínaiakhoz és Gulyás Gergely hátralépésének, de már nem tudta megállítani őket –…

  32. Olyan kapcsolót találtak, ami leállítja a tumorok növekedését

    24.huAz ELTE kutatói rájöttek, hogy egy bizonyos enzim gátlásával olyan változásokat lehet előidézni a rákos sejtek anyagcseréjében, amelyek kép…

  33. A hidegfront miatt elmarad a hétvégi Balaton-átúszás

    TelexJúlius 25-én tervezik pótolni az eseményt.

  34. 6 milliárdot fizet az MTVA a magyar focimeccsek közvetítési jogaiért

    TelexEz nem kevés, de az előző szezonban meg ugye 10 milliárdot fizettek.

  35. Tarthatatlanná vált a helyzet: azonnali intézkedéseket kérnek a kormánytól a polgármesterek Budapest közbiztonságáért

    BlikkBudapest négy belső kerületének polgármesterei közös fellépést sürgetnek a főváros romló közbiztonsági helyzetének javítása érdekében. A vá…

  36. Óriási pusztítást okozott a törökbálinti tűz – segítséget kér a polgármester

    24.huNem csupán a természetben keletkeztek súlyos, évekre ható károk. The post Óriási pusztítást okozott a törökbálinti tűz – segítséget kér a p…

  37. Nagy Márton beszólt az Erste elnökének, aki most elárulta, hogy mit mondott neki

    Index.huJelasity Radován beszélt arról is, mit vár a Magyar-kormánytól, és kitért Kármán Andrásra is.

  38. Puskás Norbert lett a MOHOSZ új elnöke

    444.huEddig elnökhelyettes volt, 48:20-ra verte Udvari Zsoltot.

  39. Minden idők legjobbja?

    MandinerHogy mi lesz vasárnap, nem tudom.

  40. Zsigmond Angi egymás után kétszer is a reptéren ragadt: Rájár a rúd az influenszerre

    BorsEgymás után érték az influenszert a balszerencsék.

12:00 – 12:59 13 hír

  1. László Róbert: Soha nem volt még ennyire hiteltelen a Fidesz

    TelexDinamikusan esik szét a Fidesz, de a nagyja még hátravan – mondta László Róbert a volt kormánypártot az elmúlt napokban megrengető eseménys…

  2. Vezetsz a 80. percben Argentína ellen? Sok szerencsét!

    TelexMessiék 2-1-re verték az angolokat a foci-vb elődöntőjében úgy, hogy a 85. percben még hátrányban voltak. És ez már a sokadik olyan meccsük…

  3. Hiába Trump nagyvonalú gesztusa, Ukrajnának nem licencre van nagy szüksége most, hanem egyre több rakétára

    444.huUkrajnának égető szüksége van az orosz ballisztikus rakéták ellen is hatékony Patriot-rakétarendszerekre. Trump Ankarában megígérte, hogy l…

  4. Veszélybe kerülhet a győri Audi-gyár jövője, nagy átalakításra készül a Volkswagen

    Index.huA döntések egyelőre komoly ellenállásba ütköznek.

  5. Feljelentést tett a Transparency International 281 milliárd forintnyi állami befektetés miatt

    444.huA Baross Gábor Tőkeprogram kedvezményezettei között Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és Jellinek Dániel érdekköre is felbukkant.

  6. Folytatódik az abszolút filmszínház: Magyar Péter jövő héten is felszólal a parlamentben

    Magyar NemzetA Tisztelt Ház kedden tárgyalja az idei költségvetés módosítását.

  7. Nincs megállás: tovább drágul az üzemanyag a hazai kutakon – reagált a Mol

    MandinerA benzin literenkénti átlagára öt, a gázolajé pedig hat forinttal haladhatja meg péntektől a június végén kivezetett védett árat.

  8. A film jövője nincs veszélyben – grandiózus, merész vízió lett a Christopher Nolan-féle Odüsszeia

    MandinerIgaz, Matt Damonnak még sosem volt olyan nehéz dolga, mint Ithaka királyának megformálásakor. A homéroszi eposz legújabb adaptációja viszon…

  9. „Nem is dolgozhattak volna keményebben” – a fájdalmas vereség után is bízik Tuchelben az angol futballszövetség

    hvg.huAz FA vezérigazgatója szerint a játékosok és a szövetségi kapitány ezúttal is mindent beleadtak.

  10. Mintegy ezer beteg és gyógyuló gyermek nyaralhat Zalaszabarban

    Magyar NemzetAz Erzsébet-táborban gyógyító turnusában a család együtt töltődhet.

  11. Száz birkával gondoztatja a napelemparkját a Volkswagen Lengyelországban

    444.huEgyetemi kutatók ellenőrzik az állatok munkáját.

  12. Abszolút parlament: Magyar Péter kétszer is felszólal a jövő héten napirend előtt

    hvg.huA házbizottság csütörtöki ülésén már nem volt szó a helyes képviselői viselkedésről és az üléstermi felvételkészítésről.

  13. Katie Holmes jóképű pasiba szeretett bele: egy nála 9 évvel fiatalabb művésszel jár

    BorsKatie Holmes-t és új párját kéz a kézben fotózták le.

11:00 – 11:59 15 hír

  1. Akkor hát, legyen tánc!

    MandinerAz óellenzék pontosan arra ment rá, hogy folyamatosan rendkívüli helyzetre hivatkozott, viszont a legszokványosabban cselekedett.

  2. Betonelemnek löktek, majd cserben hagytak egy autóst az M3-ason + videó

    Magyar NemzetMegsérült a vétlen sofőr, az ész nélkül besoroló másik fél pedig kereket oldott, de később még ráfizethet.

  3. Újabb vármegyei rendőrfőkapitányokat nevezett ki a belügyminiszter

    Magyar NemzetPósfai Gábor döntése csütörtökön lépett hatályba.

  4. Vita alakult ki a Fideszben arról, hogy mit csinál Orbán az Egyesült Államokban

    444.huVolt, aki bízott abban, hogy nem csak meccset néz, de aztán Havasi Bertalan eloszlatta ezeket a reményeket.

  5. A 4iG Csoport közel egy évtized után visszatért a Microsoft kiemelt partneri körébe

    Index.huA megszerzett minősítések többéves szakmai és szervezeti felkészülési folyamat eredményét jelentik.

  6. Nagy Ervin feljelentést tesz Orbán János Dénes kifizetései ügyében

    444.huKülönösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.

  7. Techet Péter: Magyar Péter „jó populista”, és nem lesz belőle második Orbán Viktor

    hvg.huAmikor a Fidesz vádolja jogsértéssel a Tiszát, az olyan, mintha a tolvaj kiáltana rendőr után.

  8. Havasi Bertalan tisztázta: nincs tervben az Orbán–Trump-találkozó

    MandinerA volt miniszterelnök magánprogramon tartózkodik az Egyesült Államokban, a futball-vb néhány mérkőzését tekinti meg.

  9. Egyetlen ajánlat maradt: a Tiszához dörgölőző cég szervezheti az augusztus 20-i ünnepséget

    Magyar NemzetVerseny nélkül kaphat csaknem négymilliárdos állami megbízást Magyar Péter egyik rajongójának cége.

  10. Orbán Viktor hamarosan találkozhat Donald Trumppal, Havasi Bertalan is megszólalt

    Index.huA Fidesz kommunikációs igazgatója emlékeztetett, hogy a pártelnök magánprogramon vesz részt.

  11. Nagyszabású koncerttel ünnepli 35. születésnapját a Parno Graszt

    Magyar NemzetNem akármilyen felállásban lép színpadra a legnépszerűbb hazai autentikus cigány zenét játszó zenekar.

  12. Sokat köszönhetnek a magyar fogyasztók a versenyhivatalnak

    Magyar NemzetMutatjuk, hogy pontosan mennyit.

  13. Hankó Balázs: Az NKA-ügyben összegződik a Tisza-kormány politikai koncepciós eljárása

    Mandiner„Igenis büszkeség az, hogy ebből a pályázatból döntötték meg a citerázás Guinness-rekordját is.”

  14. Ez kínos: Meghan Markle-t kitiltották egy divatshow-ról

    BorsA sussexi hercegné múlt héten hiányzott a várva várt párizsi divatbemutatóról.

10:00 – 10:59 5 hír

  1. Miénk a Balaton, de meddig? Ha nem vigyázunk, a Velencei-tó sorsára juthat

    MandinerVészesen apad legnagyobb tavunk, és nem csak az alacsony vízállás fenyegeti a jövőjét: a túlzott beépítés és a klímaváltozás együtt sodorja…

  2. Szörnyű trendet figyeltek meg a népszerű amerikai autóknál

    Magyar NemzetBiztonságosabbnak kéne lenniük a régi modelleknél, ám egy balesetfajta száma elkezdett drámaian nőni.

  3. Tovább emelkedtek a keresetek májusban

    Magyar NemzetA bruttó átlagkereset hétszázezer forint felett volt, ez több mint kilenc százalékkal több, mint tavaly májusban.

09:00 – 09:59 6 hír

  1. A kínaiakhoz átigazoló Szijjártó Péter csak a jéghegy csúcsa, így működik a politika forgóajtaja

    Index.huMindkét irányba forog az ajtó, meglepő fordulatokat vesz a politikusok élete.

  2. Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés

    Index.huElégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.

  3. Nem találkozik Donald Trumppal Orbán Viktor (FRISSÍTÉS)

    MandinerA korábbi miniszterelnök jelenleg magánprogramon tartózkodik az Egyesült Államokban, a futball-vb néhány mérkőzését tekinti meg, a következ…

  4. Egy gyáva német edző törte össze Anglia vb-álmait

    Magyar NemzetThomas Tuchel húzása nem jöhetett be, mert eleve mindent feladott a vb-elődöntőben Argentína ellen.

  5. Melléthei-Barna Márton elmondta, hogyan akadályoznák meg az újabb kétharmadot

    MandinerMagyar Péter sógora nem tart alkotmányos válsághelyzettől, szerinte Sulyok Tamás vagy aláír, vagy lemond.

  6. Kellenek az imák: kómába esett és az életéért küzd a focista

    BorsÉlet-halál harcot vív a kómában lévő korábbi futballcsillag a sürgősségi műtétje után, volt klubja segítséget kér.

08:00 – 08:59 6 hír

  1. Három év alatt 920 gyermekbántalmazás-gyanú, 30 kirúgott nevelő csak a Szent Ágotánál

    ÁtlátszóÉvente több száz gyermekbántalmazás-gyanús ügyet vizsgálnak a gyermekvédelemben, mégis előfordul, hogy bántalmazó nevelők éveken át a rends…

  2. Már a baloldali polgármesterek szemét is csípi a budapesti közbiztonsági helyzet, azonnali kormányzati intézkedést kérnek

    Magyar NemzetA polgármesterek a Tisza-kormányhoz fordultak Budapest romló közbiztonsága miatt.

  3. Most derült ki, mennyit keres valójában a legtöbb magyar dolgozó

    Index.huA Központi Statisztikai Hivatal megmutatta a számokat.

  4. Messiék megdöbbentek a kulacson, amit az argentin fizioterapeuta utólag mutatott

    Magyar NemzetA nyolcszoros aranylabdás két tizenegyest már kihagyott a vb-n, és a harmadikra is jó esély lehetett volna.

  5. Július végén minden megváltozik: 4 csillagjegy végre maga mögött hagyhatja a nehéz időszakot

    BorsAz elmúlt egy év sokak számára folyamatos küzdelmekről szólt. Július végére azonban véget érhet ez a nehéz időszak, és sokan úgy érezhetik,…

  6. David Fraytól a violoncello da spalláig – zenei különlegességekkel vár Veszprém

    Magyar NemzetVilágsztárok és zenei különlegességek az Auer fesztiválon

07:00 – 07:59 6 hír

  1. Újabb súlyos orosz csapás érte Ukrajnát

    MandinerAz orosz csapatok ballisztikus rakétákkal támadták Kijevet.

  2. Kijev követelése döntött: bezárul az EU kapuja a katonakorú ukrán férfiak előtt

    Magyar NemzetNincs többé automatikus kollektív védelem az újonnan érkezők számára.

  3. Minden, amit a vb-döntőről és a bronzmérkőzésről tudni kell

    Magyar NemzetLegutóbb 6-1-re nyert Spanyolország Argentína ellen. Deschamps búcsúja után akár jöhet a visszavágás.

  4. Idén elmarad a tiszás Tusványos

    MandinerMagyar Péter így biztosan nem látogat el Székelyföldre.

  5. Csütörtökön is tombol a hőség: akár 35 fok is lehet, de zivatarok is kialakulhatnak

    BorsSok napsütésre és igazi nyári melegre készülhetünk csütörtökön, a hőmérséklet több helyen is eléri a 35 fokot. Bár helyenként záporok és zi…

06:00 – 06:59 8 hír

  1. Az ország ezen részein jöhet hűsítő felhőszakadás

    MandinerDélelőtt még többfelé várható eső és zivatar, délutánra azonban felszakadozik a felhőzet, miközben a hőség is visszatér.

  2. Újabb amerikai támadás érte Iránt, Donald Trump kemény üzenetet küldött Teheránnak

    Index.huBahreinben pedig ismét óvóhelyekre küldték a lakosságot.

  3. Úgy őrzi a Magyar-kormány Magyarország autóipari versenyképességét, mint Homer Simpson az atomerőművet

    MandinerA kormánynak látványosan nem drága legfontosabb munkaadóink és exportőreink kontójára piti politikai játszmákat játszani. Kohán Mátyás írás…

  4. Alkotmányos patthelyzet következik?

    MandinerAz országgyűlési képviselők egyötöde kezdeményezheti az államfővel szemben a megfosztási eljárást.

  5. Tesztoszteronszint-méréssel fokozná katonái harcképességét az amerikai hadsereg

    Index.huKötelező hormonteszt jön a 30 év feletti amerikai katonáknak.

  6. Egyre távolabb a béke: újabb amerikai csapások érték Iránt

    MandinerA Forradalmi Gárda azzal fenyegetőzött, hogy a Hormuzi-szoros lezárása mellett más, az Egyesült Államokat és szövetségeseit kiszolgáló expo…

05:00 – 05:59 2 hír

  1. Megint Iránt támadták az amerikaiak, egy tartályhajóra is rakétákat lőttek ki

    hvg.huAz üres olajszállító járműre azért támadtak rá, mert a figyelmeztetések ellenére az egyik iráni kikötő felé hajózott.

  2. A Naftohaz vezetőjét jelölte új miniszterelnöknek Zelenszkij

    hvg.huAz elnök átalakítja a kormányt, a személycserék a védelmi minisztériumot is érintik.