Napi hírarchívum

Hírek – 2026. augusztus 6., csütörtök

A hirtex.hu által figyelt magyar hírforrások ezen a napon megjelent hírcímei, órák szerint csoportosítva. Minden link az eredeti kiadó cikkére mutat.

1011 archivált hírcím
12 hírforrás
12 kiemelt téma

A nap témái

A nap hírei órák szerint

23:00 – 23:59 4 hír

  1. Az elektromos rollerek veszélyesebbek a motoroknál és a kerékpároknál, állítja egy friss brit tanulmány

    TelexA korábbi balesetek elemzéséből kiderült, hogy a nők körülbelül harmadával több rollerbalesetben voltak érintettek a férfiaknál, és több mi…

  2. Nincs veszve semmi? A háromgólos vereség után is bizakodnak Debrecenben

    OrigoA DVSC hazai pályán kapott nagy pofont dán ellenfelétől.

  3. A Fradi által kiejtett Twente csúnyán megruházta a DAC-ot

    24.huErre mondják: még gombócból is. The post A Fradi által kiejtett Twente csúnyán megruházta a DAC-ot first appeared on 24.hu.

  4. Megdöbbentő! Borzalmas következményei lehetnek, ha ezt a gyorsételt rendszeresen fogyasztod

    BlikkA hot dog sokak kedvence, de a táplálkozási szakemberek szerint rendszeres fogyasztása komoly egészségügyi kockázatokkal járhat. A magas só…

22:00 – 22:59 5 hír

  1. Ijesztő, milyen könnyedén tudnak játszadozni amerikai városok ivóvizével

    TelexTucatnyi település vízművét érték kibertámadások legalább hét amerikai államban. Bár Trump erről hallani sem akar, Iránt sejtik a háttérben…

  2. Irán az Öböl menti országokon torolná meg az Egyesült Államok ellene indított újabb támadását

    TelexA lehetséges célpontok közt az Egyesült Államok térségbeli szövetségeseinek energetikai létesítményei szerepelnek.

  3. Kihúzták a hatoslottó nyerőszámait, kilencen kapnak milliós nyereményt

    OrigoMutatjuk a hatoslottó nyerőszámait és nyereményeit.

  4. Valóra vált a kísérteties jóslat: lefejezte a cápa a búvárt, aki korábban megmondta, hogyan akar meghalni

    OrigoA búvár a vízben szeretett volna meghalni. Kívánsága teljesült.

21:00 – 21:59 41 hír

  1. Nincs több találgatás: eldőlt Vinícius Jr. sorsa a Real Madridnál

    BlikkPontot tett a Vinícius Júniort hetek óta övező találgatások végére a Real Madrid. A királyi gárda csütörtök este hivatalosan is bejelentett…

  2. Kirabolták Pindroch Csabát és feleségét: „Négyszer raboltak ki minket”

    BlikkPindroch Csaba és Verebes Linda augusztus 5-én, azaz tegnap ünnepelhette a huszadik házassági évfordulóját, amelyet a színész egy nosztalgi…

  3. 9 órás autóút alatt tudta meg a Next Top Model Hungary sztárja: terhes

    OrigoKülönleges titkot árult el a világhírű modell.

  4. Eldőlt: Vinícius Júnior marad a Real Madridnál

    hvg.huA brazil szélső nem igazol Londonba.

  5. Kiderült, kiben bíznak az ukránok leginkább

    Portfolio.huUkrajna volt főparancsnokát, jelenlegi londoni nagykövetét, Valerij Zaluzsnijt tartják a legmegbízhatóbb politikusnak Ukrajnában a Szocisz…

  6. Elköltöznek Veréb Tamásék: „Első saját otthonunk” – Közös fotó az álomházból

    BlikkVeréb Tamás és Koltai Vivien megvették az első saját, közös házukat.A színész-énekes pár 2025 májusában egy titkos és romantikus ráckevei c…

  7. Műsorváltozás a TV2-n: jobb, ha tudja, későbbre kerül a csatorna sikersorozata!

    BlikkKésőbb kezdődik a Hegyi doktor - Újra rendel: rossz hír a rajongóknak! A TV2 népszerű orvosos sorozatának új évada már eddig is késő esti i…

  8. A spanyol hatóságok azt gyanítják, hogy nem Marokkóból küldik az ismét Ceutába csalogató üzeneteket

    hvg.huNem zárják ki azt sem, hogy manipulálták azok számát, akik látszólag tovább osztották az üzeneteket.

  9. Beperelték az Aston Martin toronyház építőjét a kivitelezési hibák miatt

    OrigoNem az ígért zavartalan luxust kapták a vásárlók.

  10. Hazai pályán kell kiharcolni a továbbjutást: egy harmadik perces öngóllal kapott ki a Győr Lettországban

    BlikkKiegyenlített mérkőzést játszott az ETO, de egy, a harmadik percben szerzett öngóllal 1-0-ra kikapott a lett Rigától a labdarúgó-Konferenci…

  11. A visszatérő olasz kapitányra olyan feladat vár, mintha Michelangelónak zsírkrétával kellett volna freskót készítenie

    24.huAz olasz futball válságát elemző cikksorozatunk utolsó részéből kiderül, miért okozott Pep Guardiola feltűnése fejtörést az itáliai edzők s…

  12. Kikutatták, mitől lesz igazán jó egy mém: megjelent az első országos mémkutatás!

    BlikkA magyarok többsége már találkozott a neten a rollerest megtámadó nyúllal vagy a hátsó ülésen csodálkozó kislánnyal, mégsem biztos, hogy ez…

  13. Már több tízezer áldozatot követelt a hőség Európában, és még nincs vége

    Portfolio.huA Bloomberg által kormányzati szervek és kutatóintézetek jelentései alapján összesített adatok szerint több mint 25 ezer ember vesztette él…

  14. A Debrecen hazai pályán kapott 3 gólt az FC Köbenhavntól a Konferencia-ligában

    TelexA magyar bajnok Győr az FC Riga vendégeként kapott ki egy öngóllal.

  15. Huth Gergely: Orbán Balázs működése szekunder szégyenérzetet váltott ki a teljes jobboldalon

    24.huA Pesti Srácok egykori főszerkesztője szerint Orbán Balázs munkássága kiterjedt egyebek között libsi pénzégetésre, kínosan üres hablatyolás…

  16. Zendaya és Tom Holland egy angol luxushotelben tartották a lakodalmukat a titkos esküvő után – fotó

    BlikkTom Holland hónapokig tartó találgatások után júniusban megerősítette a Zendayával kötött házasságát. A két színész vitathatatlanul Hollywo…

  17. A japán miniszterelnök és a világ is a hirosimai támadásra emlékezett

    OrigoTakaicsi Szanae japán miniszterelnök beszédében elkötelezte magát a nukleáris fegyver mentesség mellett.

  18. Szöglet utáni gólokkal süllyedt el a Loki, öngóllal kapott ki a Győr

    24.huNem a magyar csapatok napja volt a Konferencia Ligában. The post Szöglet utáni gólokkal süllyedt el a Loki, öngóllal kapott ki a Győr first…

  19. A hónap végéig folyósítják a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás első felét

    Index.huMásodik felét novemberben, utalvány formájában kapják meg az érintett családok.

  20. A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 6.

    24.huMeleg még mindig van, de vízügyi államtitkári szabadság nincs. The post A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 6. first appeared on 24.…

  21. Halálos kór gyanúja miatt állítottak le egy utasszállító hajót

    Portfolio.huTöbb mint háromszáz utast tesztelnek a kongói egészségügyi hatóságok egy Kinshasa közelében feltartóztatott folyami hajón, miután egy ebola…

  22. Évtizedes rejtélyt oldottak meg a Napról készült eddigi legjobb fotók

    OrigoKülönleges plazmaörvények állhatnak a Nap nagy kitöréseinek hátterében.

  23. Magyar Péter fontos bejelentést tett az önkéntes fogyasztáscsökkentésről – Péntek reggelre ígért részleteket

    BlikkMagyar Péter miniszterelnök pénteken reggel ismerteti majd a Védelmi Munkacsoport legfrissebb döntéseit. Csütörtök este ugyanakkor egy mind…

  24. Ceuta vezetője szerint még mindig több ezer határsértő tartózkodik illegálisan az exklávéban

    TelexA spanyol hatóságok közben vizsgálják a marokkói közösségi médiában terjedő, újabb tömeges határsértésre bíztató üzeneteket.

  25. Kijött a két csapat közti különbség: a Debrecen jól játszott, de hármat kapott hazai pályán a Köbenhavntól

    BlikkMár-már lehetetlen helyzetbe került a Debrecen a Konferencialiga-selejtező harmadik fordulójában, miután hazai pályán 3-0-s vereséget szenv…

  26. Nagyon meleg a Földközi-tenger, és ebből még óriási baj lehet ősszel

    Portfolio.huRekord vízhőmérsékletet mértek a Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetének partjainál, egy tengeri mérőbója Sa Dragonera-szigetnél 33,02…

  27. Megszólalt a vízügyi államtitkár: Nem szeretnék ezzel foglalkozni

    OrigoKelemen Ágnest a Hír TV kereste meg a szabadságáról szóló értesülések miatt.

  28. Gelencsér Timi kitálalt az új Aktív castingjáról: így került be a műsorba

    BlikkGelencsér Tímea számára új fejezet kezdődött a televíziós karrierjében, hiszen a TV2 megújult Aktív című magazinműsorának egyik műsorvezető…

  29. Magasra ívelt a politikai karrierje, most korrupciógyanúba keveredett Ukrajna volt kormányfőhelyettese

    TelexOlha Sztefanyisina Ukrajna euroatlanti integrációjáért is felelt, majd igazságügyi miniszter, később az ország washingtoni nagykövete lett.…

  30. A Tesla nyomására titkosak maradnak az önvezető rendszer biztonsági tesztjei Európában

    hvg.huEgyelőre nem adják ki, milyen alapon döntöttek arról, hogy biztonságos a Tesla önvezető rendszere.

  31. Többmillió forint gyűlt már össze a tragikusan fiatalon meghalt magyar kézilabdázó családjának

    Index.huA családapa a feleségét és hároméves kisfiát hagyta hátra.

  32. A koszovói ügyészség vádat emelt húsz ember ellen háborús bűncselekmények miatt

    hvg.huAz 1998-1999-es koszovói háborúban több mint 13 ezren vesztették életüket, és mintegy 1600 – többségében albán nemzetiségű – ember tűnt el.

  33. Megkönnyebbülhetünk: Magyar Péter szerint péntektől már nincs szükség az önkéntes fogyasztáscsökkentésre

    MandinerA miniszterelnök úgy fogalmazott, „közösen megcsináltuk, és megvédtük hazánk energiabiztonságát. Köszönjük, Magyarország!”

  34. Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter, péntektől megszűnik az önkéntes fogyasztáscsökkentés

    Index.huPéntek reggel a miniszterelnök ismerteti a Védelmi Munkacsoport döntéseit is.

  35. Emberi ürüléket küldött a volt főnökének egy férfi, miután kirúgták – Milliókat követelt tőle a titkokért cserébe

    BlikkBizarr módon próbált bosszút állni a korábbi munkáltatóján egy férfi, miután elbocsátották az állásából. Előbb emberi ürüléket küldött a vo…

  36. Ezért nem lett énekesnő Ábel Anita gyönyörű lányából

    OrigoÁbel Anita ritkán látott lánya, Luca már igazi nő.

  37. Borzalmas részletek derültek ki: sáros vízbe fulladhatott a 9 éves kislány

    BorsA kislány meggyilkolásával az édesapját gyanúsítják. A férfi azt mondta a rendőröknek, a kislányát elrabolták.

20:00 – 20:59 53 hír

  1. 770 milliót lehetett nyerni ezekkel a számokkal: sorsoltak a Hatoslottón

    BlikkBrutális összegért, 770 millió forintért lehetett játszani a Hatoslottó 32. heti első sorsolásán. Mutatjuk, mely számokkal lehetett nyerni.

  2. Béres Alexandra Portugáliában kalandozott a családjával – fotók

    BlikkBéres Alexandra Portóban kapcsolódott ki a férjével és a lányaikkal, amiről a közösségi oldalán mutatott jó pár hangulatos fotót. A család…

  3. Szögletekkel végezték ki a Debrecent, a VAR megmentette az ETO-t

    Magyar NemzetMindkét magyar csapat kikapott csütörtök este a Konferencialiga selejtezőjében.

  4. Dzsudzsákék nagy pofonba szaladtak bele a Konferencialigában

    Index.huA DVSC mellett az ETO is kikapott a csütörtöki játéknapon.

  5. Elbizonytalanodtak a befektetők, nyomás alá kerültek a tőzsdék

    Portfolio.huJó hangulatban indult a nap az európai tőzsdéken, a Stoxx 600 új történelmi csúcsra emelkedett, miután a kedvező vállalati gyorsjelentések…

  6. Fontos bejelentést tett Magyar Péter: nincs szükség az önkéntes fogyasztáscsökkentésre

    Portfolio.huMagyarország energiabiztonsága megszilárdult, ezért holnaptól megszűnik az önkéntes fogyasztáscsökkentésre vonatkozó felhívás – jelentette…

  7. Az ETO egy balszerencsés öngóllal bukta el a rigai Konferencia-liga-selejtezőt

    OrigoA lettek megérdemelték a győzelmet, de a győrieknek is megvoltak a lehetőségeik.

  8. Más kávéház: ilyen még nem történt a DVSC-vel, amely a kiesés szélére sodródott

    OrigoDzsudzsák Balázsék hazai pályán kerültek hátrányba.

  9. Magyar Péter bejelentette, hogy péntektől nincs szükség önkéntes fogyasztáscsökkentésre

    TelexA miniszterelnök a Facebookon mondott köszönetet mindenkinek az utóbbi napokban tanúsított takarékosságért.

  10. Magyar Péter: Holnaptól nincs szükség az önkéntes fogyasztáscsökkentésre

    24.huDe attól még, hogy enyhül a válsághelyzet, az ökológiai problémák nem szűnnek meg. The post Magyar Péter: Holnaptól nincs szükség az önként…

  11. Magyar Péter: Holnaptól nincs szükség az önkéntes fogyasztáscsökkentésre

    hvg.huA miniszterelnök közölte, hogy sikerült megvédeni Magyarország energiabiztonságát.

  12. Pénteken egy időre megbénul a főváros egy része

    MandinerA tűzszerészek fognak dolgozni, a lezárt szakaszokon kerékpárral és gyalogosan sem lehet majd átmenni. Több menetrend szerinti járat kimara…

  13. Magyar Péter: Holnaptól nincs szükség az önkéntes fogyasztáscsökkentésre

    444.huA miniszterelnök szerint a lakosság megvédte az ország energiabiztonságát.

  14. Megbénul a budai közlekedés péntek hajnalban, bombák miatt zárják le a rakpartot és a Szabadság hidat

    Index.huA BME több épületét és egy üzemanyagtöltő állomást is kiürítenek.

  15. Magyar Péter: péntektől nincs szükség az önkéntes fogyasztáscsökkentésre

    OrigoFellélegezhetünk: túl vagyunk az energiakrízisen.

  16. A szerelmi csalódásai miatt az edzésbe menekült Dávid Petra, testépítő lett belőle

    Blikk„Csak edzek egy kicsit, amíg visszaír” – viccelődött Dávid Petra a közösségi oldalán azzal kapcsolatban, hogy miként indult a testépítői ka…

  17. Kigyulladt a Szőke Tisza, képeken a kísérteties roncs

    OrigoKigyulladt a valaha volt legnagyobb Magyarországon épült lapátkerekes gőzhajó, a Szőke Tisza.

  18. Gyászba borult a miskolci középiskola: autóbalesetben meghalt az egyik diák

    BlikkMegrendítő tragédia rázta meg a miskolci közösséget. A Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egyik diákja…

  19. Szupernóva: húsz naptömegű csillag robbant fel gigantikus erővel, különös jelenséget produkálva

    Magyar NemzetVilágszerte nagy teljesítményű teleszkópok tucatjaival figyelték a szupernóva-robbanás első, sokkoló pillanatait.

  20. A bolgár hatóságok vizsgálják a Robinson Tours körül kialakult botrányt

    TelexAz utazási iroda fizetésképtelenné vált, ügyfeleinek egy része repülő helyett busszal volt kénytelen hazajönni a nyaralásáról.

  21. Megállíthatatlan új kórokozók szabadulhatnak el: súlyos veszélyre figyelmeztetnek a szakértők

    Portfolio.huStanfordi kutatók a mesterséges intelligencia segítségével tervezték meg az első olyan működőképes vírusokat, amelyek az antibiotikum-rezis…

  22. Ősrégi és fölöttébb kellemes védekezés a hőség ellen: a szieszta

    444.huA hőhullámok alatt az utcán jövő-menő nyaralóknak erősen ajánlott a mediterrán módi, a szabadban dolgozóknak meg egyenesen muszáj lenne meg…

  23. Hiába hátrált meg Infantino, az UEFA továbbra is bojkottal fenyeget

    hvg.huAz európai szövetség szerint több követelésük még nem teljesült.

  24. Akkora, mint egy iskolabusz: 10 méteres óriáskrokodil tartott rettegésben egy fél kontinenst

    OrigoKözel 10 méteres volt, minden élőlény rettegett tőle.

  25. Újabb bejelentés a Real Madridtól, véget ért a Vinícius-saga

    Index.huEldőlt a brazil támadó jövője.

  26. Együtt a színpadon: így ünnepelte Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka a kislányuk első születésnapját – fotó

    BlikkBár látszólag néhány napos csúszással, de végre együtt ünnepelhette a kislányuk első születésnapját Szoboszlai Dominik és a felesége, Buzsi…

  27. Lannert Judit elmondta, hogyan alakul át a jövőben az iskolák irányítása

    MandinerA szakmai szempontokat szeretnék előtérbe helyezni.

  28. Gajdos László indulatosan cáfolta a Fidesz állításait arról, hogy a vízügyi államtitkár szabadságra ment a válság közepén

    24.huA Fidesz képviselői egy emberként kezdték állítani, hogy Kelemen Ágnes szabadságra ment, Gajdos tiszta vizet öntött a pohárba. The post Gaj…

  29. Gajdos László tagadja, hogy szabadságra ment volna az államtitkár, akinek a Fidesz a felmentését követeli

    MandinerFidesz-frakció csütörtök délután arra szólította fel Magyar Péter miniszterelnököt, hogy bocsássa el Kelemen Ágnest, aki információik szeri…

  30. Magyar Péter: Orbánék tudták, mégsem tettek semmit

    OrigoA miniszterelnök egy 2022-es kormányhatározatra hivatkozik.

  31. Egyre rosszabbul fest a forint, 365-ig ütötték

    Portfolio.huA forint stabilan kezdte a csütörtöki kereskedést, napközben azonban a nemzetközi hangulat és az amerikai munkaerőpiaci adatok előtti pozic…

  32. A 100 millió eurós igazolás olyan visszatérésre készül, ami még a világbajnoknak sem jött össze

    Index.huDoppingügye után kap új esélyt, csak még azt nem tudja, hogy hol.

  33. Két részletben érkezik az iskolakezdési támogatás

    Portfolio.huA két részletben érkező iskolakezdési támogatás automatikus, nem kell igényelni, és nem terheli semmiféle adó - közölte Szondi Vanda kormán…

  34. Megmutatta elképesztő autógyűjteményét Cristiano Ronaldo

    hvg.huAz autók többségét saját bevallása szerint is alig használja.

  35. Ezt még megbánja a Viszkis pénztárcája: 10 millió forintba került Ambrus Attila döntése

    OrigoÚgy tűnik, senki sem akar beköltözni a Viszkis házába.

  36. Közel 42 fokos melegrekordot és egy váratlan fordulatot is tartogatott az időjárás csütörtökön

    BlikkNem enged a rendkívüli forróság Magyarországon, újabb melegrekordok dőltek meg csütörtökön. A HungaroMet közlése szerint Kiskunfélegyházán…

  37. Újabb melegrekordok dőltek meg, enyhül a hőség – Magyar Péter energiapolitikát bírált, a Fidesz az államtitkár távozását követeli

    Magyar NemzetÚjabb melegrekordok, csőtörések és szabadtéri tüzek jellemezték a csütörtöki hőséget. Bár szombattól másodfokúra mérséklik a hőségriasztást…

  38. Ön képes akár csak 72 órás önellátásra, ha beüt a klímaapokalipszis?

    hvg.huMennyi vízre van szüksége minimálisan egy négytagú családnak? Van-e értelme kertes házba költözni és kutat fúratni? Hogyan éljük túl a hoss…

  39. Második világháborús bombákat találtak Budapesten, lezárások lesznek a Műegyetemnél és a Szabadság hídnál

    OrigoA zárással érintett területen tartózkodni, illetve oda behajtani nem lehet.

  40. Lannert Judit: Az előző kormány a tanárok béréből csoportosított át mindennapi működésre

    24.huLépésről lépésre alakítja át az oktatási rendszert az új miniszter. The post Lannert Judit: Az előző kormány a tanárok béréből csoportosíto…

  41. Ki lehet? Gáspár Evelin egy titokzatos férfivel nyaral Mallorcán - videó

    BlikkGáspár Evelin a spanyolországi Mallorcán tölti a nyaralását, ahol rendre látványos, bikinis fotókkal mutatja meg követőinek a bomba formájá…

  42. Most már kutatás is van rá, hogy akinek elég magas az IQ-ja, az könnyebben megmondja, mi következik ezután

    hvg.huAmikor valakinek döntést kell hoznia, akkor mérlegelnie kell a következményeket is, azaz egy kicsit a jövőbe kell látnia. A Bath-i Egyetem…

  43. Két új miniszteri biztost neveztek ki az agrárminisztériumban

    hvg.huMindkét kinevezés legfeljebb két évre szól.

  44. Vaktölténnyel tüzelt a női ifjúsági kéziválogatott a vb-negyeddöntőben

    24.huEzzel megszakadt a 2018 óta tartó sorozat, hogy mindig dobogón végez a korosztály. The post Vaktölténnyel tüzelt a női ifjúsági kéziválogat…

  45. Készül az évszázad bejelentése? Titkos ovális irodai tárgyalásokról és Trump „UFO-beszédéről” suttognak

    OrigoÁllítólag Donald Trump már arra készül, hogy bejelenti a földönkívüli technológiát. Az UFO-kutatók megőrülnek a hírtől.

  46. Doszpot Péter kimondta: volt, hogy szimpatizált egy gyilkossal

    BorsA Bors a közelgő „visszatérése” kapcsán beszélgetett az egykori sztárnyomozóval.

19:00 – 19:59 52 hír

  1. Paks-ügy: a Fidesz frakcióvezetője elárulta, mit javasolt a miniszterelnöknek a Sándor-palotában

    MandinerBóka János szerint még most sem látszik, mit fog csinálni Paks ügyében a kormány, de azt elárulta, ő milyen javaslatott tett Magyar Péterne…

  2. Ökológiai katasztrófa fenyeget: dől az olaj az orosz árnyékflotta zátonyra futott óriáshajójából

    Portfolio.huZátonyra futott olajtanker miatt hatalmas méretű környezeti katasztrófa fenyeget Omán partjainál - közölte csütörtökön a Greenpeace.

  3. Lannert Judit: Az iskolaigazgatók visszakapják munkáltatói jogaikat

    TelexAz oktatási és gyermekügyi miniszter szerint az előző kormány idején előfordult, hogy a bérekből kellett átcsoportosítani a napi működésre.

  4. Kiürítik és lezárják Budapest egy részét: itt vannak a részletek

    BlikkAugusztus 7-én, pénteken Budapest I. és XI. kerületének egy részét kiürítik és lezárják, miután második világháborús robbanótesteket talált…

  5. A vb-elődöntő után az argentinok ismét megalázták az angolokat

    OrigoÖrökké ünnepelni fogják az angolok felett aratott diadalt.

  6. Kiderült az igazság a repülőgép rakományáról, amelyet Németországban drónnal akartak felrobbantani

    Portfolio.huA lipcsei repülőtér üzemeltetője csütörtökön cáfolta azokat a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint repülőtéren talált, robbanószerrel fels…

  7. Kapitány István: A kormányváltás óta erősödő bizalom érzékelhető a magyar gazdaságban

    24.huA gazdasági és energetikai miniszter szerint a bizalom már a boltokban is látszik. The post Kapitány István: A kormányváltás óta erősödő bi…

  8. Vitézy: Ősszel indulhat a személyforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon

    hvg.huJelenleg a biztonsági rendszer ellenőrzését végzik a magyarországi szakaszon.

  9. Órákkal a válóper után holtan találták az apát és két kislányát a családi házban

    OrigoCsaládi tragédia történt, miután kimondták a válást.

  10. Új iráni tervezet látott napvilágot a Hormuzi-szorosról, ugrik is az olajár

    Portfolio.huMegugrott a nyersolaj ára hirtelen a ma esti kereskedésben, miután az iráni állami hírügynökség közzétette a Hormuzi-szoros hajóforgalmának…

  11. Hőgutát kapott egy mókus

    Mandiner,Az eset Csepelen történt.

  12. Ismert magyar újságírót vettek őrizetbe Grúziában!

    BlikkFogva tartanak egy évek óta Grúziában élő magyar újságírót az ország egyetlen idegenrendészeti őrizetében – számolt be Léderer András, a Ma…

  13. Így kellett volna kinéznie James Bondnak

    Magyar NemzetMagas, vékony férfi, fekete hajjal, kék szemmel, az arcán sebhellyel.

  14. Bezár az ismert bicikligyár Tószegen: közel 500 dolgozót küldhetnek el, pedig 15 országba gyártanak kerékpárokat

    BlikkBezárja kapuit a holland tulajdonú Accell Hunland Kft. kerékpárgyára Tószegen – közölte Gyuricza Miklós polgármester csütörtökön. „Megdöbbe…

  15. Lannert Judit elmondta, hogy alakítják át az iskolák irányítását

    Portfolio.huLannert Judit oktatási-és gyermekügyi miniszter az RTL-nek adott interjúban arról beszélt, hogy megmarad a Klebelsberg-központ, de oktatásf…

  16. Bolgár Turisztikai Minisztérium: érvényes engedélye van a Magyarországon becsődölt utazási irodának, nem jelentettek fizetésképtelenséget

    24.huA tárca a 24.hu megkeresésére közölte: azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben a rendőrséggel, az adóhatósággal és a fogyasztóvédelemmel…

  17. Hőgutát kapott egy mókus Csepelen

    hvg.huAz állatok is nehezen viselik a hőséget, így a csepeliek egyre több helyen tesznek ki tálkában vizet nekik.

  18. Magyar ipari siker: újraindult a Zalakerámia egykori gyára

    BlikkJelentős fejlemény történt a hazai építőanyag-iparban: magyar tulajdonban indult újra a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üze…

  19. Az is lehet, hogy Novák Katalin tucatjával engedett szavadon veszélyes tiszás bűnözőket, és ezért a lapítás!

    MandinerZörög a haraszt! Itt zörgetem épp! Zörgessetek, és megnyittatik néktek!

  20. Kipróbáltuk Magyarország legolcsóbb új autóját

    TelexA Dacia Sandero tágasnak számít a kisautók kategóriájában, ráadásul alapáron adják hozzá a turbós benzinmotort, amivel járnak ugyan kockáza…

  21. Magyar Péter szerint az Orbán-kormány már évek óta tudta, hogy a magyar áramrendszer a végnapjait éli

    BlikkMagyar Péter a Facebookon tett bejelentésében egy 2022-es kormány-előterjesztésre hivatkozva osztott meg súlyos állításokat Magyarország vi…

  22. Bizarr eset Gödöllőn: ittasan autózott a férfi az ittas vezetés miatti kihallgatására

    Index.huAzért állították meg eredetileg, mert nem volt bekötve a biztonsági öve.

  23. Kamu apartman az olasz tengerparton: nyomoz a rendőrség, magyar áldozatai is lehetnek az átverésnek

    BlikkGigantikus átverés ügyében nyomoz az olasz rendőrség. Az olasz Riviérán, Rimini közelében, a remek strandjairól híres Cesenatico városában…

  24. Különleges csillagászati jelenség lesz látható péntek hajnalban

    OrigoA fogyó holdsarló és a Fiastyúk csillaghalmaza egymás mellett lesz látható, hasonlóra legközelebb 2027. március 13-án kerül sor.

  25. Bod Péter Ákos: Itt az idő a rezsicsökkentés kivezetésére

    MandinerA Corvinus Egyetem professzora szerint a kormánynak mielőbb világos tervekkel kell előállni, amely az új valósághoz igazítja a hazai energe…

  26. Üvöltözés és sírás – Megvan az Exek csatája legújabb kieső párosa: ők távoztak a műsorból – fotó

    BlikkAz Exek csatájának legújabb évadában újabb kiszavazásra került sor. Hranek Dévid és Ahmed Vanessa, illetve Zsigmond Angi és Mészáros Bende…

  27. Az ukrán háborúhoz lehet köze a robbanóanyaggal megpakolt reptéri drónnak

    Magyar NemzetEgyre nagyobb az aggodalom a német politikában a dróntámadások miatt.

  28. Különleges világörökségi helyszínre menekülnek az emberek a hőség elől

    Origo11 fokos hőmérsékletével rengeteg látogatót vonz a barlang.

  29. Gajdos László visszaszólt Takács Péternek: Nem nyaralt az államtitkár, válságkezelési feladatot végzett

    Magyar NemzetGajdos László szerint nem szabadságon volt, hanem válságkezelési feladatot látott el Ausztriában a vízügyi államtitkár.

  30. Rasszista botrány! Nem tűrtek tovább, elvették a szépségkirálynő koronáját: vállalhatatlan, amit mondott...

    BlikkBrittany Boltinhouse, Észak-Karolina 2026-os szépségkirálynője alig több mint egy hónapig viselhette a koronát, mielőtt megfosztották címét…

  31. Ha Infantino marad a FIFA élén, nem lesz több futball-vb

    Magyar NemzetÍgy egyelőre az a vita másodlagos, hogy hol legyen a következő világbajnokság döntője.

  32. Jó hírt közölt Orbán Anita: stabilizálódott a vízhozam Szlovákia felől

    Portfolio.huStabilizálódott a vízhozam Szlovákia felől, miután a két szomszédos ország vízügyi szakemberei és döntéshozói sikeresen együttműködtek a ki…

  33. Folyton rossz címen keresték az ellenőrök, doppingvétség miatt tilthatják el a világbajnok korist

    24.huAzzal védekezik, hogy csak hibázott, nem akarta megszegni a szabályokat. The post Folyton rossz címen keresték az ellenőrök, doppingvétség…

  34. Két részletben, automatikusan érkezik az iskolakezdési támogatás, mutatjuk, ki jogosultak rá

    24.huAz intézkedés 400 ezer családot érinthet. The post Két részletben, automatikusan érkezik az iskolakezdési támogatás, mutatjuk, ki jogosulta…

  35. 16 ezer éves Balaton-rejtély: riasztó jövőt vetítenek előre a magyar kutatók

    Index.huMegnéztük, mi lesz a magyar tengerrel és hogyan tudnánk az orzágban tartani a rajtunk átmenő folyóvizeket.

  36. Kapitány István: A benzin ára a volt védett ár alá csökkent

    Index.huPénteken tovább csökkennek az üzemanyagárak.

  37. A szemünk előtt zajlik az evolúció: különös változásokat hozott az állatokon a városi élet

    Portfolio.huAz emberiség mára a bolygó egyik legerősebb evolúciós hajtóerejévé vált. A városi környezetben élő állatok – az üvegfalakon mászó gyíkoktól…

  38. Libri-könyvajánló: Bán Mór, Fábián Janka és Tolnai Ottó

    MandinerGöröngyös úton és a Csillagösvényen – millenniumi naplóval és rádióinterjúval.

  39. Ráengedtek egy antioxidánst az izmokért felelős fehérjére, ami utána történt, az a kutakat is meglepte

    hvg.huJapán kutatók alapos vizsgálat után arra jutottak, hogy az izmok regenerálódásáért felelős fehérje hanyatlása jelentős mértékben lassítható…

  40. Kiderült: Liptai Claudia férje egy másik nőért rajong! Így reagált a családanya

    BlikkLiptai Claudia őszintén beszélt a férjével, Pataki Ádámmal való kapcsolatáról, illetve arról, miszerint egyáltalán nem tart attól, hogy a n…

  41. Megkongatták a tudósok a vészharangot: nincs tervünk a földönkívüliek érkezésére

    BorsMi történik, ha egy idegen civilizáció nyomait észleljük?

  42. Ezt biztosan nem tudtad az orrodról! Szakértők most elárulták, miért utálunk bizonyos illatokat

    BlikkVolt már olyan, hogy egy illat minden különösebb ok nélkül taszított? A pszichológia szerint ez korántsem véletlen: a szagok szorosan össze…

  43. Itt vannak a friss üzemanyagárak – Egyik szemünk sír, a másik nevet

    Portfolio.huA hazai dízelárak hirtelen és meredek emelkedése az autósok számára kedvezőtlen, az ellátásbiztonság szempontjából azonban fontos pozitív v…

18:00 – 18:59 54 hír

  1. Őrizetbe vettek egy magyar újságírót Grúziában

    hvg.huMézes László Róbert rendszeresen beszámol az egykor az Orbán-kormánnyal szövetséges grúz vezetés túlkapásairól.

  2. Kirúgták a közérdekű vagyonkezelő alapítványtól, nejlonzacskóba csomagolt szart küldött volt főnökének

    TelexA Budaörsi Járási Ügyészség a férfit zsarolás bűntettének kísérletével vádolja.

  3. Újabb életet követelt a tűz, ezúttal Kiskunfélegyházán

    OrigoEgy tanya és környéke kapott lángra.

  4. Soha nem látott forróság tombol Ausztriában - A legmagasabb fokú riasztást rendelték el Olaszországban

    Portfolio.huRekordokat döntő hőhullám söpör végig Európán. Ausztriában megdőlt a valaha mért legmagasabb hőmérséklet, Magyarországon a paksi atomerőmű…

  5. Háborús arzenál miatt lezárják a Szabadság hidat és a budai rakpartot

    Magyar NemzetA most megtalált páncélöklöket az ostromlott magyar és német védőknek szánhatták 1944-1945 telén.

  6. Megújult a Huawei 18 hüvelykes táblagépe, amely laptoppá hajlítható

    OrigoA Huawei MateBook Fold Ultimate Design bámulatos és méregdrága.

  7. Ősszel indulhat a személyforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon

    Index.huKét héten belül lezárulhatnak az utolsó biztonsági próbák a magyar szakaszon.

  8. Magyar Péter súlyos vádat fogalmazott meg: „Orbánék tudták, hogy a magyar energiarendszer az összedőlés szélén áll, mégsem tettek semmit”

    MandinerA miniszterelnök szerint energia- és vízügyi forradalomra van szükség Magyarországon, amelynek részeként soha nem látott mértékben fejleszt…

  9. Méretes melegrekordot, sőt szélrekordot is mértek ma Magyarországon

    TelexAz utóbbit egy Szolnoknál kipattant zivatarnak köszönheti Jász-Nagykun-Szolnok vármegye.

  10. Ha így tárolod az ételt, az egészségeddel játszol

    OrigoEláruljuk a legrosszabb és a legjobb tárolási módszereket.

  11. Magyar Péter szerint Orbánék tudták, hogy az energiarendszer az összedőlés szélén áll, mégsem tettek semmit

    444.huA miniszterelnök az előző kormány egyik, 2022-es előterjesztésére hivatkozott.

  12. Kezdhetnek aggódni a konkurens fapados légitársaságok, az amerikai Apollo veszi meg az EasyJetet

    hvg.huA helyzet azt követően állt elő, hogy a légitársaságra licitáló másik amerikai vállalat, a Castlelake visszalépett.

  13. „Az ország egyik legnagyobb példaképe” – a 2010-es vb hőse lett az uruguayi válogatott szövetségi kapitánya

    BlikkVéglegesen is Diego Forlán lett az uruguayi férfi labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A 2010-es világbajnokság aranylabdás csatár…

  14. Rettenetes tragédia Kiskunfélegyházán: életét vesztette egy 84 éves férfi, teljesen leégett a tanyája – videó

    BlikkÚjabb súlyos tűzeset történt csütörtökön Kiskunfélegyháza külterületén. Felsőgalamboson egy tanya és a körülötte lévő mintegy öthektáros te…

  15. Hetek óta nem látott magasságban az aranyár

    Portfolio.huMár egymást követő negyedik kereskedési napja emelkedett az arany ára csütörtökön, amivel héthetes csúcsra ért. A piacok egyre kisebb esély…

  16. Rétvári Bence: „Magyar Péter lett a paksi energiakrízis legnagyobb rémhírterjesztője” (VIDEÓ)

    MandinerA KDNP-s politikus úgy véli, a miniszterelnök „egyik végletből a másikba esett”.

  17. Megdőlt az országos napi és a fővárosi abszolút melegrekord

    hvg.huSoha nem volt még ilyen forróság Budapesten a mérések kezdete óta.

  18. Holttestet találtak a Cserkúton kigyulladt hétvégi házban

    OrigoEgy hétvégi ház, összehordott szemét és az aljnövényzet égett nagy területen a Kerekes dűlőben.

  19. Elszállítják a Dunában talált robbanószereket

    24.huPéntek hajnalban a teljes Szabadság hidat és a Műegyetem előtti rakpartot is lezárják. The post Elszállítják a Dunában talált robbanószerek…

  20. A legjobb gyümölcslé álmatlanság és köszvény ellen – Igya melegen este!

    BlikkEgyre többen keresnek természetes módszereket az álmatlanság enyhítésére vagy a köszvényes panaszok csökkentésére. A kutatók figyelmét évek…

  21. Leégett egy tanya Kiskunfélegyházán – a tűzben a tulajdonos is életét vesztette

    MandinerCsütörtökön ez már a harmadik tűzeset volt a térségben.

  22. Heaven Street Seven: A krézi srácot az Emergency House-nak köszönhetjük

    TelexAz egyik klipjükben Marsi Anikó szerepelt, a Danubius rádió a halál szót akarta kiszedetni a számukból, közel álltak a nemzetközi áttöréshe…

  23. Ezért vállalna influenszeri felkéréseket Marcellina – Megszólalt az énekesnő

    BlikkInfluenszeri felkéréseket vár Marcellina. A népszerű énekesnő, szövegíró, szaxofonos legalábbis egy ilyen felhívást tett közzé a közösségi…

  24. A magyar jobboldal feladata egy radikális rendszerkritika kidolgozása

    MandinerA jobboldalnak egy színes, nagy létszámú hálózattá kell alakulnia, melynek részei a pártok is, de a törzsét a helyi, regionális és persze a…

  25. Egy váratlan időjárási rekord is megdőlt ma

    Portfolio.huSorra dőltek ma a melegrekordok, de érdekes módon egy szélrekord is dőlt ma – derül ki a HungaroMet Facebook-posztjából.

  26. Magyar Péter szerint Orbánék négy éve tudták, hogy az áramhálózat a végnapjait éli

    TelexA miniszterelnök legfrissebb videójában egy Szijjártó által jóváhagyott kormányelőterjesztésre hivatkozott, ami azonnali beavatkozást szorg…

  27. „Ez nem csupán egy oklevél” – könnyek közt vették át az ausztrál állampolgárságukat az Iránból elmenekült női labdarúgók

    BlikkÚj életet kezdhet Ausztráliában az iráni női labdarúgó-válogatott két korábbi játékosa. A Fatemeh Pasandideh és Atefeh Ramezanisadeh, akik…

  28. Magyar Péter: Orbánék már 2022-ben tudták, hogy a magyar energiarendszer a végnapjait éli

    hvg.huA miniszterelnök egy négy évvel ezelőtti kormányelőterjesztésre hivatkozik.

  29. Ötezer egyedül élő idős emberhez kopogtatnak be a hőségben

    BlikkOrszágszerte ötezer egyedül élő idős emberrel veszik fel a kapcsolatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai a rendkívüli hőség mia…

  30. Súlyos bejelentést tett Magyar Péter: az Orbán-kormány tudta, a magyar energiarendszer a végnapjait éli

    Portfolio.huA magyar villamosenergia-rendszer már évekkel ezelőtt a működésképtelenség határára sodródott, mivel a szükséges hálózati és erőművi fejles…

  31. Több mint 100 ezer ember menekül Kínában az áradások elől - videó

    OrigoHamarosan partot ér a Dolphin tájfun is.

  32. A leégett tanya gazdája is életét vesztette Kiskunfélegyháza külterületén

    hvg.huA lángok egy közel öt hektáros területre terjedtek ki, a tüzet végül a környékbeli gazdák segítségével tudták megfékezni a tűzoltók.

  33. Ha még egy politikus megkér, hogy igyak elég vizet, falnak megyek

    MandinerA közszolgálatiságnak ezen a ponton valami másról (is) kellene szólnia.

  34. A demokrácia gyásza: megvalósult disztópia az oroszországi választás

    hvg.huA Putyin-rendszer legszigorúbban ellenőrzött választására készül Oroszország, ahol szeptemberben három napig szavzhatnak a polgárok. A való…

  35. Az UEFA fenntartja a bojkottfenyegetését

    444.huGaranciákat várnak a FIFA-tól, hogy soha többé ne fordulhasson elő a vb kiárusításához hasonló kísérlet.

  36. Letiltotta a Revolut Gábor összes pénzét – Számtalan magyar nem fér hozzá a számlájához

    BlikkHetek óta nem fér hozzá a Revolutnál vezetett számlájához, ezzel pedig a pénzéhez sem Gábor. A fiatalember az Ultra, vagyis a legmagasabb e…

  37. Erdőtűzben meghalt egy férfi Kiskunfélegyháza külterületén

    24.huA 84 éves férfi tanyájára átterjedt a bozóttűz. The post Erdőtűzben meghalt egy férfi Kiskunfélegyháza külterületén first appeared on 24.hu.

  38. Akár már ősszel utazhatunk a Budapest-Belgrád vasútvonalon

    Portfolio.huMegindulhat a személyszállítás még az idén ősszel a Budapest-Belgrád vasútvonalon, amennyiben a magyarországi szakaszon zajló utolsó bizton…

  39. Részegen vezette autóját egy korábbi ittas vezetése miatti kihallgatásra – lebukott

    OrigoEredetileg a biztonsági öve miatt állították meg.

  40. Ajtót mutat az UEFA Infantinónak, marad a FIFA-vb-k bojkottja

    TelexUgyan a svájci FIFA-vezér visszavonta a magántőke bevonásáról szóló javaslatát, az európai fociszövetség még mindig pipa rá.

  41. Kiszabadult a tesztkörnyezetből a Meta mesterséges intelligenciája, rögtön hackelni kezdett

    hvg.huA Meta ugyanazon cég, az Irregular segítségével tesztelte le a Muse Spark 1.1 nevű modelljét, amivel az Anthtopic és az OpenAI modelljeinek…

  42. Újpesti edző: Fejős tehénnek néznek minket a magyar klubok

    24.huSzélesi Zoltán arról is beszélt, hogy a vereségeket és a győzelmeket is a helyükön kell kezelni. The post Újpesti edző: Fejős tehénnek nézn…

  43. Hiányos elszámolások, baráti megbízások és teljes káosz a rejtélyes monori civilek NKA-s pénzeinél

    444.huSzámos furcsaság van öt, fideszes kötődésű civil szervezet NKA-s pályázatai körül. Nemcsak a békemenetre bérelt buszt finanszírozták közpén…

  44. Gelencsér András: Most vág minket orrba a valóság, ettől talán magunkhoz térünk

    24.huGelencsér András klímakutató szerint mindenki számára ingyenesé kellene tenni az áramot és a vizet a méltányolható határig, afölött viszont…

17:00 – 17:59 59 hír

  1. Elhunyt dr. Szabó György, Enese legendás háziorvosa

    BlikkMeghalt dr. Szabó György, Enese közösségének meghatározó alakja. A település kedvelt háziorvosa 45 év szolgálat és elhivatott gyógyító munk…

  2. Emberi ürüléket küldött volt főnökének egy férfi, miután kirúgták egy közérdekű vagyonkezelő alapítványtól

    24.huA férfi emellett megzsarolta a nőt: ha az nem fizet neki több millió forintot, nyilvánosságra hozza az alapítvány bizonyos titkait, zárt ad…

  3. Egyszerre több helyen csaptak fel a lángok: terjednek a tüzek Magyarországon

    Portfolio.huA hőség okozta szárazság miatt tarló-, erdő- és bozóttüzekkel küzdenek a tűzoltók Bács-Kiskun, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Komáro…

  4. Túl gyakran használtak mesterséges intelligenciát dolgozatíráshoz a dán középiskolások, mostantól szóban kell felelniük

    TelexA dán oktatási miniszter szerint azonnali intézkedésekre van szükség, mivel komoly problémát jelent az MI túlzott használata a középiskolás…

  5. Rábólintott a feltételekre a Mol: 2 millió tonna kőolajszállítmány sorsa dőlt el

    Portfolio.huA horvát olajvezeték-üzemeltető Janaf és a Mol-csoport megállapodást kötött 2,05 millió tonna nyersolaj szállításáról 2026-ra - közölte a h…

  6. Bezár a tószegi holland bicikligyár, több száz dolgozót küldhetnek el

    hvg.huA kerékpár-összeszerelő gyárat tulajdonló Accell szerdán csődeljárást jelentett, csoportos létszámleépítés jön a magyarországi telephelyen.

  7. Leállás jön a nagy banknál, több népszerű szolgáltatásuk nem lesz elérhető

    BlikkTöbbórás rendszerfejlesztést jelentett be az Erste Bank, amely miatt számos népszerű banki szolgáltatás átmenetileg elérhetetlenné válik. A…

  8. Élete végéig börtönbe kerül a müncheni gázolásos merénylet elkövetője

    Origo2025 februárjában két ember halálát okozta a férfi.

  9. Amerikai cég vásárolja fel az egyik legnagyobb európai fapados légitársaságot, az EasyJetet

    444.huAz ügylet várhatóan 2027 első negyedévében zárulhat le.

  10. „A majdnem az, az nem az” – Tarjányi Péter szerint elavult szemléletű a 868 milliárdos energiaprogram

    Index.huA szakértő úgy véli, hogy az egymásba fonódó válságokra csak egy kiegyensúlyozott ország adhat választ.

  11. Mesterien összehangolt támadást hajtottak végre az óceán fenekén – videó

    OrigoA bálnák új, együttműködésen alapuló táplálékszerzési stratégiáját sikerült megfigyelni.

  12. Napi abszurd: a kormány szerint kannából és lajtoskocsiból lehet locsolni, slaggal nem

    Magyar NemzetA kormány újabb bejegyzésben magyarázta a vízkorlátozást minden logikai összefüggés nélkül.

  13. Osváth Zsolt összeomlott, rosszul lett a 42 fokos kánikulában: "Elment a kép"

    BlikkElképesztő hőség uralkodik most az országban, a napokban megdőlt a fővárosi melegrekord és számos másik településen mértek 40 fok feletti h…

  14. Fürdőkádba fulladt egy kisgyermek Győrben, nyomozást indított a rendőrség

    OrigoBüntetőeljárás keretében vizsgálják a tragédia részleteit.

  15. Djokovics saját maga ellen beszél? Sinner és Alcaraz helyzete egyre aggasztóbb

    Magyar NemzetKanadában egyikük sem játszik, mindhárman sokkolták a teniszvilágot.

  16. Zöld utat kapott az 50 év felettiek új vakcinája: hatékonyabb a réginél, de több mellékhatása lehet

    Portfolio.huAz amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) engedélyezte az első mRNS-alapú influenzavakcinát, amelyet a Moderna fejlesztett ki…

  17. Magyar Péter mutatott egy előterjesztést, amiből kiderül: Orbánék már 2022-ben tudták, hogy az energiarendszer a végnapjait éli

    24.huMégsem tettek semmit. The post Magyar Péter mutatott egy előterjesztést, amiből kiderül: Orbánék már 2022-ben tudták, hogy az energiarendsz…

  18. Takács Péter: Szabadságra ment a vízügyi államtitkár a hőségriadó és az aszály kellős közepén

    Mandiner„Felszólítjuk Magyar Pétert, legyen egy csepp tekintettel azokra az emberekre, akik önkorlátozásokat vezettek be a válsághelyzetben, és a p…

  19. Ősszel elindulhat a személyforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

    OrigoA magyarországi szakaszon az utolsó biztonsági vizsgálatok zajlanak.

  20. A meg nem fizetett idei agrárkamarai tagdíjat átvállalja a költségvetés

    hvg.huAz átmeneti kamarai biztos jogkörét pedig megnövelték a jövő heti szavazás előtt.

  21. Letekert világítás, elhagyott párakapuk – így készülnek a rendkívüli helyzetre a fesztiválok

    Index.huFolyamatosan figyelik a központi intézkedéseket, akár programok is elmaradhatnak.

  22. Amerikai kézbe kerül az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság, az EasyJet

    TelexA tranzakció lezárása után a céget több mint 25 év után kivezetik a tőzsdéről.

  23. Első körben elmeszelték Biden protezsáltját, büntetőügye lehet a Covid miatt

    Magyar NemzetSzorul a hurok Anthony Fauci körül. A szenátusi szakbizottsági elnök börtönben akarja látni

  24. Megvan, mikor ér véget a pokoli kánikula – Mutatjuk, mi vár ránk utána

    BlikkHihetetlen, de végre megvan, hogy mikor szakad vége a napok óta tartó pokoli kánikulának. A hőség csütörtökön még az ország nagy részén tap…

  25. Pihenőnap lesz a honvédségnek az augusztus 8-ai szombat

    OrigoA szolgálatmentes nappá nyilvánították a szombatot.

  26. Befejezte a sugárzást a magyar tv-csatorna: videón az utolsó pillanatok, így sötétült el a képernyő

    BlikkBefejezte műsorsugárzását a Jazz TV, Magyarország dzsesszkultúrának szentelt tematikus televíziós csatornája. A több mint kétmillió magyar…

  27. 41,6 fokot mértek Újpesten: ismét megdőlt a budapesti abszolút melegrekord

    Index.huPéntek éjfélig hosszabbították meg a legmagasabb fokú hőségriasztást.

  28. Zelenszkij sürgeti az uniós csatlakozást, több folyamatot egyszerre indítana el a cél érdekében

    OrigoAz ukrán elnök szerint az Európai Unióhoz való csatlakozást nem lehet időben elnyújtani, párhuzamos integrációs lépésekre van szükség.

  29. 322 800 forint volt Lázár János fizetése júliusban – utolérte az exminisztert a házelnök szigora

    BlikkBruttó 322 800 forint fizetés járt Lázár Jánosnak júliusban, a fideszes képviselő ugyanis a hónap folyamán a szavazások 90 százalékán nem j…

  30. Elhagyták Szalonnát a Kassáról beköltöztetett roma családok

    Index.huAz eset miatt többen felháborodtak.

  31. Most szült gyermeket Mandula Ádámnak, de máris eljegyezhették a botrányos előadó exét - videó

    BlikkMandula Ádám és volt kedvese, Alexa viharos kapcsolata továbbra is a nyilvánosság figyelmének középpontjában áll, annak ellenére, hogy már…

  32. Életét vesztette egy 3 éves kislány, miután feje beszorult egy játék konyhabútorba

    OrigoMég most is lehet kapni a veszélyes játékkonyhából.

  33. Itt a bejelentés: eldőlt az easyJet sorsa

    Portfolio.huVisszalépett az easyJet felvásárlásától az amerikai Castlelake magántőke-befektető társaság, amire már reagált is a rivális ajánlattevő Apo…

  34. Elbizonytalanodtak a befektetők, nyomás alá került a magyar tőzsde

    Portfolio.huJó hangulatban indult a nap az európai tőzsdéken, a Stoxx 600 új történelmi csúcsra emelkedett, miután a kedvező vállalati gyorsjelentések…

  35. Megütötték a magyar tőzsdét délután

    Portfolio.huMegütötték a magyar tőzsdét délután, az európai piacokat alulteljesítve, 1 százalékos mínuszban zárt a BUX.

  36. Bezár Magyarország egyik legnagyobb bicikligyára, 483 ember marad munka nélkül

    24.huAz önkormányzat tehetetlen. The post Bezár Magyarország egyik legnagyobb bicikligyára, 483 ember marad munka nélkül first appeared on 24.hu.

  37. Hőség: csütörtök délután 41,6 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet

    MandinerAz Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz 21 erdő- és vegetációtűzről érkezett bejelentés.

  38. Svédország átadja Ukrajnának a lefoglalt orosz árnyékflotta egyik hajóját

    hvg.huVlagyiszlav Vlasziuk ukrán szankciós biztos szerint a Caffa gabonaszállítmányt vitt, és korábban is részt vett a megszállt ukrán területekr…

  39. A Real Madrid bejelentette történelme legdrágább átigazolását

    OrigoA királyi gárda kiadása a 140 millió eurót is elérheti.

  40. Kiszivárgott Donald Trump titkos vágya: úgy tűnik, megvan, kit akar látni maga után az Egyesült Államok élén

    Portfolio.huDonald Trump egy közelmúltbeli, zárt körű adománygyűjtő rendezvényen kijelentette, hogy azt szeretné, ha alelnöke, J. D. Vance nyerné meg a…

  41. Minimálbért kapott Lázár János a sok parlamenti hiányzás miatt

    OrigoA képviselő a szavazások többségén nem vett részt.

  42. 26 évesen meghalt a népszerű TikTok-sztár

    OrigoÉveken át küzdött a rákkal.

  43. Eltűntek Szalonnáról a kassai roma családok – egyelőre nem tudni, csak átmenetileg vagy végleg távoztak

    BlikkElhagyta Szalonnát az a két mélyszegénységben élő roma család, akik az elmúlt hetekben költöztek egy felszámolás alatt álló kassai illegáli…

  44. A szálló por után ez szedi a legtöbb áldozatot: a kánikulával érkezik a tüdőnket támadó gáz

    Portfolio.huA jelenlegi hőhullámot országszerte egyre magasabb talajközeli ózonszennyezettség kíséri, ami komoly egészségügyi és környezeti kockázatot…

  45. Meghalt Pacher Péter Pál

    BlikkÉletének 78. évében meghalt Pacher Péter Pál. Az autó- és motorsport berkekben csak „Papóként” ismert versenyző, majd sportvezető évtizedek…

  46. Lemond a DeepMind vezetéséről a Google Nobel-díjas tudósa

    hvg.huDemis Hassabis a jövőben már nem foglalkozik a mesterséges intelligencia kutatásáért és fejlesztéséért felelős részleg, a DeepMind vezetésé…

  47. Lázár János olyan sokat hiányzott a parlamentből, hogy csak minimálbért kapott júliusra

    hvg.huA legnagyobb hiányzó mégsem Lázár, hanem Szijjártó Péter volt júliusban.

  48. Meghalt egy férfi, amikor egy bozóttűz átterjedt a kiskunfélegyházi tanyájára

    TelexA félegyházi tanyavilágban keletkezett a tűz, ami már a sokadik volt itt csütörtökön.

  49. Kiderült, mi lehetett a robbanóanyaggal felszerelt drón célpontja Németországban: hatalmas robbanást előzhettek meg

    Portfolio.huAugusztus 5-én nagy figyelmet kapott a hír, hogy a lipcsei repülőtér mellett fedeztek fel egy drónt, ami robbanóanyagokkal volt felszerelve…

  50. Energetikai válsághelyzet Romániában: rendkívüli intézkedéseket rendeltek el

    Portfolio.huEste 7 és 11 óra között fogja vissza az áramfogyasztását – erre kéri a háztartásokat, a cégeket és a közintézményeket augusztus 31-ig a rom…

  51. Már csak hónapjai vannak hátra: a 28 éves nő azt hitte, megőrült

    BorsEgy 28 éves nő azt hitte, megőrül, amikor súlyos paranoia gyötörte. Kiderült, hogy agydaganata van és már csak hónapjai vannak hátra.

  52. Őrjöngött Meghan Markle: a saját születésnapján lopták el előle a show-t a királyi család tagjai

    OrigoMeghan Markle elől a saját születésnapján lopták el a reflektorfényt. Pedig mindent megtett, hogy csak róla szóljon a nap.

  53. Kimondták a profik: ez a piszok olcsó részvény duplázni fog egy éven belül!

    Portfolio.huAz iráni háborúval kapcsolatos félelmek csökkenésével a játékszabályok is változnak a tőzsdéken, a befektetők pedig kezdenek visszatérni eg…

  54. A következő gazdasági verseny a vízért folyhat - Magyarországon is

    Portfolio.huMár hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. Az adás első részében arról beszélgetünk, hogy az aszályok és az egyre gyakoribb ví…

16:00 – 16:59 65 hír

  1. Imre Bence és Emil Nielsen remekelt, Ligetvári Patrik nélkül indult a Veszprém idénye

    Magyar NemzetA bakonyiak Győrben játszották első nyári mérkőzésüket, az ETO színeiben is rengetegen debütáltak.

  2. Katz végre begördült egy e-roller szervízbe

    24.huA rolereseknek kell a legjobban figyelnie az úton. Katz Dávid újságíró és négy éve e-roller The post Katz végre begördült egy e-roller szer…

  3. Egyre rosszabbul fest a forint, kora este is ütik tovább a befektetők

    Portfolio.huA forint stabilan kezdte a csütörtöki kereskedést, napközben azonban a nemzetközi hangulat és az amerikai munkaerőpiaci adatok előtti pozic…

  4. Keresik az internet új kedvencét, a gólyát itató közutast

    BlikkMindenki azt a jólelkű közutast keresi, aki a napokban hűsítő vízzel kínálta meg az egyik közelben lévő gólyát. A Magyar Közút egyik dolgoz…

  5. A hőség miatt 10 százalékkal több segélyhívás futott be a mentőkhöz

    OrigoÁjulás, hőkimerülés, hőguta: ezek a fő veszélyek kánikula idején.

  6. Soha nem mértek még ilyen hőséget a magyar fővárosban: máris itt a figyelmeztetés a folytatásról

    Portfolio.huMegdőlt a szerdán beállított abszolút melegrekord Budapesten, miután ma kora délután 41,6 Celsius-fokot mértek Újpesten, ami a főváros tört…

  7. Vallási győzelemként ünneplik a ceutai migránshullámot az arab közösségi médiában

    OrigoSokan a marokkói területek szimbolikus visszahódításaként tekintenek a tömeges határáttörésre.

  8. Megvan a Real Madrid válasza Yamalra

    24.huA Bundesliga legjobb újoncának megválasztott szélsőért alsó hangon 125 millió eurót fizet a spanyol klub. The post Megvan a Real Madrid vál…

  9. Bezár a tószegi kerékpárgyár, közel 500 dolgozót küldhetnek el

    444.huA tulajdonos az európai piac visszaesése miatt nem tudja teljesíteni a pénzügyi kötelezettségeit.

  10. Aggódik Tóth Ildikóért az édesanyja: „Tart tőle, hogy a közéleti szerepvállalásom miatt bajom eshet”

    BlikkTóth Ildikó, a Cápák között népszerű üzletasszonya gyermekkora óta szembesült azzal, hogy szülei mindentől féltették. Ez a hozzáállás máig…

  11. Levette a rendszámot, mert sok gyorshajtási bírságot kapott – videón az üldözés

    OrigoNem egy észlény – miután eltiltották a vezetéstől, Sabina H. autóval távozott a bíróságról.

  12. Két új miniszteri biztost neveztek ki az Agrárminisztériumban

    Index.huMegbízatásuk legfeljebb két évig érvényes.

  13. Zelenszkij: nagy lépés kapujában áll Ukrajna, hamarosan a globális fegyvergyártók elitklubjába kerülnek a fejlesztéssel

    Portfolio.huUkrajna hamarosan saját ballisztikus rakétarendszerrel és rakétaelhárító kapacitással rendelkezhet – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukr…

  14. Szigorú szabályok léptek életbe Magyarországon, több korlátozás jön a mesterséges intelligencia miatt

    Portfolio.huA mesterséges intelligencia fejlődésével egyre könnyebben készíthetők valósághű, de hamis deepfake tartalmak, amelyek súlyos károkat okozha…

  15. Soha nem volt még ekkora forróság Budapesten, megdőlt a fővárosi melegrekord

    24.huSzombattól viszont már csak másodfokú hőségriasztás lesz érvényben. The post Soha nem volt még ekkora forróság Budapesten, megdőlt a főváro…

  16. Megdőlt a rekord, soha nem volt ilyen meleg Budapesten

    OrigoA korábbi rekordot egy napot élt.

  17. Premier előtt kiszivárog a T. Danny főszereplésével készült mozifilm - Itt vannak a részletek

    BlikkT. Dannyt eddig elsősorban zenészként ismerhette a közönség, hamarosan azonban egészen új szerepben láthatják a rajongói. Az énekes-rapper…

  18. Kinek jó és miért fontos az okosmérő, amit ingyen lehet majd igényelni?

    TelexElső megközelítésben és rövid távon a háztartásoknak kevésbé hasznos a berendezés, de nagyon fontos eleme a nagy mozaiknak.

  19. Súlyos üzemi baleset a jánossomorjai PEZ gyárban: bedarálta a munkás ujjait a gép – Az igazgató szerint az alkalmazott hibázott

    BlikkSúlyos üzemi baleset történt az ország egyik legnagyobb cukorkagyárában, a jánossomorjai PEZ-gyárban. A Győr melletti üzemben ez volt az el…

  20. Fontos állomásához érkezett a Flórián téri felüljáró felújítása

    OrigoKiderült, hogy mikor indulhat újra a forgalom az északi hídon.

  21. „Nem aláztam meg senkit” – tagadja Farkas Franciska vádjait az SZFE tanára

    24.huPataki András szerint nem hangzott el az a mondat, amivel a színésznő megvádolta. The post „Nem aláztam meg senkit” – tagadja Farkas Franci…

  22. Enyhülés jön, szombattól mérséklik a hőségriasztást

    hvg.huEnnél sokkal több biztatót viszont nem lehet elmondani.

  23. „Életem legjobb döntése” – Polgár Judit megható bejegyzésben vallott szerelmet férjének: már 26 éve házasok

    BlikkRitka pillanatnak lehettek tanúi Polgár Judit követői, ugyanis minden idők legeredményesebb női sakkozója egy rendkívül megható bejegyzésbe…

  24. Himnuszbotrány után menedékjog: ausztrál állampolgárok lettek az iráni női focisták

    hvg.huA labdarúgók állampolgársági esküjén az ausztrál bevándorlási miniszter is részt vett.

  25. Készülhetnek a piacok: meglepő hír érkezett az Egyesült Államok munakerőpiacáról a kamatdöntés előtt

    Portfolio.huAz amerikai munkaerőpiac továbbra is stabil képet mutat, a múlt héten ugyanis alig emelkedett a friss munkanélküli-segélykérelmek száma, a…

  26. Szombattól enyhülni fog a hőség, nézze meg ezeket a csodálatos hőmérsékleti adatokat

    TelexTovábbra is meleg lesz, ezért a szakemberek a rendszeres folyadékbevitel fontosságára figyelmeztetnek, és javasolják, hogy 11 és 15 óra köz…

  27. Szerbián és Magyarországon átívelő embercsempész-hálózat régóta körözött gyanúsítottjára csaptak le Belgrádban

    hvg.huA német és a szerb hatóságok közreműködésével szerdán elfogott embercsempész legkevesebb 625 embert juttatott az Európai Unió területére. M…

  28. Nem csak az ivóvíz hiánya okozhat bajt a társasházban

    Magyar NemzetA következő évek egyik fontos minőségi ismérve a társasházak válságállósága lehet.

  29. A Real Madrid bejelentette legújabb sztárigazolását

    Index.huA BL-címvédő PSG a napokban szállt ki a licitháborúból.

  30. A júliusi parlamenti hiányzások miatt Lázár János, Szijjártó Péter, Orbán Balázs, Pócs János és Hankó Balázs kapott kevesebb fizetést

    444.huPócs és Hankó fizetését ráadásul a hiányzásaiknál nagyobb arányban csökkentették.

  31. Újabb dráma az Ozorán: a mentőknek kellett ellátniuk Varga Viktort - fotó

    BlikkA 2026-os Ozora Fesztivált két tragikus haláleset és egy késeléses incidens árnyékolta be, amelyek miatt a szervezők rendkívüli intézkedése…

  32. Újra jár a komp Nagymaros és Visegrád között

    hvg.huA komp a megszokott menetrend szerint közlekedik, de 3,5 tonnánál nehezebb járműveket továbbra sem szállít.

  33. Kerekasztal-beszélgetés is lesz a kulturális színtér jövőjéről a Telex születésnapján

    TelexJakab Juli színész és dramaturg, Kövesi Zsombor színész, és Georgita Máté Dezső színművész lesznek a vendégei a beszélgetésnek, ahol megvit…

  34. Így nézhet ki a Duna pár napon belül Paksnál – az atomerőmű sorsa múlhat azon, hogy folytatódik-e a tendencia

    BlikkCsütörtök reggel a Duna vízállása Paksnál –131 centiméter volt, azonban az Országos Vízjelző Szolgálat (OVSZ) előrejelzése szerint a követk…

  35. Az Apple kamerás AirPods fülhallgatói már idén megérkezhetnek

    OrigoA kamerákkal nem lehet fotózni a hírek szerint.

  36. Mindössze fél méter széles a világ legkeskenyebb autója

    Magyar NemzetA Fiat Panda egyedi „slim fit” változata mégis saját erőből képes mozogni.

  37. Most durvult el a konfliktus igazán a Közel-Keleten: megindult a katonai művelet

    Portfolio.huJemenben már több mint egy évtizede dúl a polgárháború, amely változó intenzitással zajlik. Az Al-Dzsazíra szerint most ismét kiújulnak a h…

  38. Tippeljen, ki lesz az új köztársasági elnök

    hvg.huA Tisza-frakciója szombaton szavaz arról, kit jelöljenek köztársasági elnöknek. Három lehetséges jelölttel is találkozott Magyar Péter és R…

  39. Döntött a kormány, uniós pénzből épülhetnek szélerőműparkok

    TelexA kormány már korábban bejelentette, hogy négy év alatt megtízszereznék a szélenergia-kapacitásokat.

  40. Közel a befejezés: iskolakezdésre megnyitják a forgalom előtt a fontos fővárosi felüljárót

    Portfolio.huA Flórián téri északi felüljáró aszfaltozása a napokban fejeződik be, és a tervek szerint az őszi iskolakezdésre teljesen újraindulhat a fo…

  41. Rétvári a gáztározókra mutogat, és azt állítja, a kormány egyik energiaválságból a másikba bukdácsol

    24.huA KDNP politikusa szerint a tározók feltöltöttsége csak az orosz–ukrán háború kitörésekor volt olyan alacsony, mint most. The post Rétvári…

  42. Súlyos titkok szivárogtak ki az amerikai hadseregről, Donald Trump azonnal bosszút fogadott

    Index.huBejegyzésében azt írta, levadásszák a hazaárulókat.

  43. Korrupciós botrány Ukrajnában: saját barátnője a volt miniszterelnök-helyettes strómanja

    hvg.huOlha Sztefanisinát Zelenszkij a hét elején váltotta le.

  44. Aggasztó állapotban érkezett meg csapata edzőtáborába Travis Kelce: rajongói szerint Taylor Swift az oka

    BlikkA férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út, ahogy tartja a mondás. Ezt a jelek szerint a világhírű popénekes, Taylor Swift is pontosan tudja…

  45. Hazajáró: A nézők máris összedobták a pénzt az MTVA leállított sorozatára

    OrigoKilenc nap alatt megteremtődött a folytatás lehetősége.

  46. Rúzsa Magdi a tikkasztó hőségben adott fergeteges koncertet Olaszországban

    BlikkA tikkasztó hőség sem szegte kedvét Rúzsa Magdinak: az énekesnő a mesés olasz tengerparti városban, Gradóban adott nagyszabású koncertet, a…

  47. Szombattól csökken a hőségriasztás fokozata, de a veszély még nem múlt el

    OrigoEnyhül a forróság, mégsem lehet fellélegezni: ezt kérik a hatóságok

  48. Bruttó 322 800 forint volt Lázár János júliusi fizetése, Szijjártó még ennél is kevesebbet keresett

    24.huA vagyonnyilatkozatuk szerint a képviselők anyagai helyzete miatt azonban nem érdemes aggódni. The post Bruttó 322 800 forint volt Lázár Já…

  49. Bejelentette az államtitkár: új vasúti megállóhely segítségével csökkentik a közúti forgalmat Debrecenben

    Portfolio.huÚj vasúti megállóhely épül Debrecen északi határában, a Kassai út végénél a 100-as vasútvonal Debrecen és Nyíregyháza közötti szakaszának f…

  50. Putyin a nyilvánosság előtt nyomasztotta alapkamat-csökkentésért az orosz jegybank elnökét

    hvg.huAz orosz elnök eddig ilyet nem csinált, korábban kényesen ügyelt arra, hogy a jegybank legalább látszólag független legyen a kormánytól.

  51. Kármán András: Indulhat a szélerőmű parkok létesítése

    MandinerA pénzügyminiszter szerint középtávon olcsóbb lesz a vállalatok számára elérhető piaci árú energia.

  52. Mennyibe fog kerülni egy kiló kenyér minden idők legrosszabb gabonatermése után?

    BlikkÁllítólag minden idők legrosszabb gabonatermése várható Magyarországon, míg a világot a szuper El Niño fenyegeti élelmiszerhiánnyal. Az asz…

  53. Tűzoltók mentették meg egy nő életét, akit elsodort egy vonat

    OrigoKaposvár külterületére riasztották a tűzoltókat.

  54. A Fidesz energiacsomagjával kampányol a Tisza

    Magyar NemzetMagyar Péter által bejelentett átfogó energetikai fejlesztési csomag legtöbb eleme nem véletlenül lehet ismerős.

  55. Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is otthagyja Pintér Béla előadását

    Magyar NemzetHogy kik veszik át a két szerepet, arról a társulat később ad tájékoztatást.

  56. Nagyon megvágta a lógós Lázár János fizetését Forsthoffer Ágnes

    Portfolio.huSúlyos levonásokkal büntette Forsthoffer Ágnes házelnök a júliusi parlamenti szavazásokról igazolatlanul hiányzó képviselőket. Lázár János…

  57. Tíz helyen tarolt a tűz

    444.huNincs könnyű napja a tűzoltóknak.

  58. Miért nem éri meg a felhajtást a legtöbb tőzsdei bevezetés?

    Portfolio.huA SpaceX júniusi tőzsdei debütálása 86 milliárd dollár tőkét vont be, és a rakétagyártó cég értékét több mint 2000 milliárd dollárra értéke…

15:00 – 15:59 65 hír

  1. Az eskütétel után beszédet is mond az Országgyűlés előtt az új köztársasági elnök

    Magyar NemzetEgyelőre még nem tudni, kit jelöl a Tisza, de az már biztos, hogy nem lesz előzetes bemutatkozás.

  2. Ellenzéknek tekinti Karácsony Gergelyéket a Tisza a képviselő szerint: "Amit félre lehet érteni, azt félre is értik"

    BlikkA rekkenő hőségben Borsós Gabriella, a Tisza-frakció országgyűlési képviselője vizet osztott a VIII. kerületben a Klinikák metróállomás bej…

  3. Eltűnt egy 21 éves fiatal, az Ozorán látták utoljára

    24.huSzolnoki Bencét kilenc napja keresik. The post Eltűnt egy 21 éves fiatal, az Ozorán látták utoljára first appeared on 24.hu.

  4. Kilenc napja eltűnt egy 21 éves fiatal, az Ozora fesztiválon látták utoljára

    Index.huSzolnoki Bencét a családja és a rendőrség is keresi, telefonon nem elérhető.

  5. Öt bőrönddel utazik Vietnámba a Miss Worldre a magyar szépségkirálynő - Végvári Janka elárulta, mivel próbál majd kitűnni a többiek közül

    BlikkVégvári Janka 17 évesen nyerte meg a Miss World Hungary szépségversenyt, így a nemzetközi döntő mellett még a gimnáziumi érettségire is kés…

  6. Gyalog gázolt át a Dunán a Szigetre több ember, a fesztiválszervezők ezt több okból sem javasolják

    hvg.huKádár Tamás főszervező jelezte: az így belógni próbálók az életüket is veszélybe sodorhatják.

  7. Kiakadtak az oroszok, mert a francia hatóságok kiutasították az egyik propagandistájukat az országból

    hvg.huKszenyija Fjodorova korábban az RT francia felületét vezette, az orosz állami médiavállalat európai betiltása után pedig a francia milliárd…

  8. 78 fokos az aszfalt a Nagykörúton – Rendkívüli intézkedésekről számolt be Karácsony Gergely

    BlikkMindent megteszünk azért, hogy a város működése ne álljon le - közölte csütörtökön kora délután Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely…

  9. Nem adtuk harc nélkül Magyarországot: előrendelhető a Mohács-könyv!

    24.huMár előrendelhető a 24 Extra legújabb kiadványa, a Mohács: Nem adtuk harc nélkül Magyarországot című könyv. A kötet a téma legismertebb kut…

  10. Kiderült, hogy akadtak rá az amerikaiak az iszlamista rezsim egyik legbefolyásosabb vezetőjére

    Portfolio.huAz Iran International arról ír, hogy az amerikai és izraeli hírszerzés hogyan ismerte meg Ali Láridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztons…

  11. Lázár János csak minimálbért kapott a sok hiányzása miatt

    TelexPócs János fizetését több mint 1,3 millió forinttal csökkentette Forsthoffer Ágnes, a BYD-hez igazoló Szijjártó Péter csak bruttó 256 ezer…

  12. Leállás jön ma az Ersténél: többek közt utalni sem lehet pár óráig

    24.huA rendszerfejlesztés az esti órákban veszi kezdetét, melynek következtében több szolgáltatás is szünetel. The post Leállás jön ma az Erstén…

  13. Bezár az egyik legnagyobb magyar kerékpárgyár, közel 500 dolgozót küldhetnek el

    TelexA magyar gyár holland kézben van, a nemzetközi cégcsoport szerdán csődeljárást indított.

  14. Baka Andrást csak Baka András ütheti ki az államfői székből, de van még néhány titkos jelölt

    Index.huA jogtudóst egykor úgy menesztették, ahogyan most Sulyok Tamást. Na és Luke?

  15. Itt a jelzés: a profik szerint ezt a magyar részvényt kell most megvenni!

    Portfolio.huA magyar tőzsdén mindig adódnak izgalmas befektetési lehetőségek. Most viszont, amikor új történelmi csúcsra került a BUX index és a legfon…

  16. Nem alázott meg senkit, állítja az SZFE tanára Farkas Franciska vádjai után

    TelexA korábban helyettes államtitkárként dolgozó Pataki azt írta, nem sértett meg senkit.

  17. Innen jött a Fradi hőse: a 88 lelkes erdélyi falu büszke a Ferencváros sztárjára

    BlikkKarnyújtásnyira került az újabb biztos európai főtáblás szerepléstől a Ferencváros labdarúgócsapata, miután az Európa-liga-selejtező 3. for…

  18. Ittasan autózott egy férfi a kihallgatására, amin egy korábbi ittas vezetése miatt kellett megjelennie

    444.huAz illetőt végül a gödöllői rendőrök szállították be a kapitányságra.

  19. Drámai fotók: teljesen kiszáradt a Zagyva Mátraterenyén

    OrigoTeljesen eltűnt a Zagyva a Nógrád vármegyei településen.

  20. Majka lemondása érzékenyen érintette a fesztivált: megszólaltak a szervezők

    OrigoA koncert elmaradása a látogatószámon is meglátszott.

  21. Mi történt velünk? Három év alatt megháromszorozódott a sör ára?!!4!

    444.huLehet, hogy megfejtettük az Orbán-kormány bukásának valódi okát!

  22. Az utolsó teljes NER-es évben még nagyot kaszálhattak Mészáros és társai – HVG Top 50

    hvg.huBár első ránézésre mást sejtetnek a számok, érdemben nem csökkent és nem nőtt a legnagyobb magyarországi cégek teljesítménye 2025-ben. A sz…

  23. Kedden már beszédet mondhat a parlamentben az új köztársasági elnök: ez a pontos menetrend

    BlikkJövő kedden kerülhet sor az új köztársasági elnök megválasztására, amelyet követően az államfő esküt tesz és beszédet mond az Országgyűlés…

  24. Megfestették Nádasdy Ádámot az Ördögkatlan Fesztiválon

    24.huAz író rendszeres vendége volt a fesztivál irodalmi beszélgetéseinek. The post Megfestették Nádasdy Ádámot az Ördögkatlan Fesztiválon first…

  25. Brüsszel figyelmeztet, felfoghatatlan összegű számlát állnak az európai országok a pusztító nyári katasztrófák miatt

    Portfolio.huAz Európai Unió arra ösztönzi a tagállamokat, hogy fordítsanak többet a természetvédelemre és a fenntartható tájgazdálkodásra az erdőtüzek…

  26. Váratlanul bocsánatot kért Puzsér Róbert: Hitványnak és kulturális merényletnek nevezte egy korábbi műsorukat

    BlikkPuzsér Róbert elismerte felelősségét és elnézést kér a nERDŐ című szatirikus rajzfilmsorozatért, ami a hozzá köthető Szélsőközép YouTube-cs…

  27. „Elegem van a NER-es bérhírhamisítókból” – elhatárolódott Németh Balázstól a kalocsai polgármester, akinek a bejegyzésével a Rákosi-kor visszatértét próbálták illusztrálni

    24.huBagó Zoltán a kalocsaiakat kérte, hogy ne jelentgessék fel egymást vízhasználat miatt. Németh Balázs később saját posztjához használta fel…

  28. Hat megyében is ég a mező, a bozót, a fenyves

    hvg.huKözben több ezer embert érintő csőtörések vannak Paks-Dunakömlődön és Emődön.

  29. Elhunyt az Újpest ismert arca, még a Fradinál is gyászolják

    OrigoSzomorú hírt közölt a Lila Sector nevű szurkolói oldal.

  30. Visszavonulót fújt a szabályozó, most darabokra hullhat a kritikus rendszer a befektetéseknél

    Portfolio.huÉles vitát váltott ki az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) klímakockázati közzétételi szabályának visszavonásáról szóló javaslata az intézmén…

  31. Elképesztő méretek öltött az aszály: kiszáradt a Bózsva-patak Széphalom környékén

    OrigoLontay László megfontolt vízhasználatra kérte a lakosságot.

  32. A rendkívüli hőség miatt kiszáradt a Bózsva-patak Széphalomnál

    hvg.huA térség tiszás országgyűlési képviselője közölte, hogy az ivóvízellátás továbbra is biztonságos, ugyanakkor különösen fontos, hogy az embe…

  33. Netflixen érkezik a GTA VI eddigi leghosszabb előzetese, mutatjuk mikor

    OrigoTörténelmi együttműködést kötött a Rockstar és a streamingplatform.

  34. Izland népe megfontolja az EU-csatlakozást, de feltételekkel

    MandinerRagaszkodnak a szuverenitásukhoz a halászat területén.

  35. Így kezelhető a vízhiány és áramszünet miatti szorongás 4 lépésben

    Index.huKorábban a nukleáris fenyegetés miatt szorongtunk úgy, mint most, ami segít a túlélésben, de vissza kell szerezni a kontrollt.

  36. Erre senki sem számított: a Netflixen debütál a GTA 6 új előzetese

    BlikkÚjabb fontos részleteket árult el a Rockstar Games a minden idők egyik legjobban várt videojátékáról. A stúdió bejelentette, hogy augusztus…

  37. A Hazajáró túlélése mutat új utat a patrióta médiának

    Magyar NemzetA közönség támogatása jelentheti a patrióta médiaműhelyek jövőjét.

  38. Kipróbáltuk a paksi szükségzuhanyzót, amit csak vészhelyzetben nyitnak meg

    444.huA paksi lakótelepen élők többsége értékeli az önkormányzat erőfeszítését, de máshogy oldaná meg a tisztálkodást, ha az utolsó blokk leállás…

  39. Embereket, lovakat és kutyákat kellett menekíteni a lángoló pokolból Ercsiben – hatalmas területen tombolt a tűz

    BlikkHatalmas tűz ütött ki Fejér megyében. A napok óta tartó szárazság miatt az aljnövényzet nemcsak könnyen gyulladt meg, de a tűz is pillanato…

  40. Vajon egy darab alufólia az ajtó elé megold egy sor háztartásban jelen lévő problémát?

    BlikkAz alumíniumfólia nem csupán a konyhában hasznos, hanem néhány egyszerű trükk segítségével hozzájárulhat ahhoz is, hogy otthonát megvédje a…

  41. Energiakrízis: rekordhőség, kicsit magasabb Duna, kiszáradó patakok és folytatódó energia- és víztakarékosság országszerte

    Portfolio.huMa is rekordmeleg várható, de jó hír, hogy a Duna vízállása majdnem 10 centiméterrel meghaladja a vasárnapi mélypontot és üzemel a Paksi At…

  42. Rekordhőség és rekordkockázat: komoly figyelmeztetést kaptak a vállalatok

    Portfolio.huA kormány augusztus 1-jén módosította a villamosenergia-ellátási válsághelyzet kezelésének szabályait, ami jól mutatja, hogy az energiaellá…

  43. „Nem űrtudomány” – miért nincs mégsem klíma a 3-as metrón?

    24.huHiába használja naponta félmillió ember a 3-as metrót, a kocsikban még mindig nincs klíma. Utánajártunk, miért akadt el az ügy, és mikor le…

  44. Újabb rekord: 41,6 fokot mértek Budapesten

    hvg.huKözel az enyhülés, de addig még csúcson a forróság.

  45. A brit kormány jóváhagyja, hogy a Paramount felvásárolja a Warner Bros. Discoveryt

    TelexA Paramount vállalta, hogy hű marad a vállalásaihoz.

  46. Nyílt fenyegetést kapott Amerika a legnagyobb riválisától: célkeresztbe vették katonai bázist

    Portfolio.huA kínai állami televízió a hadsereg megalakulásának 99. évfordulója alkalmából sugárzott dokumentumfilmben olyan ritka felvételeket mutatot…

  47. Enyedi Ildikó filmje a világ legjobbjai között: rangos díjért versenyez a Csendes barát

    BlikkÚjabb komoly nemzetközi elismerést könyvelhet el Enyedi Ildikó legújabb filmje. A Csendes barát bekerült a Nemzetközi Filmkritikusok Szövet…

  48. Felmondott Balogh Leventénél Az álommeló nyertese: a milliárdos megszólalt arról, hogy elhagyja Kása Eszter – fotó

    BlikkBalogh Levente, a Cápák között egyik befektetője, 2024-ben ismét új elnöki asszisztenst keresett Keserű Balázs után Az álommeló című műsor…

  49. Ezen a streamingen lesz először nézhető a GTA VI következő, hosszú előzetese

    24.huAnnyira népszerű a GTA VI, hogy még az előzetesét is lehetett értékesíteni. The post Ezen a streamingen lesz először nézhető a GTA VI követ…

  50. Migránsok újabb tízezrei tartanak Ceutába a spanyol hírszerzés szerint

    hvg.huA közösségi médiában is rengeteg olyan videó terjed, amelyeken a Ceutába jutásra buzdítják az embereket.

  51. Életmentő döntést hozott a 21 éves oktató: autópályán landolt a repülőgép – videó

    OrigoElső óráján került életveszélybe a tanulópilóta.

  52. Ráköti a mesterséges intelligenciát a hadvezetésre Kína, pillanatok alatt több száz célpontot támadhat meg

    hvg.huA kínai hadsereg felgyorsítaná a harctéri döntéshozatalt, és olyan támadási módot használna, amit szinte képtelenség kivédeni.

  53. Eldőlt, hamarabb távozhat a legfőbb ügyész

    Portfolio.huAugusztus 25-én szűnhet meg Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészi megbízatása, miután júliusban benyújtotta lemondását. A kilenc évre szóló man…

  54. Mobilklímát, léghűtőt és ventilátort venne a magyar

    Portfolio.huA kánikula hatása azonnal meglátszott az online keresésekben: a mobilklímák iránti érdeklődés a négyszeresére, a léghűtők és a ventilátorok…

  55. A két szuperhatalom versenyének árnyékában jöhet Európa első hatodik generációs vadászgépe, begyorsultak az események

    Portfolio.huZajlik a versenyfutás a világban, hogy melyik kormány lesz képes először szolgálatba állítani a világ első hatodik generációs vadászgépét.…

14:00 – 14:59 63 hír

  1. A Sajóba fulladt a 14 éves Titanilla: egy emberként gyászolnak a körömiek

    BlikkFelfoghatatlan tragédia rázta meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Körömöt: egy 14 éves lány vesztette életét fürdőzés közben a Sajóban. A csa…

  2. Paks még kevésbé fenyegeti a GDP-t, mint az ipari áramfogyasztás korlátozása

    TelexNagyon sokba kerül ugyan az atomerőmű termelésének lecsökkentése, de az igazi ütést az ipari termelés kényszerű visszafogása jelentené.

  3. Nem elég, hogy Argentína legyőzte Angliát, most még egyszer odaszúr

    hvg.huA győzelem napjáról különleges elnevezéssel emlékeznek meg.

  4. Vérlázító rongálásnak esett áldozatul Radnóti Miklós szobra, az MNT feljelentést tett az ügyben

    BlikkMegrongálták Radnóti Miklós szobrát a szerbiai Bor városában, amiért a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) hivatalosan is feljelentést te…

  5. Megindult a fegyvergyártás Ukrajnában, de a legfontosabb eszközről még Trump dönt

    Portfolio.huUkrajna még tárgyal az amerikai féllel arról, hogy megkapja a Patriot légvédelmi rendszer legkorszerűbb elfogórakétájának, a PAC-3-nak a gy…

  6. „Szerbia” feliratú matricákkal ragasztgatták tele Radnóti szobrát Borban

    24.huMatricákat ragasztgattak Radnóti Miklós Borban található szobrára, a matricákon a „Szerbia” felirat The post „Szerbia” feliratú matricákkal…

  7. Legszívesebben egy magazinból kitépett poszter lenne, kamasz fiúk vágya

    TelexAdorjáni Panna regényében fiatal felnőttek tépelődnek, középen egy introvertált, folyton kattogó főszereplővel.

  8. We need to start conserving water or we'll be forced to make drastic adjustments in the not-too-distant future

    TelexTelex spoke with experts about the reasons for the historic drought Hungary is experiencing, as well as the potential solutions for reducin…

  9. Hogy került oda? Tatán lazul az Oscar-díjas szupersztár: naná, hogy lefotózták!

    BlikkÚjabb hollywoodi világsztár bukkant fel egy magyar étteremben. Eddie Redmayne ezúttal Tatára látogatott el, ahol a híres Platán Bisztróban…

  10. Vitézy Dávid: tízezrével épülhetnének lakások jó infrastruktúrával

    Portfolio.huBudapesten mintegy 40-50 ezer lakás épülhetne fel meglévő vasúti rozsdaövezetekben – köztük a rákosrendezői területen, a Diákváros környéké…

  11. Közutasokba hajtott egy autó a 42-es főúton - videó

    OrigoA baleset helyszínéről három embert szállítottak kórházba.

  12. 2,5 millió készpénzt és arany ékszereket csaltak ki telefonon a dunaföldvári nőtől a magukat rendőrnek és ügyvédnek kiadó bűnözők

    24.huA nőt úgy megtévesztették, hogy a saját fiának hitte az egyik telefonálót. The post 2,5 millió készpénzt és arany ékszereket csaltak ki tel…

  13. 24 milliárdot tüntetett el a svéd fantom, most a Netflixen tálal ki

    Index.huA terv kieszelője nevetve mondja el, hogy nem a pénzért, hanem az adrenalinért csinálta.

  14. „Nem aláztam meg senkit” – mondta az SZFE osztályvezetője Farkas Franciska súlyos állításai után

    Index.huA színésznő szerint diszkrimináció áldozatává vált, amiért roma népdallal jelentkezett a képzésre.

  15. Telex: Visszamentek a kassai bádoggettóba a Szalonnára költözött családok

    444.huKét országra szóló botrány lett az áttelepülésükből.

  16. Sokan rettegnek az altatógázos rablóktól, de Tarjányi Péter szerint a valóság ennél prózaibb

    Index.huNincs hiteles bizonyíték arra, hogy Olaszországban tömegesen altatógázzal kábítanák el a turistákat.

  17. "Csak milliárdosok előznek" - Molnár Áron reagált, miután Sebestyén Balázsék mögött végzett a legértékesebb celebek listáján

    BlikkMajka lett az első a Forbes Magyarország által összeállított, legértékesebb magyar celebek 2026-os listáján. Az ózdi rapper ezzel öt év ala…

  18. Vízkorlátozás: ismertette a kormány a lakosságra vonatkozó tilalmakat

    Portfolio.huA kormány vízkorlátozásokat vezetett be, amelyek kizárólag a hálózati ivóvízre vonatkoznak. Az érintett településeken tilos medencét tölten…

  19. Horn Gábor: Nem folytatható a rezsicsökkentésének elnevezett hazugság

    MandinerA korábbi SZDSZ-es államtitkár ismét nekiment a rezsicsökkentésnek.

  20. Egymilliárd dolláros költségcsökkentést jelentett be a világ legnagyobb szeszesital-gyártója

    Portfolio.huA világ legnagyobb szeszesital-gyártója, a Diageo egymilliárd dolláros, hároméves megtakarítási programot jelentett be a vállalat teljesítm…

  21. Erre várt mindenki: elkezdett esni az eső a Duna osztrák vízgyűjtőin

    OrigoAz eső néhány deciméteres vízszintemelkedést okozhat a Duna magyarországi szakaszán is.

  22. Sajtóértesülés: Elhagyták Szalonnáról a kassai illegális bódévárosból beköltözött roma családok

    MandinerA felnőttek és a gyermekek – köztük egy párhetes csecsemő – visszaköltöztek a kassai cigánytelepen található, korábban már részben elbontot…

  23. „Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt” – Elek Gábor félti az NB I-es ellenfeleit

    24.huAz Esztergom női kézilabdacsapatának edzője saját klubja miatt nem aggódik, de a többiekért igen. The post „Félek, nem minden csapat tudja…

  24. Az orosz elnök volt bizalmasa: Putyinnak olyan vaslogikája van, amellyel nem lehet szembeszállni

    hvg.huAz orosz államfő nem nacionalista, hanem imperialista, méghozzá a múlt századi értelemben – magyarázta a Weltnek adott interjúban az ukrajn…

  25. Hamarosan új államfője lehet Magyarországnak: az internetezők körében már kiemelkednek az esélyesek

    Portfolio.huSulyok Tamás mandátumának megszűnése óta Forsthoffer Ágnes látja el ideiglenesen a köztársasági elnöki jogköröket, az Országgyűlésnek pedig…

  26. Ittas vezetésen kaptak egy férfit, aki épp a rendőrségre tartott, hogy kihallgassák ittas vezetés miatt

    24.huAbszurd történet kerekedett egy gödöllői közúti ellenőrzésből. The post Ittas vezetésen kaptak egy férfit, aki épp a rendőrségre tartott, h…

  27. A horoszkóp szerint ez a három csillagjegy rendkívül arrogánsan tud viselkedni

    BlikkAz arrogáns emberek ritkán keltenek jó benyomást. Bár az egészséges önbizalom fontos tulajdonság, könnyen előfordulhat, hogy valakinél az ö…

  28. Molnár Áron a „monori fideszes fenegyereknek”: Andor, Andor… szerintem te most egy picit pánikba estél

    24.huDessewffy Andor félrevezetőnek nevezte Molnár állításait, a színész cserébe újabb dokumentumokat osztott meg az NKA-támogatásokkal kapcsola…

  29. Megint változik a 2-es metró közlekedése: mutatjuk, mire számíthatnak az utasok vasárnap

    BlikkVáltozik a közlekedés a 2-es metró vonalán vasárnap délelőtt Budapesten. A BKK előre tervezett karbantartás miatt rövidített útvonalon közl…

  30. „Nekem saját lakásom már nincsen” – Fodor Zsóka egyszerre két otthonát is feladja

    OrigoFodor Zsóka egyszerre két bérelt lakását is elhagyja.

  31. Washingtonban tárgyalt a 4iG vezetője

    hvg.huJászai Gellért kormányzati szereplők mellett a Lockheed Martin és a Northrop Grumman vezetőségével is találkozott.

  32. Nem vicc, a Netflixen debütál a GTA VI következő előzetese

    Index.huVideójáték körül soha nem volt még ekkora a felhajtás.

  33. Rétvári: Olyan alacsony a gáztározók feltöltöttsége, mint a nagy válság idején

    OrigoEgyre drágább a feltöltés, ami egyre többe kerül az országnak – mutatott rá a KDNP frakcióvezetője.

  34. Leszámolnak a kéretlen reklámhívásokkal Franciaországban

    24.huMagánszemélyek 75 ezer eurós, cégek pedig 375 ezer eurós bírságot is kaphatnak, ha megszegik az új jogszabályt. The post Leszámolnak a kére…

  35. Mozis forradalom a zsebben: zseniális kamerás képességeket kapnak a Honor-mobilok

    BlikkA Honor és az ARRI - német filmtechnikai vállalat, amely hollywoodi filmekhez gyárt Oscar-díjas kamerákat és stúdióvilágítást - együttműköd…

  36. Trump börtönnel fenyegeti azokat, akik szerint kevés rakétája maradt az amerikai hadseregnek

    444.huAz amerikai elnök a sajtóban megjelent információkra reagált.

  37. Két településen is csőtörések nehezítik az emberek életét

    OrigoCsütörtök délelőtt 1 284 helyszínen volt vízosztás, 783 helyszínen pedig párakapu üzemelt.

  38. 19 embert, 8 lovat és 100 kutyát kellett kimenekíteni a tűz elől Ercsiben

    hvg.huElhanyagolt telkek, bozótos és szemétkupacok is lángra kaptak, a tűz körülbelül hathektárnyi területet érint.

  39. Mészárosék V-Híd Kft.-je behúzta az első, 300 milliós tenderét a választások óta

    ÁtlátszóA V-Híd Vagyonkezelő Kft. sínhegesztési feladatokat fog végeznie a GYSEV vasúti vonalain. Csak Mészáros Lőrincék adtak be ajánlatot.

  40. A 39 éves Lionel Messi letépte láncát

    Index.huPintér Dániel is beköszönt, de a VAR közbeszólt.

  41. A honvédség helikopterei oltották a lángokat Dédestapolcsánynál: ez okozta a katasztrófát – fotók

    BlikkHatalmas erdőtűz pusztított Dédestapolcsány határában, amelynek oltásában hivatásos és önkéntes tűzoltók, valamint a honvédség helikopterei…

  42. 2,5 millió forintot és arany ékszereket rakott ki a kerítésre a dunaföldvári nő, miután telefonos csalók elhitették vele, a fia balesetet okozott

    TelexA nő egészen addig abban a hitben volt, hogy a fia nagy bajba került, amíg a többi családtagjuk megérkezett a nő otthonába.

  43. 100 kutya élete van veszélyben: tűz ütött ki egy ercsi menhely közelében

    OrigoItt többségében sérült, lebénult és speciális gondozást igénylő, mentett állatok élnek.

  44. Kánikulai SPAR-akció: jégkrémek és mélyhűtött kedvencek akár 50%-os kedvezménnyel

    BorsA nyári hőségben különösen jól jöhetnek a kedvezményes fagyasztott termékek, hiszen ilyenkor a jégkrémek és a gyorsan elkészíthető ételek i…

  45. Kitört a pánik a Debrecen ellenfelénél, rettegnek a pokoli hőségtől

    OrigoKemény körülmények várnak a dán sztárcsapatra csütörtök este Debrecenben.

  46. Ez lett 2026 strandétele: konzervben, füsttel szolgálják fel

    BlikkMegvan 2026 strandétele! Az egyedülálló verseny egyre nagyobb figyelmet kap Magyarországon: idén már 22 hely nevezett 44 étellel. Ez azért…

  47. „A vörös Orbán újra lecsap” – a volt magyar miniszterelnök szellemével riogat a dán EP-politikus

    Index.huHenrik Dahl szerint a spanyol miniszterelnök pont ugyanolyan potyautas, mint Orbán Viktor volt.

  48. Tömegesen hagyják el a fővárost a tehetős vevők - 100 millió felett már az agglomerációban vásárolnak

    Portfolio.huA 100 millió forint feletti ingatlanok piacán egyre inkább az agglomeráció veszi át a főszerepet Budapesttől - írja elemzésében a Duna Hous…

  49. Ez az Ozora Fesztivál mérlege: 21 őrizetbevétel és közel 6000 adag kábítószer

    OrigoA rendezvény alatt összesen 58 büntetőeljárást indítottak.

  50. Esik az eső a Duna ausztriai vízgyűjtőinél

    24.huA legfrissebb előrejelzések alapján péntekig akár 20 millimétert meghaladó csapadék is eshet az Inn, a Traun és az Enns folyók vízgyűjtőin.…

  51. SZFE-botrány: „Nem aláztam meg senkit” – Reagált az oktató Farkas Franciska szavaira

    BlikkFelkavarta az állóvizet Farkas Franciska színésznő videója, amelyben arról beszélt, hogy az SZFE nemzetiségi kultúrák specializáció felvéte…

  52. Az igazságügyi minisztériumhoz vinnék Fauci ügyét, aki nem akar vallomást tenni a kongresszus előtt

    TelexAz Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének korábbi igazgatója a Covid-járvány miatt vált ismertté, elsősorban konteós körökben.…

  53. Európát ellepték az illegális elektromos cigaretták, milliárdos károkat okoznak

    OrigoVape-ek mintegy 90 százaléka Kínából származik.

  54. Egy éve figyelni a Napot a NASA négy műholdja, amit elértek, az segíthet megvédeni az emberiséget

    hvg.huA Punch néven futó küldetés során a tudósok folyamatosan figyelemmel tudják kísérni a Nap aktivitását, ennek köszönhetően pedig az eddiginé…

  55. Tizenkét napja, hogy eltűnt az Ozora fesztiválról a 21 éves Bence – Senki sem tudja, merre lehet

    BlikkSorozatos tragédiák övezik az idei Ozora fesztivált: egy késelés mellett valaki a halálba ugrott a magasból, egy nő szíve leállt, egy fiata…

  56. Hőkamerát csinál az okostelefonból ez az apró modul

    OrigoHol szökik ki a meleg a házból télen? Rendben van-e a szigetelés? Könnyen kiderül.

  57. Államfőválasztás kedden: várhatóan csak egyetlen jelölt lesz

    hvg.huHétfő délelőttig lehet jelölni új köztársasági elnököt, kedden pedig a jelöltek közül választ is az Országgyűlés. Augusztus 20-ára így hiva…

  58. Megbénul Budapest: egyre nagyobb a felháborodás Sebestyén Balázs bulija miatt – Vitézy Dávid is megszólalt

    BorsTöbb tízezer résztvevőt várnak a hétvége egyik legnagyobb hazai zenei rendezvényére, ám sokakban még mindig rengeteg kérdés merül fel a bel…

  59. Jó irányba indult, most jöhet a finomhangolás - Érdemes újra nyitni a magyar ESG-szabályozást?

    Portfolio.huMagyarország azon kevés uniós tagállam közé tartozik, amely nem várta meg a brüsszeli irányelvek véglegesítését, hanem saját, önálló nemzet…

  60. Végleges a JÉGER sorsa? Bóna Szabolcs elárulta, miért a gazdák döntöttek és mit hoz 2027

    Portfolio.huAz idei extrém vízhiány messze felülmúlja a 2022-es történelmi aszályt és rendkívül súlyos terméskiesést okoz a magyar agráriumban. A kukor…

13:00 – 13:59 60 hír

  1. Belső vizsgálat a MÁV-nál, Mészáros Lőrinc bizalmi embere leromboltatja a már majdnem elkészült várókat

    24.huBíróság elé kerül az elfajult elszámolási vita, de közben lebontják a százmilliókból felhúzott épületeket. The post Belső vizsgálat a MÁV-n…

  2. Megszólaltak a szervezők, miután Majka a halálos fenyegetés miatt lemondta a koncertjét: "Anyagi veszteség kétségtelenül keletkezett"

    BlikkMint arról korábban beszámoltunk, Majka szerdán a sepsiszentgyörgyi SicFeszten lépett volna, ám nem sokkal a koncert előtt fenyegető SMS-t…

  3. Döbbenetes tragédia: halálra verték a telefonjáért a rekordbajnok együttes focistáját

    BlikkDöbbenetes tragédia rázta meg Ugandát: 27 éves korában életét vesztette David Owori, az ország egyik legnépszerűbb labdarúgója. A válogatot…

  4. Feljelentést tett Ruszin Szendi Romulusz a Balásy Gyulával kötött szerződések miatt – 800 millióról van szó

    BlikkA belső ellenőrzés során több szerződés teljesítésével kapcsolatban merültek fel komoly kérdések: a Lounge Event Kft.-vel kötött szerződése…

  5. Megrongálták Radnóti Miklós szerbiai emlékművét

    hvg.huA vajdasági Magyar Nemzeti Tanács feljelentést tett.

  6. Lisszaboni ihletésű halfogás lett az év balatoni strandétele

    hvg.huPisztráng és füst konzervbe zárva, sós kürtőskalács és gubacsinta a díjazottak között.

  7. Parkolóépítés közben bukkant elő egy repeszgránát Fejér vármegyében

    OrigoA rendőrség lezárta a robbanóeszköz 50 méteres körzetét.

  8. Rövidített útvonalon jár a 2-es metró vasárnap délelőtt

    Index.huAz Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbuszra kell majd szállni.

  9. Megőrülnek a magyarok ezekért a kánikulában

    Index.huA hőség átírta a vásárlási szokásokat.

  10. Időjárás: jön a vihar és a jégeső, de a kánikula továbbra sem tágít Magyarországról

    Portfolio.huBár holnap egy hidegfront éri el térségünket, a rendkívüli hőség nem ér véget, és a mezőgazdaság számára kritikus szárazság sem enyhül érde…

  11. Gigantikus repülővel versenyezett a valaha volt legerősebb Porsche

    Magyar NemzetA világ legnagyobb fesztávú gépével is tartotta a lépést a mojavei futópályán a Cayenne Turbo Electric.

  12. „Szerbia” feliratú matricákkal ragasztották tele Radnóti Miklós szobrát Borban

    444.huA vajdasági Magyar Nemzeti Tanács feljelentést tett.

  13. Csődbe ment a tószegi bicikligyár

    OrigoNégyszázan dolgoztak az Accell Hunland üzemében.

  14. Ilyen lesz Törőcsik Mari bronzszobra, amely a velemi otthona előtt kap helyet

    BlikkTörőcsik Mari emléke hamarosan bronzba öntve tér vissza Velembe. A legendás színésznő, a Nemzet Színésze 2021. április 16-án hunyt el, utol…

  15. „Nem tudjuk megállítani az El Niño jelenséget”

    24.huEgy dél-koreai kutató szerint kritikus ponton lökheti át a Földet az idei El Niño. The post „Nem tudjuk megállítani az El Niño jelenséget”…

  16. Trump börtönnel fenyegeti azokat, akik szerint fogytán vannak az amerikai rakéták

    TelexEgyesek szerint már az elfogórakéták 80 százalékát elhasználták.

  17. Fontos és friss infókkal jelentkezett Sebestyén Balázs a 65 ezres bulija előtt: „Aki 7 órára ér ki, még az is elkésett...” – videó

    BlikkCsütörtökön, mindössze két nappal a szombati gigabuli előtt videóban jelentkezett be Sebestyén Balázs, hogy tisztázza a belépéssel és a kez…

  18. Lángok miatt álltak le a vonatok a szegedi fővonalon

    OrigoJelentős fennakadások alakultak ki.

  19. Két és fél évvel a színészeket ért baleset után sincs vádemelés a Nemzeti Színházban

    24.huAz ügyet még idén le kell zárni. The post Két és fél évvel a színészeket ért baleset után sincs vádemelés a Nemzeti Színházban first appear…

  20. Üvöltözés, csapkodás, slusszkulcsdobálás és testi sértés is történt a zalai Balaton-part közútjain

    TelexEgy férfi egy túl lassú autóssal üvöltözött, ütlegelve annak kocsiját, egy biciklis pedig súlyosan megvert egy furgont vezető fiút.

  21. KRESZ-reform: a kormány most minden magyar véleményét kikéri

    Portfolio.huTársadalmi egyeztetést indított a Vitézy Dávid vezette Közlekedési és Beruházási Minisztérium a közlekedésbiztonsági szabályok és a bünteté…

  22. FIPRESCI Nagydíjra jelölték Enyedi Ildikó szépséges filmjét

    444.huA Csendes barát olyan kassza- és kritikai sikerekkel száll versenybe, mint az Egyik csata a másik után vagy a Hamnet.

  23. Újabb kínai árbombát dobnak le Magyarországon, 8 millió forinton nyit a Geely józan kis villanyautója

    hvg.huA Geely felfedte az E2 elektromos kisautó hazai kezdőárát és felszereltségi szintjeit, hamarosan kezdődik a forgalmazás.

  24. Átúszta a Balti-tengert egy lengyel férfi, majd húsgolyót kért savanyú uborkával

    hvg.huBartłomiej Kubkowski hallucinációktól gyötörve állította be a világcsúcsot.

  25. Mobilja miatt verték agyon járdakövekkel a 27 éves futballistát

    Index.huA sportolót az otthona előtt ütötték eszméletlenre.

  26. A népet nem lehet hazaküldeni – Gyurcsány Ferenc újabb sejtelmes, ezúttal a „forradalmároknak” szóló üzente

    Magyar NemzetA burkolt figyelmeztetés szerint aki a népet lázadásra biztatja, annak azzal is számolnia kell, hogy a győzelem után akár ellene fordulhat.

  27. Fantasztikus magyar siker: Oscar-díjas filmekkel verseng Enyedi Ildikó alkotása

    Magyar NemzetA Csendes barát bekerült az év legjobb filmjének járó FIPRESCI Nagydíj öt jelöltje közé.

  28. Puzsér: Szívből bánom és szégyellem a nERDŐ címre keresztelt hitványságot

    Mandiner„A nERDŐ alávalósága nem pusztán az én személyes szégyenem, és nem pusztán a Szélsőközép szégyene, hanem a magyar kultúra sérelmére elkövet…

  29. Elmentek Szalonnáról a kassai illegális bódévárosból beköltöző roma családok

    TelexÚgy tudjuk, hogy visszamentek Kassára, ahol az időközben félig elbontott régi kunyhójukban laknak. A belügyminisztérium azt ígérte, tisztáz…

  30. Kiadták a riasztást zivatarok miatt, ezek a vármegyék érintettek

    OrigoVeszélyes időjárási jelenségek alakulhatnak ki.

  31. Ókori római tűzoltók laktanyáját találhatták meg a Colosseum mellett

    TelexVagy egy patrícius házáét, egyelőre a régészek egyikben sem biztosak. Ha valóban tűzoltók laktak itt, az azt jelenti, hogy a korabeli Róma…

  32. Pakson már tudják, hogy meddig nem lesz újraindulás

    hvg.huAz atomerőmű napok óta nem kommunikál, Magyar Péter viszont szerdán este már az egész energiaszektort átfogó fejlesztési tervet is bejelent…

  33. 800 millióért szerződött Balásyékkal a Honvédelmi Minisztérium cége, Ruszin-Szendi Romulusz feljelentést tett

    hvg.huA honvédelmi miniszter szerint felmerülhet a hűtlen kezelés vagy a csalás gyanúja.

  34. Mellbevágó adat jött a nyugdíjakról: a nők közel 40 százalékkal kevesebb pénzt kapnak a férfiaknál Magyarország szomszédjában

    Portfolio.huÁtfogó reformokat sürgetnek az osztrák szakszervezetek a nemek közötti nyugdíjkülönbség csökkentése érdekében, mivel a nők nyugdíja Ausztri…

  35. Újra a rezsicsökkentést vette célba Horn Gábor

    Magyar NemzetA Republikon Intézet vezetője a rendkívüli hőség kapcsán azt írta, hogy „nem folytatható a rezsi csökkentésének elnevezett hazugság”, szeri…

  36. Egy dán EP-képviselő vörös Orbánnak nevezte Pedro Sánchezt

    hvg.huHenrik Dahl szerint a spanyol miniszterelnök különutas Kína, a NATO és a migráció kérdésében is, mégis élvezi az EU nyújtotta előnyöket.

  37. Kiverte a biztosítékot az új Pókember-film – túlzásba vitte a Samsung a reklámot?

    BorsAlaposan felborzolta a kedélyeket az új Pókember-film!

  38. Többen átsétáltak a Dunán a Sziget területére, a szervezők szerint ez ugyan jó poénnak tűnik, de veszélyes

    TelexAz átjutókat egy ártéri erdő, majd egy őrzött kerítés fogadja.

  39. Kiraboltak és halálra vertek egy focistát Ugandában

    24.huMegrázó hír Afrikából. The post Kiraboltak és halálra vertek egy focistát Ugandában first appeared on 24.hu.

  40. Ez egyre rosszabb! Már a Meta is bevallotta, hogy egy AI-modelljük tesztelés közben behatolt egy külső cég adatbázisába

    BlikkA mesterséges intelligencia (MI) fejlődése újabb aggasztó kérdéseket vetett fel a technológia biztonságával és ellenőrzésével kapcsolatban,…

  41. Két településen több ezer embert érintő csőtörések vannak

    444.huGyorsjelentés: 23 vasútvonalon van korlátozás, három erdőtűzről érkezett bejelentés, délelőtt 1200 helyen osztottak vizet.

  42. Levideózták, ezt tették a részeg turisták a népszerű üdülőhelyen

    BlikkDöbbenetes felvétel került nyilvánosságra egy Hvar közelében történt balesetről. A horvátországi üdülőhelyen egy turistákkal teli csónak sü…

  43. Horváth Éva: „Azt éreztem, hogy leszakad a csípőm”

    BlikkHorváth Éva 2024 novemberében szenvedett súlyos motorbalesetet Balin, amelynek következtében a lábán nyílt törés keletkezett. Sérülései mia…

  44. Tovább csökkennek az üzemanyagárak pénteken

    24.huA benzin beszerzési ára 9 forinttal, a gázolajé pedig 3 forinttal lesz alacsonyabb. The post Tovább csökkennek az üzemanyagárak pénteken fi…

  45. Washingtonban erősítette amerikai stratégiai partnerségeit a 4iG

    Index.huJászai Gellért többek között ismét találkozott Kam Ghaffariannal, az Axiom Space alapítójával.

  46. Harminc centiméteres vízszintemelkedés érkezhet a Dunán – van, ahol már leszakadt az ég

    Portfolio.huMegérkezett a csapadék a Duna alpesi vízgyűjtő területeire, így a következő napokban várhatóan emelkedni kezd a folyó vízszintje Magyarorsz…

  47. „Úgy éreztem, betolakodó vagyok” – Demcsák Zsuzsa váratlanul könnyekben tört ki

    BlikkDemcsák Zsuzsa számára a vallás mindig is meghatározó szerepet játszott az életében, így nem meglepő, hogy egy izraeli utazás során mély sp…

  48. Meglepő vallomást tett a Górnik Zabrze edzője a Fradi elleni vereséget követően

    OrigoA Fradi vendéglátása is lenyűgözte a lengyeleket.

  49. Nagyobb biztonságban lehetnek a repülőgép utasai, előre jelzi egy új rendszer, hol történhet baleset

    hvg.huAz amerikai Archer Aviation egy olyan, mesterséges intelligenciára épülő rendszert fejlesztett, ami képes lehet előre jelezni, merre fog mo…

  50. Egészen különleges zenei kaland miatt érkezik ismét Magyarországra a Depeche Mode dobosa

    BlikkHarminc éve zenél együtt Christian Eigner a Depeche Mode-dal, mint a legendás brit szintipop csapat turnédobosa. Az osztrák zenész tavaly c…

  51. Így változnak pénteken az üzemanyagárak

    hvg.huA benzin és a dízel nagykereskedelmi ára is módosul.

  52. Légkondi- és redőnyhasználati tippeket adott a Tisza Párt, kiborultak a kommentelők

    Origo„Még jó, hogy kormányra kerültetek, különben hülyén halnánk meg.”

  53. Meddig használhatja még Irán fegyverként a Hormuzi-szorost?

    Portfolio.huA világ évek óta attól tartott, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésén fáradozik. Öt hónapnyi háború azonban megtanította az ország uralkodói…

12:00 – 12:59 66 hír

  1. Tom Cruise meg sem nézi a színészként debütáló lányát

    BlikkSuri Noelle, Tom Cruise és Katie Holmes húsz éves lánya most először lép színpadra Shakespeare „Szentivánéji álom” című művének modern feld…

  2. Pataki András szerint ő nem alázott meg senkit az SZFE felvételijén

    444.huReagált Farkas Franciska állításaira, amelyek miatt az egyetem vizsgálatot indított.

  3. Meghalt Horváth Imre

    BlikkSzomorú hírt közölt a Lila Sector nevű újpesti szurkolói oldal: elhunyt Horváth Imre, a labdarúgócsapat szurkolója. Tiszteletére csütörtök…

  4. Itt a forgatókönyv: kedden már beszédet mondhat a parlamentben az új köztársasági elnök

    Index.huA titkos szavazás fél tíz körül kezdődik az Országgyűlésben.

  5. Ez nagyon kínos: Amerika elveszthette az egyik XQ-58 Valkyriet, ez lehet a jövő fegyvere

    Portfolio.huA The War Zone katonai szaklap értesülései szerint tesztelés közben zuhant le az eszköz.

  6. Balásy Gyula cégével kötött 800 millió forintos szerződés miatt tett feljelentést Ruszin-Szendi Romulusz

    24.huA honvédelmi miniszter felmerülhet a hűtlen kezelés vagy a csalás gyanúja. The post Balásy Gyula cégével kötött 800 millió forintos szerződ…

  7. Nyerjen jegyet Szikora Róbert és az R-GO koncertjére a Blikken!

    BlikkKészen áll a nyár egyik legjobban várt eseményére? Regisztráljon, válaszoljon egy egyszerű kérdésre és nyerje meg a 10 db páros belépő egyi…

  8. Oscar-díjas világsztár bukkant fel Tatán, fotó is készült róla

    OrigoA bisztró továbbra is vonzza a világsztárokat.

  9. Feljelentést tett Ruszin-Szendi a Balásy Gyula cégeivel kötött gyanús szerződések miatt

    TelexA honvédelmi tárca több mint 800 milliót fizetett Balásy cégének.

  10. Puzsér Róbert bocsánatot kért a „nERDŐ című kulturális merényletért”

    Index.huElmondása szerint egy percet sem látott a sorozatból, mielőtt az közzétették volna.

  11. Pénteken újra változnak az árak a benzinkutakon

    OrigoEnnek sokan örülni fognak.

  12. Akár 30 centit is emelkedhet a Duna vízszintje Paksnál a következő hat napban

    hvg.huBeindult az esőzés az alpesi Duna-mellékfolyók vízgyűjtőjén, az csorog majd le hozzánk is.

  13. Varga Barnabás örülhet? Eldőlt Vitális Milán sorsa

    OrigoLezárult a magyar válogatott középpályás átigazolási ügye.

  14. Az EU korlátlan tiszta energiát ígérő szuperfegyverét komoly külső kihívások fenyegetik

    Portfolio.huAz Európai Unió fúziós energiapolitikájának középpontjában továbbra is a dél-franciaországi ITER kísérleti reaktor áll, amelyre a 2028–2032…

  15. II. világháborús német légvédelmi repeszgránát került elő egy Fejér megyei építkezésen

    24.huA rendőrség ötvenméteres körzetben lezárta a környéket. The post II. világháborús német légvédelmi repeszgránát került elő egy Fejér megyei…

  16. Hundred Sins a STRAND Fesztivál nagyszínpadán mutatja be először vadonatúj show-ját

    Index.huMinden eddiginél látványosabb audiovizuális élményt ígér.

  17. Villám csapott egy játékosba egy thaiföldi futballmeccsen

    hvg.huA sportoló a helyszínen meghalt, további tizenkét játékos megsérült.

  18. Zelenszkij nyomásgyakorlással vádolja szövetségeseit

    OrigoAz ukrán elnök szerint nem kizárt, hogy partnereik azért tartanak vissza légvédelmi rakétákat, hogy Ukrajna engedékenyebb legyen.

  19. Holnaptól megint változik a benzin és a dízel ára is: erre készüljön, ha még a hétvége előtt tankolna

    BlikkIsmét új árakkal kell megbarátkozniuk a gépjámű tulajdonosoknak a magyar töltöállomásokon. Péntektől ugyanis mind a benzin, mind pedig a gá…

  20. Eltűnt 21 éves fiatal, akit az Ozora fesztiválon láttak utoljára

    hvg.huA 21 éves Szolnoki Bencét keresi a családja és a rendőrség.

  21. Magyar Péterék súlyos számlát kaphatnak Paks miatt, ez már vörös riasztás

    Index.huAz Akcenta CZ szerint 100–200 milliárd forintos költsége lehet a leállásnak.

  22. Perez Hilton élő adásban kísérelt meg öngyilkosságot

    hvg.huA közvetítést követő nézők értesítették a rendőrséget. A családja reménykedik a felépülésében.

  23. Rövidített útvonalon jár a 2-es metró vasárnap délelőtt

    24.huKarbantartás miatt. The post Rövidített útvonalon jár a 2-es metró vasárnap délelőtt first appeared on 24.hu.

  24. Azonnali feljelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz : több mint 800 millió forintos korrupciógyanús ügyre derült fény

    Portfolio.huFeljelentést tett a honvédelmi tárca a Zrínyi Nonprofit Kft. korábbi szerződései miatt, miután egy belső ellenőrzés során felmerült a hűtle…

  25. „Mire meghalok, legyen 300-400 ember a világon, akinek az életére pozitívan hatottam”

    hvg.huAz ötvenéves koruk felett felszabadult vezetők új irányok felé fordíthatják energiáikat: mások felé.

  26. Tudtad? Ez a nyári grillezések legnagyobb veszélye

    OrigoNagyon fontos, hogy körültekintő legyél.

  27. 42 millió forintnyi óvadékot kapott Ukrajna volt miniszterelnök-helyettese, aki három ügyben is meggyanúsítottak

    Index.huVédelme azt indítványozta, hogy egyáltalán ne rendeljenek el ilyen kényszerintézkedést.

  28. Futballmeccs közben csapott le a villám, meghalt egy fiatal sportoló

    Index.huMásik 12 ember pedig megsérült a helyszínen.

  29. Fekete füst gomolyog két eltalált orosz olajfinomító fölött

    hvg.huVolodimir Zelenszkij közlése szerint az ukrán erők a frontvonaltól több száz kilométerre lévő Basnyefty-Novojl finomítót, valamint a Szlavn…

  30. Bizakodnak a befektetők, pluszban az európai tőzsdék

    Portfolio.huJó hangulat látszik az európai tőzsdéken, a Stoxx 600 új történelmi csúcsra emelkedett, miután a kedvező vállalati gyorsjelentések és az am…

  31. Washingtonban tárgyalt a 4iG, több amerikai óriáscéggel is egyeztettek

    Portfolio.huJászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója Washingtonban tárgyalt amerikai kormányzati szereplőkkel, valamint a Lockheed Martin, a Northro…

  32. Meghalt egy kerékpáros Óbudán, miután elütötte egy szemközti sávból átsodródó autós

    hvg.huAz autós a Bécsi úton haladt az Árpád híd felé, amikor elvesztette az irányítást a kocsi felett.

  33. 800 millióért kötött szerződéseket a HM cége a Lounge Eventtel, a miniszter feljelentést tett

    444.huRuszin-Szendi szerint hűtlen kezelés vagy csalás gyanúja merülhet fel.

  34. A Penny követi a Lidl spórolási forgatókönyvét

    hvg.huEgymás után jelentik be az áruházláncok az energiatakarékossági intézkedéseiket. Most a Penny sorolta fel ezeket a lépéseit.

  35. Közel a Google Assistant vége az okostelefonokon és az autókban: a Gemini átveszi a hatalmat, és az is megvan, hogy mikortól

    BlikkSzeptember 4-én megkezdődik a klasszikus Google Assistant kivezetése az okostelefonokról és az Android Auto rendszerekről. A technológiai ó…

  36. Megrongálták Radnóti Miklós szobrát a szerbiai Borban

    MandinerA szerbiai bányavárosnak Magyarország 1979-ben ajándékozott Radnóti-szobrot, ám a 600 kilogrammos, bronzból készült emlékművet 2001-ben ell…

  37. Kiara Lord ezer arca: így alakult át a Nagy Ő sztárja az elmúlt 13 évben

    BlikkKiara Lord igazi átváltozóművész: a pályafutása során már minimum a negyedik, meghatározó korszakát éli, ami a megjelenését illeti. Eddig m…

  38. Meteorológus az Origónak: Nem hoz enyhülést a hétvégi hidegfront sem

    OrigoA jövőben májustól szeptemberig jöhetnek hőhullámok.

  39. A Velencei-tó jól van, a vízzel viszont el kell kezdenünk spórolni, hogy ne legyen fájdalmas az alkalmazkodás

    TelexA Telex műsorában szakemberek beszéltek az idén látott történelmi aszály okairól, és arról, milyen megoldásokkal lehetne csökkenteni a vízh…

  40. Az a baj, hogy a környezetre csak akkor akarunk költeni, ha beüt a káosz, pedig nem kéne sokat

    TelexMiért normális az, ami a Velencei-tóval történik? Miért van igaza Lázárnak abban, hogy a teljes megsemmisülés felé haladunk? Kutatókkal bes…

  41. A Duna apad, de mit tesz a Tisza? Mi lesz a hazai akkumulátorgyártással?

    hvg.huAz Fidesz-kormány átfogó környezeti vizsgálatok nélkül fogadta el az akkumulátorgyártásra vonatkozó országos stratégiát. Az új kormánynak a…

  42. Nincs megállás a benzinkutakon - így változik holnap a benzin ára

    Portfolio.huPéntektől tovább csökkennek a nagykereskedelmi üzemanyagárak, írja a holtankoljak.

  43. Hiába a rekordszámú utas, közel 200 millió eurós veszteséget jelentett a Wizz Air

    BlikkKomoly veszteséggel zárta pénzügyi éve első negyedévét a Wizz Air: a magyar kötődésű diszkont légitársaság április és június között 198,2 m…

  44. Gallusz Niki mellett talált rá az igazi szenvedélyre a 23 évvel fiatalabb párja

    BlikkGallusz Niki és párja, Tony, polgári nevén Pazicski Tibor, különleges és mély érzelmeken alapuló kapcsolatukról meséltek, amely nemcsak a k…

  45. Zelenszkij: Csapást mértünk két orosz olajfinomítóra

    24.huAz ukránok szerint közben Oroszország továbbra is kereskedelmi hajókat támad. The post Zelenszkij: Csapást mértünk két orosz olajfinomítóra…

  46. Kamu volt a szállásuk, a második foglalással is ugyanazok a csalók verték át őket

    OrigoRémálommá vált egy család olaszországi nyaralása.

  47. Tudta, hogy miért nem sikerül jól otthon a mirelit pizza? A szakértő most elárulja

    BlikkUgye önnel is előfordult már, hogy egy fárasztó nap után gyors vacsorára vágyott, bedobott egy mirelit pizzát a sütőbe, a végeredmény mégis…

  48. Bejelentette Kapitány István, hogy meglépi a kormány, komoly könnyítést kapnak a magyar napelemeseknek

    Portfolio.huNagyszabású energetikai fejlesztési programot indít a kormány, amelynek célja a villamosenergia-hálózat korszerűsítése, az energiatárolási…

  49. Meztelenül akart felmászni egy férfi a villanyoszlopra Zuglóban, hogy „megvilágosodjon és megpirítsa” magát

    BlikkEgy feltehetően valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt lévő férfi meztelenül próbált felmászni egy magasfeszültségű villanyoszlopra a R…

  50. Aki lázadásra hívja a népet, annak számolnia kell azzal, hogy a népet nem lehet a győzelem után hazaküldeni

    MandinerA forradalom ugyanis nemcsak a régi hatalmat dönti meg, hanem felmondja az engedelmesség korábbi szabályait is.

  51. Magyar Péter felmentette Nagy Mártont

    MandinerKármán András Miklós váltja.

  52. Vitális Milán az AEK Athénhoz igazolt

    hvg.huÖsszeveszett az ETO új edzőjével, most Varga Barnabás csapattársa lesz.

  53. Betilthatják Európában a népszerű szemüveget

    BlikkAz intelligens szemüvegek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ám ezzel párhuzamosan az adatvédelemmel és a magánélet védelmével kapcso…

  54. Félbeszakította Vitális Milánt a bemutatásán, és magyarul kiáltott az AEK elnöke

    Magyar NemzetHivatalosan bemutatta a magyar válogatott futballistát Varga Barnabás klubja, az athéni elnök nagyot alkotott.

  55. Döntött a kormány: 868 milliárd forintból erősítik meg Magyarország energiaellátását

    Index.huBővítenék az energiatároló kapacitásokat és korszerűsítenék a villamosenergia-hálózatot.

  56. Jöhet a földrengés, nem dől össze ez a 3D-nyomtatott ház

    hvg.huBarlang ihlette azt a 3D-s nyomtatással készült házat Japánban, amely még a földrengéseknek is ellenáll. A kategóriájában unikumnak számító…

  57. Zelenszkij bejelentette, hogy csapást mértek két, Oroszország belsejében működő olajfinomítóra

    444.huAz oroszok azt állítják, hogy 600 ukrán drónt lőttek ki az éjjel.

  58. Gátlások nélkül: exhibicionista wellness-hetek Jamaica partjainál

    BorsA jamaicai üdülőhely a felnőttbarát turizmus úti célja.

  59. Irán is elismerte, hogy közel a megállapodás, de még semmi sem biztos

    OrigoMegállapodtak Ománnal a Hormuzi-szoroson átvezető hajózási útvonalról.

  60. Totális megfigyelés vagy szabadság? Ezért tiltja a mesterséges intelligenciával működő arcfelismerő utcai kamerákat az AI Act

    BlikkÖn biztos benne, hogy egy hús-vér emberrel beszél, amikor ügyet intéz? És abban, hogy a legutóbbi videón tényleg a kedvenc sztárja szerepel…

11:00 – 11:59 75 hír

  1. Hétvégén eldől, kit jelöl a Tisza államfőnek

    OrigoA jelöltek kiválasztása még tart.

  2. Elmerült az iszapban egy nő a Velencei-tónál

    hvg.huA bajbajutottat egy szolgálaton kívüli vízi rendőr mentette ki.

  3. Mesterséges intelligenciával készült gyermekbántalmazó tartalmakat népszerűsítő hirdetéseket futtatott a Meta

    Index.huA kutatók több mint ötven reklámot találtak a Meta adatbázisában.

  4. Lépett a diktatúra: az atomhatalom ballisztikus rakétákat indított, folyamatos készenlétet rendeltek el

    Portfolio.huÉszak-Korea csütörtökön legalább egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger (Keleti-tenger) irányába – közölte a d…

  5. Elapadtak a források: a puszta túlélésért küzdenek a hazai halgazdák

    Portfolio.huA tartós aszály és az extrém hőség miatt válságos helyzetbe kerültek a hazai halgazdaságok, így a termelők éjjel-nappal a halállomány megme…

  6. Ókovács Szilveszter az átvilágításról: magunkon hajtjuk végre az Operaház „digitális testüregi motozását”

    24.huEnnek érdekében hatvan dolgozót hívtak vissza a szabadságról. The post Ókovács Szilveszter az átvilágításról: magunkon hajtjuk végre az Ope…

  7. Még a Kékestetőn is majdnem megdőlt az abszolút melegrekord

    BlikkA napi maximumhőmérséklet országos átlaga 39,2 Celsius-fok volt szerdán a HungaroMet adatai szerint. A Kékestetőn egy tized Celsius-fokkal…

  8. Otthonában, a fürdőkádban halt meg egy kisgyerek Győrben -rejtélyes dolgok előzték meg a tragédiát

    BlikkOtthonában, fürdőkádban halt meg július utolsó napjaiban Győrben egy kisgyermek, aki szeptember közepén ünnepelhette volna a harmadik szüle…

  9. Mezőn dolgozó testvérpárt marcangolt szét egy medve

    OrigoCsak egyikük élte túl a vadállat támadását.

  10. Óriási akció indult az egyik legforgalmasabb fővárosi csomóponton: rendőrök és ellenőrök lepték el a környéket

    Portfolio.huÖsszehangolt nagytakarítást és komplex ellenőrzést tartott a Batthyány téren a Budapesti Közlekedési Központ és több társszervezete - írta…

  11. Egyre inkább az agglomerációt választják a főváros helyett, akik százmilliónál többért vennének lakást

    TelexA Duna House adatai szerint a Budapest környéki települések nagyobb családi házas kínálatukkal jelentenek alternatívát a vevőknek.

  12. Megvan, mikor dönt a Tisza az államfőjelöltjéről

    BlikkSzombaton dönthet a Tisza parlamenti frakciója arról, kit jelöl köztársasági elnöknek. A képviselők várhatóan több lehetséges személy közül…

  13. Szombaton dönt az államfőjelöltről a Tisza-frakció

    hvg.huKedden választja meg az Országgyűlés az új államfőt, a Tisza-frakció közölte: a jelölt, jelöltek kiválasztása még folyamatban van.

  14. Varga Barnabás után újabb magyar válogatott futballistát igazolt az AEK Athén

    TelexA Győrrel bajnoki címet nyert Vitális Milán 2030-ig írt alá az új klubjához.

  15. Külföldre igazolt a bajnoki címvédő ETO-tól távozó magyar válogatott futballista

    Index.huAz NB I előző szezonjának legjobbja 2030 nyaráig szóló szerződést írt alá.

  16. Hivatalos: Vitális Milán az AEK Athénba igazolt

    24.huAz ETO középpályása légiósnak állt. The post Hivatalos: Vitális Milán az AEK Athénba igazolt first appeared on 24.hu.

  17. Végleg leáll a Google egyik fontos szolgáltatása

    24.huMegvan a dátum, mikor áll le a Google szolgáltatása, a techcég pedig azt is közölte, ki kérhet haladékot. The post Végleg leáll a Google eg…

  18. Kitűzték a köztársaságielnök-választás időpontját

    24.huAz ajánlásokat hétfőn 10 óráig lehet benyújtani. The post Kitűzték a köztársaságielnök-választás időpontját first appeared on 24.hu.

  19. Itt a mesterterv: végleg kijátszhatják a rezsim blokádját a tengerszorosnál

    Portfolio.huAz Asia Times elemzése szerint meg lehetne oldani a Hormuzi-szoros problémáját azzal is, hogy egyszerűen megkerülik a szűk tengerszorost.

  20. Rekordszámú utas, mégis 198 millió eurós veszteség a Wizz Airnél

    Index.huAz iráni háború miatt 39 százalékkal drágult az üzemanyag.

  21. Hihetetlen hangulat és több ezer szurkoló várta új klubjánál Mohamed Szalah-t – Akár Budapesten is pályára léphet – videó

    BlikkHivatalosan is bejelentette Mohamed Szalah szerződtetését a Trabzonspor labdarúgócsapata. Az egyiptomi válogatott sztárt több ezer szurkoló…

  22. Hivatalos: a győri balhé után bejelentette új csapata Vitális Milánt

    BlikkAhogy az napok óta várható volt, bejelentette Vitális Milán leigazolását az AEK Athén labdarúgócsapata. Az ETO-tól viharos körülmények közö…

  23. Hatvanezren szavaztak az új köztársasági elnökről, mutatjuk, hogy ki lett a befutó

    Index.huAz Országgyűlés hivatalosan kedden hoz döntést.

  24. Óriási roham indult a csütörtöki aukción, szabályosan kapkodnak a magyar államkötvényekért

    Portfolio.huKiugró kereslet mutatkozott a csütörtöki államkötvény-aukción: az Államadósság Kezelő Központ az eredetileg tervezett 50 milliárd forint he…

  25. Mi lesz az egyre több helyen hegyekben álló használt napelemekkel?

    hvg.huHiába készülnek újrahasznosítható anyagokból, a gyártástechnológia sajátossága miatt olcsóbb kidobni, mint reciklálni a napelemeket. Lézero…

  26. Már szombaton szavaz a Tisza-frakció arról, kit jelöl köztársasági elnöknek

    444.huSzombaton szavaz a Tisza parlamenti képviselőcsoportja arról, hogy kit jelöl köztársasági elnöknek – mondta Bujdosó Andrea frakcióvezető az…

  27. Különleges ötletre épülő „konzerv” lett Az Év Strandétele

    Index.huFinom és látványos show-t csinált.

  28. Tisza-kormány: kiderül, ki lesz a köztársasági elnök, közel 900 milliárdos program indul

    Portfolio.huMagyar Péter miniszterelnök kormánya szerdán a rendkívüli hőség okozta energia- és vízügyi válsághelyzetet tárgyalta: a Paksi Atomerőmű szi…

  29. Szombaton dönt a Tisza az államfőaspiránsáról, hétfőig még lehet jelölni

    Portfolio.huA Tisza Párt szombati frakcióülésén választja ki köztársaságielnök-jelöltjét, lehetőség szerint több személy közül – közölte Bujdosó Andrea…

  30. Az SZFE osztályvezetője Farkas Franciska ügyéről: Nem aláztam meg senkit

    hvg.huPataki András a színésznő vádjaira úgy reagált, hogy nem beszélt senkivel sértő vagy személyeskedő hangnemben, állítása szerint egyetlen je…

  31. Szombaton szavaz a Tisza-frakció az államfőjelöltjéről

    24.huA jelöltek kiválasztása még folyamatban van. Bujdosó Andrea neveket nem árult el. The post Szombaton szavaz a Tisza-frakció az államfőjelöl…

  32. Hivatalos: Vitális Milán négy évre írt alá az AEK Athénhoz

    MandinerAz NB I előző szezonjának legjobbja Varga Barnabáshoz csatlakozik, aki télen a Ferencvárostól igazolt a sárga-feketékhez.

  33. Még nem jó, de már nem is tragikus – infografikán mutatjuk, hogy áll most a Duna vízszintje

    hvg.huNem akarjuk elkiabálni, de egyelőre úgy néz ki, tényleg túl vagyunk a mélyponton: ha lassan is, de mintha kezdene újra csordogálni a Duna.

  34. Kínzásért felelhet az ukrán toborzó, már börtönből is jöhetnek a kollégái

    Magyar NemzetFókuszban a kényszersorozásról hírhedt ukrán TCK toborzóemberei.

  35. A Tisza-frakció szombaton szavaz az államfőjelöltjéről

    Magyar NemzetA hivatalos jelölés határideje jövő hétfő tíz óra, addig szeretnék, ha több jelölt is lenne.

  36. Gyurcsány Ferenc mezítlábas gondolatai: „Aki lázadásra hívja a népet, annak számolnia kell azzal...”

    Blikk„Aki lázadásra hívja a népet, annak számolnia kell azzal, hogy a népet nem lehet a győzelem után hazaküldeni” – írja legújabb bejegyzésében…

  37. „Fekete özvegyek” pályáznak a fronton elesett orosz katonák után járó állami juttatásra

    hvg.huEgyre több olyan eset kerül nyilvánosságra, amelyben fiatal nők hozzámennek a frontra készülő vagy akár már halálos ágyukon fekvő katonákho…

  38. Sose engedje ezt az utasának! Egyetlen rossz mozdulat örökre megváltoztathatja az életét

    BlikkEgy hosszú autóút során sajnos még mindig van olyan utas, aki ösztönösen felteszi a lábát a műszerfalra. Kényelmesnek tűnhet, különösen nyá…

  39. Ilyen hajnali hőséget még nem mértek ebben az országban

    444.huNem aludtál jól az éjjel? Hát, talán azért mert még a János-hegyen is 28 fok volt a minimumhőmérséklet.

  40. Így közlekednek szombaton a BKK-járatai

    OrigoNéhány vonalon marad a hétvégi, sűrűbb menetrend.

  41. Elsüllyedt egy nő a Velencei-tó iszapjában, ki kellett menteni

    444.huA 35 éves nőt kórházba vitték kivizsgálásra.

  42. A Sziget szervezői óva intenek mindenkit attól, hogy az alacsony vízállást kihasználva lógjanak be a fesztiválra

    24.hu„Gondoljátok végig, hogy jó poén-e az életeteket kockáztatni” – tanácsolta Kádár Tamás. The post A Sziget szervezői óva intenek mindenkit a…

  43. Több tízezer nyugdíjas nem tudja igazolni magát ezen a héten a kormány miatt?

    Magyar NemzetA Belügyminisztérium részletes tájékoztatást ígért lapunknak.

  44. Hétfő reggelig lehet köztársasági elnököt jelölni

    TelexHivatalosan is kitűzte az államfőválasztást az Országgyűlés alelnöke. A Tisza frakciója szombaton dönt a jelöltjéről.

  45. Szombaton szavaz a Tisza-frakció az államfőjelöltjéről

    TelexBujdosó Andrea továbbra sem árult el neveket.

  46. Török Gábor: Ez Magyar Péter vizsgahete

    24.huOrbán Viktor számára a hatalom volt a lényeg, nem az, hogy a nap 24 órájában szerepeljen. Most viszont minden Magyar Péterről szól – miért,…

  47. Kiderült, hol szállnak meg a Real Madrid játékosai a Fradi elleni meccs előtt

    OrigoA spanyol csapat stábtagjainak egy része ma érkeznek Budapestre.

  48. A Tisza-frakció szombaton szavaz az államfőjelöltjéről

    MandinerBujdosó Andrea neveket nem árult el. Közölte ugyanakkor: még egyeztetnek arról, hogyan mutatják be államfőjelöltjüket.

  49. Nagy roham indult a magyar boltokban az ásványvízekért – vallott a főtitkár a készletekről

    Portfolio.huAz extrém hőség miatt jelentősen megnőtt az ásványvíz iránti kereslet, pánikvásárlásra azonban semmi ok, a hazai üzletek ellátása folyamato…

  50. Nem szórakoznak az ellenőrzéssel: ha beragad a sor, egyszerűen kikapcsolják az EU új biometrikus azonosítását

    Portfolio.huAz utasok gyorsabb és biztonságosabb ellenőrzését ígérte az EU biometrikus beléptetési rendszere, az első igazi nyári szezon azonban komoly…

  51. A Barcelona játékosa betartotta a szavát, könnyű lesz kiszúrni a bajnokikon

    24.huTett egy ígéretet arra az esetre, ha világbajnok lesz. The post A Barcelona játékosa betartotta a szavát, könnyű lesz kiszúrni a bajnokikon…

  52. Közel 200 megawattal tekerte le magát a magyar vegyipar

    hvg.huSpórolnak a cégek, emelett több vállalatnak van saját áramtermelő egysége, ezeket felajánlották az országos hálózatnak.

  53. Megoldották a katonai drónok legnagyobb korlátját: különleges rendszert próbált ki a szigetország hadserege

    Portfolio.huA brit Királyi Haditengerészet a Dragon Rider hadgyakorlat során sikeresen kapcsolt össze egy átalakított Wildcat HMA2 helikoptert több dró…

  54. A volt MVM vezér szerint még nem vagyunk túl a paksi krízis nehezén

    Portfolio.huNyolc évvel ezelőtt megírta Süli Jánosnak, az akkori paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszternek, hogy nincs és nem is lesz elég ví…

  55. Lerohanta a rendőrség egy Starbucksot, ez áll a háttérben

    OrigoHatalmas botrány lett egy marketingkampányból.

  56. Részeg turisták süllyesztettek el egy hajót a magyarok körében is népszerű nyaralóhelyen

    Index.huEgy másik hajóról szóltak nekik, hogy „ide nem szabad parkolni”.

  57. Egyre nagyobb a feszültség az ukránok és eddigi legnagyobb szövetségesük között

    Index.huAz utóbbi időben rendkívül megnőtt az ukrán menekültek elleni támadások száma.

  58. Összeomlott a Robinson Tours utazási iroda a főszezon közepén: így kaphatják vissza a pénzüket a pórul járt magyarok

    Portfolio.huAlig egy nappal azután, hogy az üdülőjáratok újraindítását ígérte, augusztus 5-én fizetésképtelenséget jelentett a bolgár bejegyzésű, elsős…

  59. Radikális tiltást hoztak a kulcsfontosságú piacon - Azonnal kilőtt az ár, itt a történelmi rekord

    Portfolio.huA Kongói Demokratikus Körtársaság azonnali hatállyal betiltotta a réz- és kobaltkoncentrátum exportját, a világ legnagyobb kobalttermelője…

  60. Életveszélyes trend terjed a TikTokon - megszólalt a Sziget főszervezője

    BlikkA közösségi médiában több olyan TikTok videó terjed, amely azt mutatja meg, hogyan lehet átsétálni a Dunán keresztül a Sziget Fesztivál hel…

  61. Ez mind megtörténik annak az agyával, aki leteszi az alkoholt, vagy legalább elkezd kevesebbet inni

    hvg.huAz, hogy az alkohol igen rosszat tesz a májnak, közismert, mint ahogyan az is, hogy ez a szervünk meglepően jól regenerálódik, miután valak…

  62. Mi történik a számítógépével, ha mellőzi a Windows-frissítéseket?

    BlikkA Windows-frissítéseket sokan hajlamosak elhalasztani, pedig nemcsak új funkciókat, hanem fontos biztonsági javításokat is tartalmaznak. Eg…

  63. Alkohol, a születésnapok, örökös halogatás - Fiúk-albumpremier a HVG-n

    hvg.huA Matrjoska! címmel megjelent a Fiúk új albuma, amelynek minden dala kapott egy vizuált - a HVG-n már látható/hallható is a teljes album.

  64. Egy újabb veszélyes kibertámadás az állam működését is megbéníthatná

    OrigoA Magyar Államkincstár informatikai rendszerét ért vasárnapi incidens után kérdezte az Origó Horváth József biztonságpolitikai elemzőt.

  65. Hataloméhes csillagjegyek: nem az áll az élen, akire gondolnál!

    BorsŐk azok, akik mindent és mindenkit irányítani akarnak.

  66. Globális logisztikai hálózatba kerül egy magyar fejlesztésű gyógyszeripari innováció

    Portfolio.huStratégiai jelentőségű felvásárlást hajtott végre a speciális, hőmérséklet-szabályozott logisztikában meghatározó piaci szereplő, az STI Hu…

10:00 – 10:59 67 hír

  1. A$AP Rocky elszólta magát, Rihanna új zenéken dolgozik

    Index.huPárja szerint az énekesnő a stúdióban van.

  2. Elképesztő pénzeső zúdul Amerikából: hatalmasat kaszálnak az új techforradalmon a német cégek

    Portfolio.huAz Egyesült Államok robbanásszerűen növekvő villamosenergia-igénye és az adatközpont-építési hullám számos német vállalatnak hoz kiemelkedő…

  3. Még a Kékestetőn is hajszálon múlt a melegrekord

    24.huA napi maximumhőmérséklet országos átlaga 39,2 Celsius-fok volt szerdán. The post Még a Kékestetőn is hajszálon múlt a melegrekord first ap…

  4. Közel negyven fok volt a maximumhőmérséklet országos átlaga szerdán

    Magyar NemzetA rekordnak számító, június 29-én mért 33,4 Celsius-fokos napi középhőmérsékleti rekord nem dőlt meg.

  5. Szalai Piroska: vezetési káosz van a kormányban, amely inkompetens a válságkezelésben

    Magyar NemzetEgy kormányak abban van felelőssége, hogy egy rendkívüli helyzetre hogyan készül fel, milyen döntéseket hoz, hogyan enyhíti a káros követke…

  6. Babérlevél főzése fahéjrudakkal és szegfűszeggel: Miért ajánlott és mire használják

    BlikkA házi készítésű szobaparfümök egyre népszerűbbek, mint természetes alternatíva, mivel lehetővé teszik az összetevők és az illat intenzitás…

  7. NoÁr szerint egy AI által generált könyvtáros alapján terjeszthette róla a Fidesz, hogy kapott 461 milliót

    444.huMiután az MTI helyreigazította a Fideszt, Molnár Áron előállt egy videóval.

  8. Lassítás nélkül hajtott az autó oldalába a rolleres a Balatonnál + videó

    Magyar NemzetAz autó épp a vasúti átjárón jött át, amikor bekövetkezett a baleset.

  9. A Szentkirályi Magyarország elnökén kifogott a kérdés, hogy mely településeken osztottak vizet az idei hőhullámban

    Magyar NemzetBalogh Levente szerint idén mintegy 200 ezer liter ásványvíz kiosztását tervezik, de Szentendrén kívül egyetlen más települést nem említett…

  10. Több fronton küzdenek a lángokkal a magyar határ közelében – videó

    OrigoSzerbiában erdőtűz pusztít Vajdaságtól az Ibar-szurdokig.

  11. Hatszor utazott Orbán Gáspár Afrikába honvédségi gépen, hogy a csádi missziót előkészítse

    hvg.huNigerbe és Csádba repítette a Honvédség Orbán Viktor százados fiát: az Orbán-kormány először ugyanis Nigerbe tervezett katonai missziót, ma…

  12. Hisz benne, hogy hiteles lesz a köztévé?

    BlikkViharosan kezdődött a hét a köztévében. A megújuló M1 Híradó főszerkesztőjének Hajdú Gábort, műsorvezetőjének pedig Borsa Miklóst nevezték…

  13. Rendkívüli forróság fojtogatja Magyarországot: újfent történelmi melegrekordok dőlhetnek meg a fővárosban

    Portfolio.huIsmét extrém hőség sújtja az országot, a csúcshőmérséklet több helyen átlépte a 40 fokot, a mai napon pedig garantáltan megdől az országos…

  14. Kétszer is menekült a rendőrök elől ugyanaz a sofőr Kiskunhalason

    hvg.huAz egyik esetnél kidöntött egy közlekedési táblát, eltalált egy fát és betontömböt.

  15. Vészesen fogy a kormány ideje, eldőlhetett, hogy ki lesz a köztársasági elnök

    Index.huA legújabb jelek egyetlen jelöltre mutatnak.

  16. Sosem látott részletességű fotók készültek a Napról

    24.huA mostani, példátlan részletességű felvételek a szakértők két évtizedes rejtélyre is választ adhatnak a Nappal kapcsolatban. The post Sosem…

  17. Az élelmiszerárakban szinte utolértük az EU-t, a bérek viszont az uniós átlag felét sem érik el

    Index.huA GKI szerint az egy főre jutó fogyasztásban továbbra is az utolsó helyen áll Magyarország.

  18. Brazil focista gázolt halálra egy idős férfit - videó

    OrigoSzemtanúk szerint nagy sebességgel hajtott a focista, nem kizárt, hogy illegális versenyen vett részt.

  19. Gerendai Károlynak beérett, hogy időben Magyar Péter mögé állt

    Magyar NemzetBohár Dániel szerint a közmédia és a Sziget alapítója között megkötött szerződésben foglalt összegről a magyar embereknek is joga van tudni.

  20. Akár 13 évvel is késleltetheti a demencia kialakulását három tényező a középkorúaknál

    hvg.huA kutatások szerint a 45 és 65 év közötti korosztályban a rossz szív- és érrendszeri egészség kockázati tényezőinek kezelése hozzájárulhat…

  21. JÁTÉK! Kitől idézünk?

    444.huNem könnyű, de könnyed, felfrissülést hozó, gyors, egykérdéses mikrokvíz a magyar popzene világából!

  22. Áll a bál Sebestyén Balázs 65 ezer fős bulija miatt – Vitézy Dávid egyenesen Rihannához hasonlította DJ Otit

    BlikkHatalmas az érdeklődés Sebestyén Balázs, azaz DJ Oti szombati retro bulija iránt, ám a közel 65 ezer látogatót vonzó esemény körül számos a…

  23. Felrobbantották a medret, most már eltorlaszolnák a Dunát, hogy ne kelljen leállítani az atomerőművet

    Portfolio.huDrasztikus beavatkozásokkal, robbantással és uszályok elsüllyesztésével próbálnak több vizet terelni a cernavodăi atomerőműhöz, miután a Du…

  24. Látványos drónvideón a 2024-es árvíz és a 2026-os aszály a Dunán

    TelexA 2024-es árvíz idején 830 centiméter volt a Duna, most 10 centis vízállásnál repültek újra ugyanazokon a helyszíneken.

  25. Nagyon meglepő eredmények: a tengerparti élet valószínűleg nem is olyan egészséges, mint amilyennek látszik

    BlikkA tengerparti élet sokak számára az egészségesebb életmód szinonimája, egy friss kutatás szerint azonban korántsem ilyen egyszerű a helyzet…

  26. A világ egyik legnépesebb országa is beszállt a versenybe: megvillantották a félelmetes saját fejlesztésű USV-t

    Portfolio.huA mintegy 285 milliós lakosságú Indonézia megvillantotta a haditengerészete legújabb ékét, a támadó pilóta nélküli felszíni hajót (USV) – í…

  27. A Duna partján érezzük igazán, hogy a szélsőségek korát éljük

    TelexNemcsak az urbánus környezetben érheti stressz az embert, de a természetben is. 2024-ben az árvíz miatt szívtunk, most az alacsony vízállás…

  28. 0,6 milliárd forintról közel 4 milliárdra ugrott az ország napi áramimport-számlája

    hvg.huA lakossági spórolás is milliárdokat ért, de annak az igazi haszna az ellátásbiztonságban mutatkozik meg.

  29. Kettészakadt az albérletpiac: elmaradt a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése utáni roham

    MandinerOrszágosan visszafogottabb a szezonkezdet, ám több nagy egyetemvárosban a tavalyinál, sőt bizonyos helyeken a 2024-esnél is erősebb keresle…

  30. Meglepő számok jöttek a Zwacktól

    Portfolio.huKözzétette legfrissebb, első negyedéves számait a Zwack. A pénzügyi év első három hónapjában stagnáló forgalom mellett jelentősen nőtt a vá…

  31. Szinte már holnap belépnének az Európai Unióba, de van egy kemény feltételük

    Portfolio.huIzland egyre közelebb kerül az EU-csatlakozáshoz, de már most komoly feltételeket szabna a belépéséért: a szigetország a teljes szuverenitá…

  32. Cirkusz, tánc és különleges élmények: új kulturális negyed születik

    Magyar NemzetIdén a Művészetek Kertjével újít a Sziget.

  33. Mentősök is rosszul lettek az embertelen kánikulában

    OrigoA nyár legforróbb napjaiban napi 4-5 liter folyadékot kell inni – javasolja az Országos Mentőszolgálat.

  34. Ukrajna több száz drónnal támadta az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót

    TelexÖsszesen két olajlétesítményt támadott Ukrajna, az oroszok csapásokkal reagáltak.

  35. Csoda, hogy Románia egyáltalán még működik

    Index.huJelenleg nem látni a fényt az alagút végén Bukarestben.

  36. Új klubja bejelentette a Liverpooltól távozó Mohamed Szalah szerződtetését

    Index.huLehet, hogy hamarosan Magyarországon is pályára lép.

  37. Hungarian FM requests Slovakia's assistance in securing Hungary's water supply

    TelexTomáš Taraba, Slovakia's Minister of Environment and Deputy PM promised they would do everything in their power to maintain a steady water…

  38. Iványi Gáborral találkozott az Országgyűlés alelnöke

    hvg.huKőszegi Krisztián parlamenti alelnök a hajléktalanellátó intézményeket is felkereste.

  39. A Meta bocsánatot kért India miniszterelnökétől

    OrigoA vállalat közlése szerint a Narenda Modi bejegyzését véletlenül, működési hiba miatt blokkolták.

  40. Gyurcsány Ferenc zokni nélkül filozofál a forradalmak természetéről és a győztesek hatalmáról

    Index.huSzerinte a forradalom után kezdődik az igazi próbatétel.

  41. Meghiúsult egy fontos üzlet, visszavágta terveit a Rheinmetall

    Portfolio.huA Rheinmetall csökkentette a 2026-os árbevételi várakozásait, miután az év elején meghiúsult egy nagy hadihajók gyártására kiírt német korm…

  42. Kis magyar Kalinyingrád: a sátoraljaújhelyi Géza csak Szlovákián keresztül tud beautózni a városba

    444.huMióta lezárták a háza melletti hidat, a 72 éves Tóth Géza csak jelentős kerülővel tud bemenni Sátoraljaújhelyre. Jelenleg valószínűleg ő az…

  43. Új anyagforma: kínai kutatók átlépték az eddig ismert és igazolt fizika határait?

    BlikkTizenöt évnyi kísérleti kutatás után kínai fizikusok igazolták az új anyagforma, a gluonlabda létezését. Eredményeik a nemzetközi BESIII eg…

  44. Hűségdíjak a Soros-hálózattól: a Szijjártó Péter után szaglászó Panyi Szabolcs megint begyűjött egyet

    Magyar NemzetA Soros-féle intézményhálózat összeköttetésben áll a díjakkal, amelyeket Panyi elhoz.

  45. Kiderült, hogy Orbán Gáspár hatszor utazott Csádba és Nigerbe a honvédség valamelyik repülőgépén

    TelexGulyás Gergely korábban azt állította, hogy Orbán Gáspárnak nincs szerepe a csádi misszió előkészítésében.

  46. A szárazság és energiaválság már a magyarok pénztárcáját sem kíméli

    OrigoA többletkiadás elérheti a 100–200 milliárd forintot.

  47. Mi maradt mára a független sajtóból? – podcast Mong Attilával az Átlátszó 15. szülinapja alkalmából

    ÁtlátszóMong Attila egykori főszerkesztő-helyettes az oknyomozó újságírás múltjáról, jelenéről és a következő 15 év legfontosabb kihívásairól beszé…

  48. Hirtelen titkolózni kezdett a Tisza a kegyelmi ügyekről

    Magyar NemzetForsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnök hivatala szerint az egyszeri nyilvánosságra hozatal továbbra sem jelent általános adatszolg…

  49. Saját tetőkert és elképesztő közösségi terek várják majd a hallgatókat az új magyar szuperkollégiumban

    Portfolio.huElkészültek a Pannon Egyetem új, 400 fős veszprémi kollégiumának tervei, amely elsősorban a külföldi hallgatók elszállásolását biztosítja m…

  50. Az Inter Miami magyar szélsője lesgólig jutott, de Lionel Messivel volt egy kezdőcsapatban

    24.huAz argentin sztárjátékos duplázott is a meccsen. The post Az Inter Miami magyar szélsője lesgólig jutott, de Lionel Messivel volt egy kezdő…

  51. Dől a gabona Oroszországból és Ukrajnából, mégis komoly drágulást hoztak a kikötői támadások

    Portfolio.huA búza határidős jegyzései emelkedtek csütörtökön Chicagóban, miután az Oroszország és Ukrajna közötti harcok tovább nehezítették a fekete-…

  52. Ambrus Attila tízmillióról mondana le, mégsem tudja eladni a házát

    BlikkAmbrus Attila a válását követően eladásra kínálta Búbánatvölgyben található családi otthonát, ám a mesés környezet és az egyedi kialakítás…

  53. Rábólintott a hatóság, kezdődhet az influenza elleni mRNS-oltás használata

    hvg.huAz oltásellenes amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy végül nem tett keresztbe a Moderna mRNS-alapú influenza elleni vakcinájá…

  54. Egy fizikus hihetetlen trükkje, hogyan lehet a trópusi napokon gyorsan lehűteni a lakást – Sokkal hatékonyabb, mint a szokásos szellőztetés

    BlikkIdén nyáron már többször is szembesültünk a trópusi hőhullámokkal, és úgy tűnik, a forróság még nem adja fel. A meteorológusok újabb kániku…

  55. Nejlon

    Telex

  56. Egy 4 tonnás SpaceX Falcon 9 rakéta roncsdarabja friss krátert vájt a Holdba – Videón a becsapódás

    BlikkTöbb mint másfél évig sodródott gazdátlanul az űrben, most pedig óriási robajjal csapódott a Holdba egy SpaceX Falcon 9 rakéta felső része.…

  57. Kapja a forint a pofonokat, egyre feszültebbek a piacok

    Portfolio.huA forint stabilan kezdte a csütörtöki kereskedést, napközben azonban a nemzetközi hangulat és az amerikai munkaerőpiaci adatok előtti pozic…

  58. Magyar lány vár babát Schumacher családjában – megható fotóval jelentették be

    OrigoAz első gyerekét várja David Schumacher és Keszthelyi Vivien.

  59. „Megmagyarázhatatlan módon potyogtak a könnyeim” – sorsfordító pillanatról vallott Demcsák Zsuzsa

    BorsA műsorvezető gyerekeivel is szeretne visszatérni a helyszínre.

  60. Gyűjtenek a kerékpározás közben elhunyt kézilabdázó családjának

    BlikkSokkolta a hazai kézilabdát a fájdalmas hír: mindössze 30 évesen kerékpározás közben elhunyt az egykori kapus, Csernyik Virgil. A fiatal fé…

  61. Hatalmas ütéseket kap az európai autóipar, ebből nagyon nehéz lesz felállni

    Portfolio.huA kínai piacvesztés, az európai árverseny, az elektromos átállás és a vámok egyszerre helyezik nyomás alá az európai autógyártók jövedelmez…

09:00 – 09:59 66 hír

  1. Valerij Zaluzsnijt megkérték, hogy magyarázza meg, amit a NATO-ról mondott, erre elmondta ugyanazt, csak még erősebben

    444.hu„A NATO még mindig a második világháború végén kialakított doktrína szerint működik, miközben technológiai szempontból már előrébb járunk.”

  2. Itt a fizetési lista: Lionel Messi magyar csapattársa keres a legrosszabbul

    BlikkIdén sincs meglepetés az Inter Miami labdarúgócsapatánál lévő fizetéslistán. Lionel Messi stabilan tartja első helyét, Luis Suárez viszont…

  3. Kvíz: mennyire ismeri a World Wide Web történetét és mérföldköveit?

    BlikkA World Wide Web 1991. augusztus 6-án vált nyilvánosan elérhetővé. Ezzel kezdetét vette az a digitális korszak, amely gyökeresen megváltozt…

  4. A Concorde véleményt mondott a Magyar Telekomról

    Portfolio.huStabil második negyedévet zárt a Magyar Telekom: a távközlási alaptevékenység továbbra is jól teljesít, miközben az informatikai üzletág gy…

  5. Joschka Fischer volt német külügyminiszter: A kellemes időknek vége, Európának meg kell védenie magát

    hvg.huJó, hogy az EU szolidáris Spanyolországgal Ceuta miatt, de a tömegroham okozta sebek valószínűleg elgennyednek. Téves emberségen alapul az…

  6. Káromkodva panaszkodott a munkájára sms-ben egy ausztrál politikus, de lebukott

    hvg.huMark Patron, az ellenzéki Liberális Párt canberrai vezetője az üzenet tartalmát elismerte, azt viszont tagadta, hogy egy szexmunkásnak küld…

  7. „Fentről vigyáznak rám” – Tíz éve nyert olimpiai aranyat Szász Emese

    BlikkÉrzelmes posztot osztott meg a közösségi oldalán Szász Emese. Az olimpiai bajnok vívó tíz éve ezen a napon ért a csúcsra a riói ötkarikás j…

  8. Már nem élt a 80 éves asszony, amikor a betegszállító hazavitte a családjához

    444.huA hatvani kórház, a betegszállító cég és a rendőrség is vizsgálódik. A család feljelentést tett.

  9. Elsüllyedt egy nő a Velencei-tó iszapjában, egy szolgálaton kívüli vízi rendőr mentette meg

    24.huA nőt kórházba szállították. The post Elsüllyedt egy nő a Velencei-tó iszapjában, egy szolgálaton kívüli vízi rendőr mentette meg first app…

  10. Egymillió liter vizet oszt szét országszerte a Tisza Párt a hőségben

    BlikkA rekordokat döntő hőségben országszerte vizet oszt a Tisza Párt. A közlésük szerint több ezer önkéntes, illetve országgyűlési képviselők v…

  11. Közel 200 millió eurós veszteséget hozott össze a Wizz Air, az iráni háború alaposan megtépázta a számokat

    Portfolio.huNagyot nőtt a Wizz Air forgalma az április és június közötti időszakban, a rendkívül gyors kapacitásbővítés, a gyenge jegyárak és az iráni…

  12. Nem ezt ígérte Magyar Péter – szkeptikus lett a tiszás vállalkozó a kormány „teljesítményét” látván

    MandinerFelföldi József bírálta a Tisza-kormány gazdaságpolitikáját.

  13. Csodás verset írtak arról, hogy miért csak 3 lépcsője van az eredeti 4 helyett az újjáépített lovardának a Várban

    444.huMikortól nincs lépcső? Ha egy fokot kiveszünk, még az? És ha kettőt? Mit mond Zénó paradoxona?

  14. FesztiválszezON: válassza ki, hol akar mulatni augusztus elején, mutatjuk a kínálatot

    BlikkAmerikai autók, street food, csángó fesztivá...: ön csak válasszon a bulik közül, amiket hoztunk, hogy ne unatkozzon augusztus 6–9. között.…

  15. Az év leggyengébb hónapját hozta a június a boltokba

    444.huEnnél kisebb növekedést még nem regisztrált a forgalomban a KSH az idén.

  16. Aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség, többek közt munkahelyi hőhatárt akarnak kikényszeríteni

    BlikkAláírásgyűjtési akciót indított a Facebookon a Szakszervezeti Szövetség kánikulai krízishelyzet esetére a munkavédelmi problémák közös mego…

  17. Eladó Neil Armstrong gyerekkori otthona

    TelexJelenleg egy idős tanár üzemelteti múzeumként az ohiói házat.

  18. A számok nem hazudnak, ezekre a termékekre költöttek többet a magyarok nyáron

    BlikkA kiskereskedelmi költések fontos mutatói a gazdaságnak és nemcsak a fogyasztói szokásokról adnak képet, de az állami költségvetés bevétele…

  19. Elállt a veszprémi rendőrök szava, ezt látták egy sofőr ölében – fotó

    OrigoNem csak szabálytalan, hanem rendkívül veszélyes.

  20. „Pénz nélkül, letolt gatyával” áll az atomerőmű a válság közepén

    Index.huAz állami tulajdonos minden évben kivette a nyereséget.

  21. Lassította a kiskereskedelem teljesítményét az üzemanyagforgalom csökkenése

    Magyar NemzetVisszaesést mutatott a kereslet a benzinutakon.

  22. Elképesztő életmentés: iszapba ragadt fiatal nőt kellett kiszabadítani a Velencei-tóból

    BlikkEgy szolgálaton kívüli rendőr és egy civil mentette meg egy 35 éves nő életét a Velencei-tónál. Kedden este tíz óra után érkezett a bejelen…

  23. Meglepő eredményt hozott a képernyő gyerekekre gyakorolt hatásáról szóló kutatás

    24.huA kutatók az 5, 10 és 15 évesek pszichoszociális fejlődését vizsgálták azzal összefüggésben, hogy mennyi időt töltöttek iskolán kívül a kép…

  24. CPJ recognises Hungarian journalist Szabolcs Panyi, who exposed Orbán government's Russian ties

    TelexThe New York-based Committee to Protect Journalists pointed out that Panyi's reporting on Russian influence networks in Hungary had a huge…

  25. Meglepő DNS-re bukkantak a torinói leplen

    OrigoA lepel szövetmintáit vizsgálták, érdekes eredményeket kaptak.

  26. Figyelmeztet a hatóság: ezeket a szabályokat kell betartani, hogy ne váljon méreggé a nyár slágerétele

    Portfolio.huA nyári grillezések idején a nagy hőség kifejezetten kedvez az ételmérgezést okozó baktériumok szaporodásának, így az élelmiszerbiztonságra…

  27. Jól látszik, melyik miniszter tudta felvenni Magyar Péter tempóját, és hogy ki nem

    MandinerAz államigazgatást nem ilyen fordulatszámra szabták.

  28. Ellopott egy 30 ezer forintos mobiltelefont, ezért 2,5 év börtönre ítélték

    24.huEgyben elrendelték a férfi korábbi, felfüggesztett büntetésének végrehajtását is. The post Ellopott egy 30 ezer forintos mobiltelefont, ezé…

  29. Veszélyes orosz játék a levegőben: példátlanul megugrott a katonai riasztások száma a NATO keleti határán

    Portfolio.huA NATO keleti szárnyán júliusban több mint két és félszeresére nőtt a vadászgépek riasztásainak száma az előző év azonos időszakához képest…

  30. Matusik Tamás, a Fővárosi Törvényszék elnöke: A bírói kar azt várja, hogy ne lincshangulatban kelljen működnie

    hvg.huMérnökcsaládból ment a jogi karra, a nyomozási bírói pályára a 2006-os demonstrációk terelték. Nem gondolta volna, hogy ilyen viharos lesz…

  31. Nem először áll le a csernavodai erőmű szárazság miatt, de azóta kiszolgáltatottabb lett Románia energiarendszere

    TelexAz 1-es reaktort korszerűsítés miatt hamarosan két és fél évig nélkülöznie kell Romániának, miközben az eddig bőséges és olcsó vízenergia e…

  32. Durva árcsata alakult ki a színfalak mögött: veszélyben a milliárdos befektetési alapok jövője

    Portfolio.huAz Ares Management kénytelen volt jelentősen csökkenteni egy tervezett, 1 milliárd eurós magánhitelalap méretét, miután a befektetők nem fo…

  33. A vb-döntőt ajánlhatta fel Marokkó támogatásáért cserébe a FIFA össztűz alá került elnöke

    BlikkKétségbeesetten igyekszik megőrizni a hatalmát Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke. A nagy port kavart, a vb-t…

  34. Orbán Anita több vizet kért a szlovákoktól, akik azt üzenték: lesz, ha esik

    hvg.huA magyar külügyminiszter segítséget kért a szlovák kormánytól, és azt az ígéretet kapta, hogy ha majd esik náluk, akkor a többletvíz egy ré…

  35. Lionel Messi gratulált magyar csapattársának, de tönkretették a szép pillanatot

    Magyar NemzetPintér Dániel megszerezte az első gólját az Inter Miamiban, Messi is vele együtt ünnepelt, aztán jött a baj.

  36. Baka András az új államfő

    MandinerTulajdonképpen rendes ember, bár pechei miatt sehol nem tudta kifutni magát.

  37. Tovább pörgött a kiskereskedelem júniusban

    TelexJúniusban is főleg a nem élelmiszert áruló boltokban vásároltak többet az emberek a KSH adatai szerint.

  38. Magyar Hang: hatszor repült honvédségi géppel Afrikába Orbán Gáspár

    Index.huA honvédelmi tárca hivatala erősítette meg, hogy a volt százados Csádba és Nigerbe utazott.

  39. Ki vállalja a politikai felelősséget a tószegi kerékpárgyár bezárásért?

    Magyar NemzetNégyszáz ember kerülhet utcára, miközben egy közeli csúcstechnológiás üzem megépítését megakadályozta a Tisza-kormány.

  40. Jaj, úgy élvezném én a strandot - Személyzet hiányában nem működnek a szolgáltatások, de a belépő árát nem csökkentik Csillaghegyen

    BlikkHol a wellnessrészleg nagy része nem üzemel, hol a Gyermekvilág közepe romlik el, hol az óriáscsúszda nem működik. Próbára teszi a vendégek…

  41. Szinte mindenki elrontja: ezért ne tárold a hagymát a krumpli mellett

    OrigoEzzel a trükkel nem lesz se penész, sem rothadás.

  42. Az irányt keresi a magyar tőzsde

    Portfolio.huVegyes elmozdulások látszanak a magyar tőzsdén ma reggel.

  43. „Felelősségre vonás és gyanúsítgatás célpontjává váltam” – A Manhattan gitárosa őszintén vallott a sikerről és a válásairól

    BlikkA kilencvenes évek egyik legnépszerűbb zenekara, a Manhattan, és annak énekes-gitárosa, Vilmányi Gábor, alias Vilma, máig emlékezetes fejez…

  44. 1000 forint tartozás miatt kezdett önbíráskodásba egy virágboltos: megütötte, majd áthajtott autóval az adósa lábfején a nagykátai nő

    BlikkEgy mindössze ezerforintos tartozás miatt fajult el a vita, végül rendőrségi ügy és büntetőeljárás lett belőle. A vád szerint a nagykátai v…

  45. Óriási meglepetés érkezett a német iparból, de még korai az öröm

    Portfolio.huA német ipari megrendelések júniusban a vártnál jóval nagyobb mértékben emelkedtek, ám a kedvező adat nagyrészt a nagy megrendeléseknek kös…

  46. Csak várni kellett, és művészet lett belőle

    TelexKötögetés, Drumandbass.hu és Ördögkatlan a Karakter e heti programajánlójában.

  47. Teljes átvilágítás indult az egyik magyar sportszövetségnél

    Index.huBiztosan lesznek személyi változások.

  48. Az iráni elnök szerint nagyon nehéz kapcsolatba lépni Modzstaba Hamanei legfelsőbb vezetővel

    TelexModzstaba Hamenei március eleji kinevezése óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, de még képet sem közöltek róla.

  49. Amerika hatalmas bajban: egyszerűen kifogytak a csúcsfegyverekből, ennek drámai következményei lehetnek

    Portfolio.huAz Egyesült Államok rakétaelhárító készletei napok alatt kifogynának egy Kínával vívott konfliktusban – állítja a Heritage Foundation új je…

  50. A jövő hadseregét építi az Egyesült Államok a sivatagban - De becsúszott pár váratlan hiba

    Portfolio.huKövetkező generációs, mesterséges intelligencián alapuló harctéri irányítási rendszert tesztel az Egyesült Államok hadserege – jelentette a…

  51. Puzsér Róbert: Bocsánatot kérek a nERDŐ című kulturális merényletért, amit a hazai nyilvánosság ellen elkövettem

    24.huA publicista szerint úgy kerültek fel az epizódok a Szélsőközép csatornájára, hogy egyetlen percet sem látott belőle. The post Puzsér Róber…

  52. Tavalyhoz képest nagyot robbantott júniusban a magyar ipar

    hvg.huMondjuk ebben a kettővel több hatodik havi munkanap is benne volt.

  53. Vadászgépek nélkül maradhat a francia légierő?

    OrigoAz új generációs vadászgépekre éveket kellene várni, a jelenlegi megrendelések pedig meghaladják a Dassault kapacitásait.

  54. Némi spéttel: Orbán Anita a szlovák kormánnyal egyeztetett a Duna vízhozamáról

    MandinerA külügyminiszter közösségi oldalán azt írta: szlovák partnere ígéretet tett arra, hogy lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek, noha Szl…

  55. Nem sok jóra számíthatnak a szudáni piramisok

    444.huAz első 2500 évet még átvészelték valahogy, de a klímaváltozás és a háború miatt katasztrófa fenyegeti őket.

  56. Minden felhasználót érint: szeptember 4-étől végleg leáll a Google egyik szolgáltatása

    hvg.huA Google még másfél évvel ezelőtt beszélt először arról, hogy kivezeti a digitális asszisztensét, de eddig ez nem történt meg. Most azonban…

  57. „Nem akarom, hogy Biden legyen, és leessen” – Trump elkapott egy színpadról leszökni készülő kisfiút

    Index.huA kisfiú ezután megköszönte az elnöknek a tavaly elfogadott adótörvényt.

  58. Deutsch Tamásnak a fingás jutott eszébe az Index egyik cikkéről

    Index.huÉrdekes párhuzamot vont egy fontos témával az EP-képviselő.

  59. Hangolódjunk közös bringázással az ősz ingatlanos csúcseseményére! − Jön a Portfolio Sunday Business Ride

    Portfolio.huSzeptember 20-án újra összejön a Portfolio bringás közössége: jön a harmadik Network on Wheels – Portfolio Sunday Business Ride, ahol a spo…

  60. Bemondták az elemzők: ennyit érhetnek valójában a magyar részvények

    Portfolio.huA nyár közepén sem állt meg az élet a hazai részvénypiacon, számos új célár és ajánlás érkezett a magyar részvényekre júliusban. A legtöbb…

08:00 – 08:59 83 hír

  1. Megjött Magyar Péter csütörtök reggeli helyzetjelentése a Duna vízszintjéről és a Paksi Atomerőműről

    BlikkNéhány centimétert emelkedett a Duna vízszintje, ám a hőség és az aszály miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség. Magyar Péter m…

  2. 2,5 év börtönt kapott, mert ellopott egy 30 ezres mobilt

    444.huA férfi egy alvó ember mobilját lopta el az egyik HÉV-megállóban, de azonnal lebukott, mert a közteresek kamerán keresztül látták, mi törté…

  3. Titkos szerelmek és törött kordonok: így élték meg a Shygys tagjai a 90-es évek őrületét

    BlikkA Shygys, Magyarország első fiúbandája a 90-es években robbant be a hazai könnyűzenei életbe, és azonnal hatalmas rajongótábort szerzett ma…

  4. Lapok szerint kifogyóban az amerikai precíziós rakéták, Trump kiborult

    MandinerA Washington Post szerint az amerikai elnök kiakadt a védelmi miniszterére, a Fehér Ház álhírnek nevezte az értesülést.

  5. Júniusban lassult az ipari termelés éves növekedési üteme

    TelexA járműipar, számítógépgyártás és elektronika húzta leginkább a termelést.

  6. Holtan vitte haza az idős nőt a betegszállító a hatvani kórházból

    24.huA kórházban vizsgálatot rendeltek el. The post Holtan vitte haza az idős nőt a betegszállító a hatvani kórházból first appeared on 24.hu.

  7. Mindkét munkás meghalt, akiket vonat sodort el Debrecen közelében

    24.huAz ügyészség vádat emelt az építésvezető ellen. The post Mindkét munkás meghalt, akiket vonat sodort el Debrecen közelében first appeared o…

  8. Az első európaiak borzalmas titkára utalnak a Spanyolországban feltárt emberi faj maradványai

    hvg.huA maradványokon talált vágásnyomok a Homo antecessor nevű kihalt faj populációjának körében előforduló kannibalizmusra utalnak.

  9. Megszólaltak a bankok a hőség okozta válságról: fontos kérésük van minden lakossági és vállalati ügyfélhez

    Portfolio.huA bankok is kiveszik a részüket az önkéntes fogyasztáscsökkentésből, emellett arra kérik az ügyfeleket, hogy aki teheti, digitálisan intézz…

  10. Nagy dobásra készül a Richter, beszállna a világ egyik leggyorsabban növekvő gyógyszerpiacára

    Portfolio.huTovább bővíti együttműködését a Richter és az Adalvo: a két vállalat közösen fejleszti a tirzepatid generikus változatát, amely az Eli Lill…

  11. Nem adja ki a kegyelmi aktákat a Forsthoffer-féle államfői hivatal

    MandinerMegtagadták az akták kiadását a Népszavának.

  12. Vége az Európában példátlan magyar szabálynak: ez vár a kriptósokra

    Index.huÚjra pezsegni kezdett a hazai kriptopiac.

  13. Gyenge adatok érkeztek a magyar gazdaságról

    Portfolio.huJúniusban az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom is visszaesett az előző hónaphoz képest, vagyis gyengén zárta az első fél évet a…

  14. Megfeledkezhettek Magyar Péterék az Otthoni energiatároló program pályázóiról

    Magyar NemzetParkolópályán van a második ütem, az elsővel kapcsolatban pedig halmozódik a türelmetlenség.

  15. Egy nap alatt két olyan ítéletet hoztak a Brazil Kupában, hogy mindenki a fejét fogta

    24.huNem jó reklámja sem a VAR-nak, sem a játékvezetésnek. The post Egy nap alatt két olyan ítéletet hoztak a Brazil Kupában, hogy mindenki a fe…

  16. Fáraóként fogadta új klubjánál Mohamed Szaláhot a húszezres őrjöngő tömeg

    TelexAz egyiptomi jobbszélső a török élvonalbeli Trabzonspor labdarúgócsapatához igazolt.

  17. Putyin szerint Oroszország megnyeri a háborút és lesz tej is

    MandinerAz orosz elnök meg kívánta nyugtatni az orosz embereket.

  18. Jól pörögtek a boltok júniusban, a benzinkutak forgalmában volt minimális visszaesés

    hvg.huEz aligha a védett üzemanyagárak kivezetése miatt történt, hiszen azokat épp azért törölte el a kormány, mert a piaci árak a rögzített ársz…

  19. Vitézy Dávid bejelentette: új képviselő érkezik a Podmaniczky Mozgalom frakciójába

    Index.huSzilágyi Anna a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban folytatja munkáját.

  20. A forintot is porlasztja a kritikus aszály, komoly gyengülést lát az elemző

    Portfolio.huA 2026-os rendkívüli nyári aszály már nemcsak a mezőgazdaságot sújtja, hanem komoly makrogazdasági kockázattá nőtte ki magát. A Duna történ…

  21. Magyar Péter: Már kilenc centire vagyunk a Duna mélypontjáról

    hvg.huA miniszterelnök szerint az is jó hír, hogy a Duna ausztriai vízgyűjtőjén eső várható.

  22. Vége egy korszaknak a BL-ben: az UEFA fontos szabályokon változtatott

    OrigoA játékosok biztosan örülnek az újításnak.

  23. Fontos bejelentést tett Orbán Anita, a Paksi Atomerőmű sorsa is múlhat rajta

    BlikkMagyarország külügyminisztere csütörtökön reggel a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be: kétoldalú egyeztetéseket követően többletvíz é…

  24. Orbán Anita Szlovákiától kért segítséget a Duna rekordalacsony vízállása miatt

    Index.huA külügyminiszter Tomas Taraba szlovák környezetvédelmi miniszterrel tárgyalt.

  25. Látványos számot közölt a KSH Magyarországról, de a részletek árnyalják a képet

    Index.huJúniusban nőtt az ipari termelés, de havi alapon ismét visszaesést mértek.

  26. Orbán Anita több vizet kért a Dunába, a szlovákok azt válaszolták, majd adnak, ha esik

    444.huA nemzetközi kötelezettségeket addig is teljesítik természetesen.

  27. Meglépték a franciák, hogy a friss jogosítványosok nem vezethetnek erős autókat

    hvg.huEgy fontos részt viszont nem tisztáztak: mi számít erős autónak.

  28. Tetőzik a hőség, jönnek a zivatarok

    444.huA Duna már 9 centire van a vasárnapi mélypontjától.

  29. Magyar Péter: Kilenc centivel a vasárnapi mélypont felett a Duna, üzemel a paksi turbina

    OrigoA miniszterelnök szerint a Duna vízállása Paksnál kilenc centiméternyire van a vasárnapi mélyponttól, és további eső várható.

  30. A Fradi hőse szerint nem csak a Górnikkal kellett megküzdeniük a győzelemért

    OrigoCorbu Máriusz remekül futballozott a lengyel csapat ellen.

  31. A hőség után jön a fordulat délután: hirtelen zivatarok és viharos széllökések vethetnek véget a napsütésnek

    Portfolio.huExtrém hőség várható ma is, a csúcshőmérséklet újra elérheti a 40 fokot, így akár megint megdőlhet a napi melegrekord. Bár a nap folyamán a…

  32. Magyar Péter: Kilenc centire vagyunk a Duna vasárnapi mélypontjától

    24.huA miniszterelnök szerint a paksi turbina üzemel, de nagy szükség lesz az önkéntes fogyasztáscsökkentésre. The post Magyar Péter: Kilenc cen…

  33. Parászka Boróka: Forsthoffer Ágnes kötéltánca a magyar közéleti szakadék fölött

    hvg.huKi hitte volna, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerét egyszer csak komolyan vehetően ki kell találni? Forsthoffer Ágnes a közös asztal tö…

  34. Forsthoffer Ágnesék nem adják ki a magyarországi kegyelmi aktákat

    Portfolio.huBűnügyi személyes adatok védelmére hivatkozva megtagadta a Sándor-palota a 2012 májusa és 2026 júliusa között megadott elnöki kegyelmek ano…

  35. Orbán Anita megkérte a szlovák kormányt, hogy segítse a magyar vízellátást

    TelexA szlovák külügyminiszter megígérte, hogy segít egyenletesebbé tenni az ellátást.

  36. Egy óvatlanul elengedett finghoz hasonlította Deutsch Tamás a Tisza kormányzását

    hvg.huA fideszes politikus arra jutott, hogy amit Magyar Péter kormányzás címen művel, az sokkal rosszabb, mint „asztalnál fingani akaratlanul”.

  37. Olyan csatahajókat építtet Trump, amilyeneket még nem látott a világ: csillagászati összegekbe kerülhet az új flotta

    Portfolio.huAz amerikai Kongresszusi Költségvetési Hivatal szerdai jelentéséből kiderül, hogy drámaian magas költségekkel számolnak a Trump-osztályú cs…

  38. Gelencsér Tímea elárulta, mi a legnagyobb kihívás a megújult Aktív vezetésében

    OrigoÚgy érzi, nagyon passzol hozzá ez az új feladat.

  39. Európa nem bánik jól gyermekeivel

    Magyar NemzetA lakhatási válság a gazdag Európában igazán vészes helyzetet idézett elő.

  40. Titkos háború a kulisszák mögött: reagált az OpenAI az Apple-től távozó mérnökök ügyében

    Portfolio.huAz OpenAI a kereset elutasítását kérte egy amerikai bíróságtól abban a perben, amelyet az Apple indított ellene üzleti titkok jogosulatlan…

  41. Kifogyott a lőszerből Amerika – Trump állítólag teljesen kiborult

    Portfolio.huDonald Trump amerikai elnök kiborult Pete Hegseth védelmi miniszterre, amiért az Egyesült Államok váratlanul kifogyott a high-tech precízió…

  42. Energiakrízis: kicsit magasabb a Duna; tisztázta Orbán Anita a Duna vízállásával kapcsolatos híreszteléseket

    Portfolio.huMa is rekordmeleg várható, de jó hír, hogy a Duna vízállása majdnem 10 centiméterrel meghaladja a vasárnapi mélypontot és üzemel a Paksi At…

  43. Orbán Gáspár hatszor repült Afrikába MH-gépen

    24.huA csádi, illetve a nigeri fővárosba ment. The post Orbán Gáspár hatszor repült Afrikába MH-gépen first appeared on 24.hu.

  44. Cristiano Ronaldo megmutatta a luxusautóit, mintegy tízmilliárd forinttal pózolt

    Magyar NemzetMár azt sem tudja, hány autója van, a portugál sztárfutballista játéknak tekinti a méregdrága kocsikat.

  45. Kiderült, mennyi pénzzel tartják életben az ukrán költségvetést

    OrigoÉs ebbe nem tartoznak bele a fegyverek.

  46. Magyar Péter: Kilenc centivel a vasárnapi mélypont felett a Duna, üzemel a paksi turbina

    Index.huA miniszterelnök közösségi-oldalán tett bejelentést.

  47. A kutyatartóknak küldött fontos figyelmeztetést a magyar rendőrség

    Portfolio.huA nyári kánikulában a felforrósodott aszfalt és térkő súlyos égési sérüléseket okozhat a kutyák tappancsán, ezért a Magyar Rendőrség Facebo…

  48. Energiakrízis: tisztázta Orbán Anita a Duna vízállásával kapcsolatos híreszteléseket a magyar-szlovák egyeztetés után

    Portfolio.huMagyarország hiánytalanul megkapja a nemzetközi szerződésekben garantált dunai vízmennyiséget, emellett Szlovákia kész a várható esőzésekbő…

  49. Holtan vitt haza egy idős nőt a betegszállító a hatvani kórházból

    hvg.huA 80 éves asszonyt már előző nap haza akarták küldeni, végül éjszakára bent tartották, de mire másnap hazaért vele a betegszállító, már nem…

  50. Gyári értesítéseken keresztül húzhatták csőbe a gyanútlan felhasználót a Xiaomi-mobilok

    BlikkSokak számára a telefon gyári alkalmazásai jelentik a legbiztonságosabb megoldást, hiszen azt feltételezik, hogy ezekben feltétel nélkül me…

  51. Nagyot ugrott a profit az európai pénzügyi óriásnál, segített a javuló környezet

    Portfolio.huA belga KBC Bank csütörtökön felfelé módosította az egész évre vonatkozó előrejelzését a bevételek növekedése és a nettó kamatbevétel tekin…

  52. Rihanna készül valamire

    hvg.huTíz éve adott ki utoljára lemezt az énekesnő, de párja, A$AP Rocky szerint már nem kell sokáig várni az új albumra.

  53. Elmaradt egyelőre az albérletpiaci roham, még a díjak sem kúsztak feljebb

    Magyar NemzetAz idei friss adatok alapján kettészakadt a piac.

  54. Magyar Péter új embert küld az IMF-hez

    MandinerKármán András váltja Nagy Mártont az IMF magyar helyettes kormányzói posztján.

  55. Egy mutatóban Magyarországot is megelőzte az orosz gazdaság, de már azokat a morzsákat éli fel, amiket nem termelt meg

    Portfolio.huAz orosz vállalatok egyre nehezebben bírják a háborús gazdaság által felpörgetett bérversenyt: a Bloomberg becslése szerint 2022 óta a bére…

  56. Orbán Anita cáfolja, hogy a szomszédos országok felelősek a Duna alacsony vízállásáért

    24.huA külügyminiszter szlovák kollégáival egyeztetett a folyó vízhozamáról. The post Orbán Anita cáfolja, hogy a szomszédos országok felelősek…

  57. Sürget az idő, továbbra sem emeltek vádat a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében

    BlikkAz egész színházi világot megrázta a három évvel ezelőtt a Nemzeti Színházban történt súlyos baleset, amiben Szász Júlia és Horváth Lajos O…

  58. Titokzatos szemétügy Újpesten: ázsiai utcaseprőkbe botlottak a lakók, senki nem tudja, kinek dolgozott a külföldi brigád

    BlikkKi, hogyan, milyen munkaszerződéssel, mikor, mennyi időre, milyen bérezés mellett alkalmaz magyarul nem beszélő külföldi utcaseprőket a IV.…

  59. Nem árulja el a Sándor-palota, hogy a korábbi államfők milyen bűncselekmények elkövetőinek adtak kegyelmet

    TelexA Népszava kérte ki az adatokat Forsthoffer Ágnes hivatalától, de falakba ütköztek.

  60. Titokban temettek el egy orosz dandártábornokot

    444.huFeltételezhetően Csajko vezérezredes barátjáról van szó, aki ott lehetett, mikor robbantás volt a Balzi Rossi étteremben.

  61. Max Verstappen a Nascar-hoz is kedvet kapott?

    hvg.huA legnagyobb akadálya szereplésének a márkák közötti konfliktus.

  62. Látványos videón a Duna 8 méteres vízálláskülönbsége Budapesten

    hvg.huA Duna budapesti vízállásának két végpontja között több mint 8 méter különbség volt a 2024. szeptemberi árvízcsúcs és a mostani, augusztus…

  63. Alig verte meg a 680 lóerős Mercedes a 400 lóerős Audit a Nürburgringen

    Magyar NemzetMár hivatalosan is a CLA 45 AMG a Nürburgring-Nordschleife leggyorsabb kompakt szériaautója.

  64. Corbu Máriusz: A legnagyobb ellenfelünk ma a hőmérséklet volt

    24.huA lengyelek fogadkoznak, hogy ledolgozzák hátrányukat a visszavágón. The post Corbu Máriusz: A legnagyobb ellenfelünk ma a hőmérséklet volt…

  65. Tényleg gond, ha egy fürdőszobában van a fogkefe és a WC?

    hvg.huGyakran hallani a fürdőszobai baktériumokról, amelyek a WC öblítése során jutnak a levegőbe, és onnan – bizonyos esetekben – akár a fogkefé…

  66. Ismét meghúzta a ravaszt az AI sztárbefektetője, akinek múlt héten majdnem összeomlott a hedge fundja

    Portfolio.huAlig néhány nappal azután, hogy hedge fundja az összeomlás szélére került, Leopold Aschenbrenner, a Situational Awareness alapítója 400 mil…

  67. Ragyogó mosoly otthon: biztonságos fogfehérítési módszerek és modern alternatívák

    BlikkKevés dolog sugároz akkora magabiztosságot, mint egy ápolt, fehéren csillogó mosoly. Nemcsak a megjelenésünket teszi vonzóbbá, hanem a közé…

  68. Irán is kimondta: közel a megállapodás - De van egy kis bökkenő

    Portfolio.huIrán és Omán a végső szakaszába jutott a Hormuzi-szoros új hajózási rendjéről szóló megállapodás kidolgozásának - közölte az iráni külügymi…

  69. Milliókkal vesztegette volna meg a pénzügyőröket egy hamis napszemüvegekkel üzletelő férfi

    24.huAz ellenőrzés során összesen 1788 hamis napszemüveget foglaltak le. The post Milliókkal vesztegette volna meg a pénzügyőröket egy hamis nap…

  70. Dobszay János: Vizet! Vizet!

    hvg.huMennyiben felelős a paksi válsághelyzetért az elmúlt 16 évben regnáló hatalom, és mit lehet(ne) tenni, hogy elkerüljük, ami most történik?…

  71. Háziasszonyok rémálma történt Balázs Klárival - Kórházba került, mert forró olajjal égette meg magát

    BlikkCsütörtökön ünnepli születésnapját Balázs Klári. A Fonogram- és EMeRTon-díjas magyar énekesnő idén szűk családi körben ünnepel, mert – mint…

07:00 – 07:59 55 hír

  1. Időkapszula: felbukkant egy teljesen új BMW egyenesen 1978-ból

    hvg.huEzzel az elsőgenerációs 5-ös BMW-vel eddig még ezer kilométert sem tettek meg.

  2. Szél Bernadett megjelent a színen

    MandinerÉn meg csak pislogok.

  3. Fontos üzenetet küldött minden magyarnak Kapitány István

    Portfolio.huBár továbbra is stabil Magyarország villamosenergia-ellátása a tartós kánikula ellenére, a hazai erőművek zavartalanul üzemelnek és az áram…

  4. Mártha Imre megdöbbentő interjút adott a Paksi Atomerőműről: „Annyit értenek a nukleáris energiához, mint ló a mozijegyhez” – videó

    BlikkÉvekkel ezelőtti jóslatai váltak valóra – mondja, most pedig újabb súlyos veszélyekre figyelmeztetett Mártha Imre. Az MVM egykori vezérigaz…

  5. Magyar Péter felmentette Nagy Mártont, más megy a Nemzetközi Valutaalaphoz

    Magyar NemzetA döntést a Magyar Közlöny ismertette.

  6. Holnaptól jön az enyhülés, de ma még tombol a hőhullám

    TelexA mai lesz a hét legdurvább napja, péntektől jön az enyhülés, akár 7-8 fokkal is kevesebb lehet.

  7. Olajfinomítót támadtak az ukránok, az oroszok előretörtek a Szumi régióban

    OrigoUkrajna második éjszaka támadta Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítóját.

  8. Majdnem megduplázta a profitját a bekebelezés előtt álló európai nagybank, drámai csata zajlik a háttérben

    Portfolio.huRekorderedményt ért el az első félévben a Commerzbank, miközben egyre sürgetőbbé válik az UniCredit általi felvásárlás kérdése – a német pé…

  9. Már halott volt a 80 éves nő, amikor hazaért vele a kórházból a betegszállító

    TelexAz ügyben a hatvani Albert Schweitzer Kórház és a rendőrség is vizsgálatot indított.

  10. Szigorítottak a légitársaságok: ezt tudnod kell, ha akkumulátort is vinnél az utazásra

    OrigoMilyen biztonsági előírások vonatkoznak a power bankokra?

  11. Mikes Anna és Krausz Gábor kitálaltak a házasságukról: „Hosszú ideig vártam...”

    BlikkKrausz Gábor és Mikes Anna életében most minden a közös jövőről szól. A Dancing with the Stars győztes párosa, akik a parketten és a magáné…

  12. A Sándor-palota nem hajlandó kiadni, hogy milyen bűnök elkövetőinek adtak eddig kegyelmet

    Index.huEgyedül a megadott kegyelmek számát osztották meg.

  13. Kiszámolták, hogy tényleg olcsóbb-e külföldön vásárolni, mint a magyar boltokban

    24.huA magyar árak már majdnem utolérték az EU-s szintet, de még nem nyugati fizetésekből élünk. The post Kiszámolták, hogy tényleg olcsóbb-e kü…

  14. Megérkeztek a felvételek: hatalmas lángokkal ég Oroszország egyik legfontosabb olajfinomítója

    Portfolio.huUkrán drónok augusztus 6-ára virradó éjjel ismét csapást mértek az oroszországi Jaroszlavlban található Szlavnyeft-Janosz olajfinomítóra, a…

  15. Áram nélkül maradt egy salgótarjáni idősotthon, tűzoltók kerültek kórházba – itt a pokoli hőség tegnapi mérlege

    BlikkAz extrém hőség idején a szakemberekre még nagyobb szükség van a felmerülő problémák kapcsán: szerdán az ország több pontján is lajtoskocsi…

  16. A Fradi hőse megható gesztust tett Gróf Dávid felé – képeken az újabb El-bravúr

    OrigoBorbély Balázs együttese nagy lépést tett a továbbjutás felé.

  17. Gyűlnek a felhők, több kockázat miatt is megrángathatják a forintot

    Portfolio.huA forint stabilan kezdte a csütörtöki kereskedést, napközben azonban a nemzetközi hangulat és az amerikai munkaerőpiaci adatok előtti pozic…

  18. Titkolja a Sándor-palota, milyen típusú bűnökre járt államfői kegyelem

    hvg.huSzemélyiségi jogok miatt konkrét kegyelmi ügyeket korábban sem adtak ki, de most még anonimizálva, csak a bűncselekménytípus szerinti stati…

  19. „Még lavorban sem engedhetnek maguknak vizet” – energiatakarékosságot vezettek be a börtönökben

    Index.huEgy szolnoki börtönben már ájulás is történt a forróság miatt.

  20. Igaz-hamis kvíz: Mennyire dőlsz be a tetoválásokkal kapcsolatos tévhiteknek?

    24.huDöntsd el erről a 10 állításról, melyek igazak, és melyek tévesek! The post Igaz-hamis kvíz: Mennyire dőlsz be a tetoválásokkal kapcsolatos…

  21. Kilenc óra alatt sikerült eloltani a dédestapolcsányi tüzet

    444.huHonvédségi helikoptereket is bevetettek.

  22. Deutsche Welle: Így tűnik el Magyarország harmadik legnagyobb tava

    hvg.huA német közrádió is megszemlélte a Velencei-tó haldoklását.

  23. Gyászol a magyar sport: meghalt az olimpiai ezüstérmes legenda

    OrigoVersenyzőként és szövetségi kapitányként is maradandót alkotott.

  24. Hódok és jegesmedvék, jégtáblák és uszadékfa

    Magyar NemzetAz irodalomról szóló széles vita lehetne az utolsó évtizedek egyik legfontosabb polémiája, amennyiben képesek lennénk kilépni a komfortzóná…

  25. Liverpoolból szóltak be Szalahnak, akiért 25 ezer török őrült meg a reptéren

    Magyar NemzetAz egyiptomi legenda a pénzt választotta? „Törökország egyszerűen… szerintem ő jobb ennél!”

  26. Revoluton rejtegette a bevételeit, 65 milliós adóhiányt talált nála a NAV

    24.huA NAV közleménye szerint annak ellenére, hogy az unióból beszerzett gépjárműveket rendszeresen The post Revoluton rejtegette a bevételeit,…

  27. Megugrott a Shopper Park Plus profitja, nagyot dobott az eredményen a lengyel terjeszkedés

    Portfolio.huErős első félévet zárt a Shopper Park Plus: a társaság bérleti díjbevétele több mint 50 százalékkal nőtt, adózott eredménye pedig közel meg…

  28. Rendkívüli energiatakarékosság jön az ingatlancégeknél Magyarországon: mutatjuk az új szabályokat

    Portfolio.huAz ingatlanszektorban számos olyan azonnal alkalmazható intézkedés létezik, amely a jelenlegi rendkívüli helyzetben hozzájárulhat az energi…

  29. Fontos bejelentést tett a Sziget fesztiválról a közmédia, ennek sokan örülnek majd

    BlikkIdén az M1 képernyőjén is felcsendülnek a legnagyobb magyar slágerek. A közmédia és a Sziget együttműködésének köszönhetően ugyanis azok se…

  30. A csehek mentik meg Magyarországot az energiakrízisben

    TelexPaks kiesését nem sikerült hazai forrásból ellensúlyozni, de nem azért, mert ne lenne kapacitásunk, hanem mert egyszerűen drága az itthoni…

  31. Hitlert méltató és a zsidókat elgázosítani akaró sztárdivattervezőt fog jövőre ünnepelni a világ

    Index.huA New York-i Metropolitan Museum of Art bejelentette, hogy a jövő évi nagy divatkiállítása John Gallianót, a Dior volt kreatív igazgatóját…

  32. Nem véletlenül ér közel 2 milliárd forintot ez a 37 éves Porsche

    hvg.huÚj gazdára vár egy szuperritka és alig használt Porsche 959 Sport.

  33. Arany, üldözés, hazaszeretet: nyolcvan éve ért véget a magyar történelem egyik legmerészebb akciója

    Magyar NemzetGrammra pontosan megőrizték a magyar aranytartalékot, pedig éheztek – köszönetként B-listát és üldözést kaptak.

  34. Mi lett vele? Így él most a magyar lánybanda egykori énekesnője, miután két zenésztársát is tragikusan fiatalon veszítette el

    BlikkA C’est La Vie egykori énekesnője, Hegyesi Réka, ma már boldog családanyaként éli az életét Németországban, de a múlt fájdalmas emlékei még…

  35. Templomokban tomboltak vandálok

    Magyar NemzetTörtek-zúztak, a tabernákulumot sem kímélték.

  36. Ez az elfeledett szerv sokkal fontosabb lehet, mint hittük

    OrigoTöbb súlyos betegséggel is összefügghet a rendellenes működése.

  37. Lebukott az autónepper, aki azt hitte, hogy a NAV nem lát rá a Revolut számlájára

    TelexA NAV 65 millió forint adóhiányt állapított meg a kereskedőnél.

  38. Az Orbán-kormány az utolsó fillérig kiszívta a profitot a Paksi Atomerőműből

    444.huEgy szakértő szerint az ország legnagyobb villamosenergia-termelője „most itt áll pénz nélkül, letolt gatyával.”

  39. Dobó Kata itt jött össze Kádár L. Gellérttel, egy év után vissza is térnek a királynék városába

    Magyar NemzetMég az októberi országos mozibemutató előtt láthatja a közönség Dobó Kata legújabb rendezését.

  40. Nagy rali után visszatért a bizonytalanság a tőzsdékre

    Portfolio.huVegyes hangulat látszik a nemzetközi tőzsdéken, miután az elmúlt napok erős ralija után ismét előtérbe kerültek a technológiai szektor maga…

  41. Jövő héten akár egyszerre két köztársasági elnök is lehet Magyarországon

    Magyar NemzetAlkotmányos válság is kialakulhat, ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti a köztársasági elnökről szóló alaptörvény-módosítást.

  42. „Megvilágosodni és megpirítani magát” egy magasfeszültségű villanyoszlopon egy meztelen férfi Zuglóban

    24.huA férfit végül megfigyelésre kórházba szállították. The post „Megvilágosodni és megpirítani magát” egy magasfeszültségű villanyoszlopon egy…

  43. A hiánycsökkentés lesz a Tisza-kormány első komoly vizsgája

    TelexMagyarország sokféle gazdasági ígéretet tett a választás után, amelyekben a külföldi befektetők egyelőre megbíznak, az iráni konfliktus, a…

  44. Ő Jákob Zoli nagyobbik lánya: megtört a jég, Lili váratlan döntést hozott

    BlikkJákob Zoltán ritkán mutatkozik a gyermekeivel a nyilvánosság előtt, a közelmúltban azonban kivételt tett. A milliárdos üzletember Görögorsz…

  45. Bocsánatot kért Gianni Infantino, amiért kiárusította volna a világbajnokságot

    hvg.huHibának nevezte saját tervét a FIFA elnöke, aki egyelőre marad a szervezet élén.

  46. Tévedésből kidobta az egymillió eurós nyertes lottószelvényét, két nap múlva a szeméttelepen került elő

    24.huA beszámolók szerint amikor a szeméttelep dolgozói megtalálták a szelvényt, úgy ünnepeltek, mintha ők nyerték volna meg a főnyereményt. The…

  47. „Csordában nagy arc”

    Magyar NemzetLemondta Sepsiszentgyörgyre tervezett fellépését Majoros Péter Majka.

  48. „Annyian mindig komolyan veszik a korlátozást, hogy az megmenti a helyzetet” – ráfizethet, aki tilosban locsol vagy medencét tölt

    24.huOrszágszerte több száz településen van érvényben vízkorlátozás, az önkormányzatok pedig megbírságolhatják a szabályszegőket. A lapunk által…

  49. Lisztes Krisztiánt megvédték Borbély Balázs súlyos kritikája után

    OrigoEgyelőre adós a jó játékkal a Ferencváros tehetséges labdarúgója.

  50. Még tart a harmadfokú hőségriasztás, ekkor jönnek a zivatarok

    BorsAz egész országban harmadfokú hőségriasztás van, de záporok, zivatarok várhatók.

  51. „Ha egy lángos 2000 forint, miért sajnáljuk a pénzt egy jó borra?”

    Portfolio.huA magyar borászat egyszerre küzd a fogyasztás visszaesésével, az emelkedő költségekkel és azzal a kérdéssel, hogy a nemzetközi piacon mivel…

06:00 – 06:59 49 hír

  1. Magyar Péter felmentette Nagy Mártont

    OrigoKármán András vette át a helyét az IMF-nél.

  2. Megszűnik a népszerű magyar tévécsatorna

    MandinerÚgy tűnik, leállhat a Jazz TV, a finanszírozási nehézségek miatt augusztusban megszűnhet a műsorsugárzás.

  3. Mi vagyunk a grund: Geszti Péter és Ditz Edit új irányba fejleszti vállalkozását

    hvg.huA párnak nagyon bejön a közös kreatív munka.

  4. Tényleg azoknak van igazuk, akik szerint külföldön minden olcsóbb a boltokban, mint Magyarországon?

    444.hu2010-ben az árak az uniós átlag 59%-án álltak, a bérek a 32%-án. Ehhez képest a 16 évig tartó Orbán-korszak alatt az árak 72%-ra, a bérek 4…

  5. Tisza-kormány: közel 900 milliárdos program indul, energetikai lépésekről dönt a kabinet

    Portfolio.huMagyar Péter miniszterelnök kormánya szerdán a rendkívüli hőség okozta energia- és vízügyi válsághelyzetet tárgyalta: a Paksi Atomerőmű szi…

  6. Csődbe ment egy magyar utazási iroda

    TelexA Robinson Tours elsősorban bulgáriai üdüléseket kínált.

  7. Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

    24.huAz utolsó fillérig kiszívták a profitot a Paksi Atomerőmű cégéből, zivatarok és jégeső miatt adtak ki riasztást, csődbe ment az utazási iro…

  8. Magyar Péter felmentette Nagy Mártont az IMF-ben betöltött tisztségéből

    TelexHelyette Kármán Andrást nevezte ki a Magyarországot képviselő helyettes kormányzóvá.

  9. Durvul a verseny: nullás díjakat és százezer forintnál is többet ér egy új céges ügyfél a bankoknak

    BlikkEgyre magasabb összegű egyszeri jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani a bankot kereső vagy éppen váltó vállalkozásokat a pénzintézetek…

  10. Fenyegetés, sajnálkozás, hazugságok: Gianni Infantino támadásba lendült

    Magyar NemzetA FIFA legszűkebb vezetése a marokkói Rabatban tartott válságértekezletet. A hangulat feszült volt, a meglepetések az ülés után következtek.

  11. Holtan vitte haza a betegszállító a 80 éves asszonyt a hatvani kórházból

    OrigoA közösségi oldalakon tette közzé a megdöbbentő esetet a család.

  12. Újabb utazási iroda vált fizetésképtelenné, az utolsó pillanatban töröltek utakat

    MandinerFizetésképtelenséget jelentett a bolgár bejegyzésű Robinson Tours utazási iroda, amely Magyarországról is szervezett utakat a bolgár tenger…

  13. „Ha ilyen hülye majom maradsz, nem élek veled” – A 90. évében járó Müller Péter már ismerkedik a felesége elvesztése után

    BlikkMüller Péter, a decemberben a 90. születésnapját ünneplő író az élete szinte minden fontos mozzanatáról mesélt. A háborúk, halálközeli élmé…

  14. Folytatódik a kánikula, de már gyülekeznek a felhők az égen

    OrigoMutatjuk, mit tartogat az időjárás!

  15. Infantino sajnálja a hibákat, és marad a FIFA elnöke

    444.huA válságtanácskozáson mindenki beállt mögé.

  16. Igazi tekintetmágnes a nyitható tetejű Honda Prelude

    hvg.huA Honda vadonatúj Prelude sportkocsija nem csak kupéként mutat remekül.

  17. Tragédia a Bécsi úton: frontálisan csapódott a biciklisnek egy autó, a kerékpáros meghalt

    BlikkHalálos közlekedési baleset történt szerda délután Budapest III. kerületében. Egy kerékpáros életét vesztette, miután egy autó frontálisan…

  18. „Mikor kellett, beléptek és erőt adtak” – Kubatov Gábor megható üzenete a Fradi-tábornak

    OrigoA Fradi pokoli hőségben győzte le a lengyel Górnik Zabrze csapatát.

  19. Napokon belül megszűnik a népszerű magyar tévécsatorna

    Index.huTöbb millió háztartást érint a változás.

  20. Csütörtökön tetőzik a hőhullám, akár 42 fok is lehet

    MandinerAz ország nagy részén 36 és 42 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklet várható, miközben a levegő továbbra is rendkívül száraz marad.

  21. Emlékszik még Alain Delon legnagyobb filmjeire? Most kiderül!

    Magyar NemzetKarizmatikus megjelenésével és felejthetetlen alakításaival filmtörténelmet írt. Tegye próbára a tudását, és derüljön ki, mennyire ismeri A…

  22. „Józan paraszti ésszel nem tűnik logikusnak, miért rakunk kavicsot a Dunába, de most értelmet nyer” – több módszerrel próbálják emelni a hazai folyók vízállását

    hvg.huA folyóvizek természetes állapotához igazodnának azok a lépések, amelyek a kormány és a szakértők körében körvonalazódnak a jelenlegi kriti…

  23. Eddig még soha nem látott anyagot hozott létre a hirosimai atomtámadás

    OrigoAz extrém körülmények között egy új fémötvözet jött létre.

  24. Dzsudzsák Balázs utolsó hazai nemzetközi kupameccse jön?

    Magyar NemzetA Konferencialiga selejtezőjében a Debrecen a dán Köbenhavn csapatát fogadja, a Győr a lett fővárosban, Rigában szerepel.

  25. Akár évtizedes rekordot is hozhat a magyar infláció

    Portfolio.huJúliusban az elemzők szerint 1,5%-os lehetett az infláció Magyarországon. Amennyiben a KSH holnap megjelenő hivatalos adata igazolja a vára…

  26. Rendkívüli hőség: 42 fok is lehet, zivatarokkal és viharos széllel jön a fordulat

    BlikkRendkívüli forrósággal éri el a csúcspontját a hőség: a legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 36–42 fok között alakul, az országos napi k…

  27. „Minőségében új fenyegetés” – megszólalt a német belügyminiszter a lipcsei drónincidensről

    24.huLehetséges terrorcselekmény miatt indítottak vizsgálatot Németországban. The post „Minőségében új fenyegetés” – megszólalt a német belügymi…

  28. Két napja lángol az oroszok legnagyobb finomítója, készül a végső csata az ukrán erődvárosért - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

    Portfolio.huMásodik napja támadják ukrán drónok Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítóját, a Szlavneft-Janosz komplexumot. A finomító több mint 700…

  29. Infantino bocsánatot kért a FIFA vitatott befektetési terve miatt

    MandinerGianni Infantino, a FIFA elnöke bocsánatot kért amiatt a javaslat miatt, amely szerint a szervezet egyes versenysorozatainak részesedését m…

  30. Irán azt állítja, hogy már majdnem megállapodott Ománnal a Hormuzi-szoroson való átkelésről

    TelexAz egyezség már az utolsó fázisban jár Irán szerint. De egyúttal figyelmeztettek is arra, hogy az Ománnal kötött megállapodás még nem garan…

  31. Zivatarok és jégeső miatt adtak ki riasztást, miközben akár 42 fok is lehet

    24.huCsütörtökön is tetőzik a hőség. The post Zivatarok és jégeső miatt adtak ki riasztást, miközben akár 42 fok is lehet first appeared on 24.h…

  32. Tovább drágulnak a számítógépek, újabb PC-alkatrész ára emelkedik

    OrigoA RAM-ok és az SSD-k árának megugrása után jönnek az alaplapok.

  33. Csak a pénz számít, a hőségben meghaló sportoló nem

    Magyar NemzetA Magyarországot egy hete folyamatosan fogva tartó hőség próbára teszi azokat a sportolókat, akiknek a mérkőzései szabad ég alatt zajlanak.…

  34. Nagy Ádám a Blikknek mondta el, mire gondolt, mielőtt újra pályára lépett a Ferencvárosban

    BlikkA Ferencváros 1-0-ra nyert a Górnik Zabrze ellen a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésé…

  35. Előre a lengyel úton!

    MandinerNem szabad hagynunk, hogy a pesti srácok és megannyi hős áldozata, szenvedése egy hirtelen áradás miatt semmissé legyen. A szabadság útjána…

  36. Magyar Péter felmentette Nagy Mártont

    24.huKármán András vette át a helyét az IMF-nél. The post Magyar Péter felmentette Nagy Mártont first appeared on 24.hu.

  37. Elnézést kért a FIFA elnöke, maradhat a posztján

    TelexGianni Infantin azt tervezte, hogy a FIFA-tornák egyes részesedéseit magánbefektetőknek adják el, de az ötlet nem aratott osztatlan sikert.…

  38. Újabb utazási iroda csődölt be, az utolsó pillanatban töröltek utakat

    hvg.huA Robinson Tours a bolgár tengerpartra szervezett utazásokat, szerdán azonban csődöt jelentett a cég.

  39. Árakban szinte utolértük az EU-t. Na de mi a helyzet a bérekkel?

    TelexA GKI Gazdaságkutató friss kutatásában azt vizsgálta meg, milyen mértékben zárkóztak fel a magyar árak az EU-s árakhoz, és a bérek mennyire…

  40. A keményedő Európának Ceuta csak ürügy volt, a különutasság miatt vették össztűz alá Spanyolországot

    444.huAz EU-tagállamok elismerték Spanyolország gyors és hatékony fellépését a ceutai válság kezelésében, de akkor miért viselkedett a Spanyolors…

  41. Előnyt szerzett a Ferencváros a Górnik Zabrze ellen az Európa-ligában

    MandinerA Ferencváros 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét a labdarúgó Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, í…

  42. Ezt már Szoboszlai sem hagyta szó nélkül, a Liverpoolnak sürgősen cselekednie kell

    OrigoA nagy hiányosságok mellett rengeteg pozitívumot is hozott a Liverpool amerikai túrája.

  43. Ez váratlan fordulat: Eljegyezték Mandula Ádám exét?

    BorsA botrányos páros már jó ideje nincs együtt, ám a sok balhé miatt kihagyhatatlanok egymás életéből. Mandula Ádám exe, Alexa most ismét felk…

  44. Megjött az energiakrízis-számla: hiába a spórolás, súlyos forintokat éget el az ország esténként

    Portfolio.huA Paksi Atomerőmű kiesése miatt Magyarország napi importszámlája a korábbi 0,6 milliárd forintról közel 4 milliárd forintra ugrott. Az önké…

05:00 – 05:59 23 hír

  1. „Itt áll a Paksi Atomerőmű a nyár közepén lehúzott gatyával” – az utolsó fillérig kiszívták a profitot a cégből

    24.huAz utolsó fillérig kivették a nyereséget minden évben, pedig állítólag egy tízmilliárd forintos beruházással megelőzhették volna a bajt. Th…

  2. Elnémultunk, mert agyunkat egyre inkább a gépek irányítják

    Index.huFokozatosan csökken, átlagosan mennyit beszélünk egy nap alatt.

  3. Az M1 lekapcsolásától Magyar Péter figyelmeztetéséig: 10 pontban a köztévé történelmi drámájáról

    Index.huMi történt eddig? Mi következik ebből? Miért hagytuk, hogy így legyen?

  4. Két és fél év után sincs vádemelés a Nemzeti Színházban történt súlyos baleset ügyében

    Index.huAz Index információi szerint Vidnyánszky Attilát ki sem hallgatták.

  5. Nagy István az aszályról: Súlyos gazdasági károkat okozhat a Tisza-kormány tétlensége

    OrigoA volt agrárminiszter az Origónak elmondta, mi segíthetne a jelenlegi helyzetben.

  6. Végre fellélegezhetnek: három csillagjegy számára véget érnek a pénzügyi nehézségek

    Blikk2026. augusztus 6. sokak számára egy átlagos csütörtöknek tűnhet, de három csillagjegy szülöttei számára ez a nap maga lesz a megváltás. A…

  7. Tükörlefedés, csecsemőköpködés és meztelen harmatfürdő: bizarr magyar népszokások kvíz

    24.huTeszteld a tudásodat a bizarr magyar néphagyományok kvízében, és derítsd ki, mi volt valódi szokás és mi csupán kitaláció! The post Tükörle…

  8. Hová tűnt a Fradi támadója? Megszólalt a sportigazgató a mellőzéséről

    OrigoFejben most nem tud százszázalékosan a Fradira koncentrálni.

  9. Ideges lengyelek, boldog Ferencváros, de minden a visszavágón dől el

    Magyar NemzetAz 1-0-s győzelem után nem lehet elégedetlen a magyar csapat, de a Górnik Zarbze biztosan nem adja fel továbbjutási álmait.

  10. A META egyik MI-ügynöke csatlakozott a nethez és feltörte egy másik szervezet rendszerét

    TelexEgyre többször derül ki, hogy a mesterséges intelligencia rosszalkodik.

  11. Mit kapkodnak el a Lidlben és miből fogy ötször annyi a kánikula idején az Aldiban? Megkérdeztük a boltláncokat

    hvg.huAz alkoholmentes italok és jégkrémek mellett a dinnyék és a ventilátorok forgalma megugrott az elmúlt napokban a HVG által megkérdezett üzl…

  12. „Járó embert” fedeztek fel a NASA Mars-fotóján

    OrigoEgy különös alakzat elég volt ahhoz, hogy fellángoljanak a földönkívüli életről szóló találgatások.

  13. Nyári Dia drámai története sokakat érinthet: szakember mondja el, hogyan lehet feldolgozni a gyermek betegségét

    BlikkNyári Dia és családja mögött borzasztóan nehéz hónapok állnak. A színésznő kislányáról a születése után kiderült, hogy Emma tethered cord,…

  14. Mohamed Szalah a török Trabzonspor csapatához igazolt

    hvg.huNem kizárt, hogy egyik első meccsét a Fradi ellen vívja majd új csapata játékosaként.

  15. Marabu Féknyúz: Késő duzzadozni

    hvg.huLeváltalak egy Tiszára!

  16. A homlokán nőtt ki az új orra – rendkívül ritka műtéttel mentették meg a férfit

    OrigoEgy nagyfeszültségű áramütés miatt súlyos arcsérüléseket szenvedett.

  17. Megnézték, 2010 óta hogyan változtak a magyar árak az EU-hoz képest

    hvg.hu2010 és 2025 között a magyar bérek gyorsabban zárkóztak fel az uniós átlaghoz, mint a hazai árak, mégis utolsók vagyunk az EU-ban az egy fő…

  18. A jövő kórháza nem a falakkal, hanem az áramlással kezdődik: így határozza meg a gyógyító tereket a csúcstechnológia

    BlikkA modern kórházépítészet nem csupán építészet, hanem a csúcstechnológia és az orvosi munkafolyamatok komplex integrációja. Hong Chang-pyo,…

  19. A globális tőkepiacok egyelőre keresztülnéznek az iráni konfliktuson, és erre jó okuk van

    TelexAz egyensúly a mostani állapot mellett még jó ideig fennmaradhat, de sok függ attól, lesz-e eszkaláció. Az irániak tárgyalási időablaka fok…

  20. Óriási őrület van a TikTokon egy babsaláta körül, pedig 50 éve már kitaláltak egy épp ugyanilyet

    TelexEgy tiktokos trend nyomán akkora őrület alakult ki Amerikában egy babsaláta körül, hogy még a boltokba is került a milliók által kedvelt re…

  21. Nem minden hallgatás jelent elzárkózást: miért értik félre egymást a szegediek és a kínaiak?

    TelexA BYD és az egyetem miatt a kínai jelenlét már a szegedi hétköznapok része, a legtöbb félreértés mögött mégsem feltétlenül kulturális külön…

  22. Hamarosan szavazhatnak a köztársasági elnökről, a Fidesz belenyúlt a közmédia működésébe – Newscast

    hvg.huJövő héten hétfőn és kedden ülhet össze legközelebb az Országgyűlés, szavazhatnak a köztársasági elnökről is. Magyar Péter miniszterelnök b…

  23. Fokozódik a feszültség, Dzsudzsák Balázs utolsó nagy dobása jöhet

    OrigoA Debrecenre kőkemény párharc vár a Konferencia-liga selejtezőjében.

04:00 – 04:59 3 hír

  1. Azok a gyerekek, akik ezt a 6 „hibát” elkövetik, gyakran okosabbak, a szüleik mégis bosszankodnak

    BlikkA szülők gyakran bosszúsak amiatt, hogy miként viselkednek a gyermekek, pedig ezek sokszor éppen az egészséges fejlődés jelei. Könnyű megfe…

  2. Holtan vitte haza a hatvani kórházból a 80 éves asszonyt a betegszállító – Feljelentést tett és ügyvédet fogadott a család

    BlikkNyolcvanéves volt, három éve fekvőbeteg, de a szeretett családja körében, békében élhette mindennapjait. Július utolsó napján egy rosszullé…

  3. Ne bízzon vakon a mesterséges intelligenciában! Szakértői tanácsok az adatai és a mentális egészsége védelmében

    BlikkEgyre többen fordulnak a mesterséges intelligenciához személyes és munkahelyi kérdésekben. Az AI-eszközök kényelme azonban hamis biztonságé…

03:00 – 03:59 2 hír

  1. Amikor a nagy kebel előny: botránnyal fenyeget a női Tour melltartó-manipulációja

    24.huVita az illegális melltartókról a Tour de France Femmes-en. The post Amikor a nagy kebel előny: botránnyal fenyeget a női Tour melltartó-ma…

  2. Őrület: egymillió fontot kínáltak a csatárért, de ötödosztályú klubja nemet mondott

    24.huPedig ilyen ajánlat eddig mindössze egyszer fordult elő Angliában, akkor Jamie Vardy elkelt… The post Őrület: egymillió fontot kínáltak a c…

00:00 – 00:59 1 hír

  1. Vízhelyzet, vasút, világvége-előjáték

    444.huHőség, energia, parlament, szárazság, köztévé, háború és elszabadított AI-k a 444 napindító hírlevelében.